2008. december 02. 15:00 - Peorth

Ponyo a tengerparti sziklán

Mi az, ami időről időre előre hajt minket életünk során? Talán a kíváncsiság, hogy minél többet megtudjunk a világ dolgairól és a törekvés, hogy elérjük álmainkat...

Hayao Miyazakit a többségnek nem kell bemutatnom: a rendező számos, ma már igazi klasszikus értékű filmjével bizonyította, nem légből kapott a munkáit övező világszintű siker és elismerés.
Pár évvel ezelőtt még Sophie és Howl varázslatos kalandjait figyelhettük a moziban, idén nyáron pedig elkészült a legújabb animáció, mely hangulatában és jellegében a Totoro felé kanyarodik vissza.

A film főszereplői még nagyon kicsik, ezért a Ponyo  a tengerparti sziklán inkább emlékeztet egy szórakoztató és bűbájos mesére, mint egy komoly, erkölcsi mélységekben úszkáló alkotásra. Ettől (és persze kortól) függetlenül szinte mindenki borítékolhatja, hogy a lenyűgöző látvány és varázsvilág, ami a két óra alatt elénk tárul, teljes mértékben magával sodor - nehéz szavakba önteni azt a színes, vidám és izgalmas, néha pedig megható kavalkádot, amit a stúdió a képernyőre álmodott.
A cselekmény a tenger alatti titokzatos birodalomból indul ki, s tart egészen a part menti kisvárosig. Főhősünk, Ponyo aprócska, halszerű lény. Olthatatlan kíváncsisága miatt felmerészkedik a mélységből, ahol megismerkedik egy ötéves kisfiúval, Sousukevel, s miután belekóstol a mi világunkba, igencsak nem akaródzik neki visszaúszni a sajátjába. Mindent elkövet hát, hogy ne kelljen elszakadni új barátjától, amit természetesen nem mindenki nézi jó szemmel...
A grafika teljes mértékben teljesíti az elvárásokat: a színek valósággal életre kelnek a vásznon, s a nézőknek csakhamar olyan érzésük támad, mintha a tenger pusztán egy karnyújtásnyira lenne tőlük. A karakterdizájn nem változott - ebből adódóan lehet, hogy csak a szemem űzött tréfát velem, de mintha egyes szereplőkben korábbi filmek hősei köszöntek volna vissza ránk, legalábbis nagy volt a hasonlóság köztük: például Sousuke egyik ovis társa kifejezetten Kikire, a kis boszorkányra emlékeztetett.

Mindezek mellett a zenéről sem feledkezhetünk el - a dallamokat megint Joe Hisaishi neve fémjelzi, s ismét valami olyasmit alkotott, amit akár napokig, hetekig szívesen elhallgat az ember.
Mindent összevetve, a Ghibli stúdió legújabb alkotása fantasztikusra sikeredett - személy szerint már jó pár filmet láttam az ő kezükből, de eddig talán ez tetszett a legjobban. A hagyományos rajzfilmkultúra jegyeit idézi meg a Ponyo, ami kifejezetten frissítő (tengeri) fuvallat a mai számítógépes grafikájú - 3D-s mesék halpiacán.

Értékelés: 9.8
Linkek:
AnimeAddicts
Wikipedia

komment
süti beállítások módosítása