2009. január 31. 15:00 - shizu

Kyoro- chan

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én néha vágyom arra, hogy valami "vérbeli" mesét nézzek. Olyat, amit kicsiknek készítettek, ergo nem kell keresni benne semmiféle mögöttes tartalmat, rejtett utalást és hasonlókat. Rövid, könnyen emészthető epizodikus történetek, a végén esetleg némi egyszerű tanulsággal.

Na, a Kyoro- chan pont ilyen. A magyarul Kukucska kalandjai címen futó sorozatba valószínűleg sok Animax- néző belebotlott már a kora (de a csatorna műsorszerkesztési sajátosságából adódóan akár a késő) esti műsorsávban. Bár egy Death Note és egy Hellsing epizód között nézve meglehetősen érdekes utóízt hagyhat maga után, azért megvannak a maga jó oldalai.

De lássuk először a történetet: a cselekmény Angyalsziget lakóinak életébe enged bepillantást, akik mind különböző (sokszor megállapíthatatlan) fajtájú madarak. Közülük is négy fióka (Kukucska, Pitypalatty, Pintyő és Tojgli) játékkal és izgalmas kalandokkal teli mindennapjai bontakoznak ki a néző szemei előtt. A négy ifjú barát a kisgyermekek (bocs, fiókák) megszokott életét élné, ha Kukucskával nem történne midig valami elképesztő dolog. Az ifjú madár ugyanis pimasz és kíváncsi, nem tudja megállni, hogy ne üsse bele a csőrét midenbe, segítő szándéka pedig gyakran okoz kisebb- nagyobb galibákat (de ha mindezen okok nem játszanak, akkor is biztosra vehetjük, hogy valami furcsa dolog fog történni vele).

A negatívumokról szólva - bár a történetben az epizódok során tapasztalhatunk némi előrelépést - összefüggő cselekményszálak nincsenek, ahogy jellemfejlődés sincs. A szereplők statikus jellemek, általában egy- egy tulajdonság eltúlzott megtestesítői, de ez - kodomoról lévén szó - rendben is van. Nem tudom, a gyerekek vajon hogy élik meg, de kicsit idősebb fejjel az ember néha falnak rohanna Kukucska töménytelen fafejűségének láttán. Érdekességként említhetjük meg még azt is (legalábbis én eleinte meglepődtem rajta), hogy egy nyugati mesével összehasonlítva viszonylag gyakran felbukkan a szellentés témaköre - bár Japánban ez talán hasonló kulturális hagyomány, mint az ebéd utáni jóleső böfögés.

A különböző képi- és hanghatások tekintetében meg kell jegyezni, hogy (főleg a hangok) nagyon is alkalmasak a nyugalom megzavarására. Sajnos japán szinkronnal egyetlen kósza epizód erejéig sem sikerült összefutnom (ha valaki tudja, hol találhatnék ilyet, mindenképpen szóljon), de a magyarban volt alkalmam elmerülni. Arról a típusú meseszikronról beszélhetünk ebben az esetben, aminek hallatán a kedves szülők kétségbeesetten kapnak a mindennapi betevő saridonjuk után, és közben sűrűn imádkoznak, hogy gyermekük ne ezt kántálja a nap hátralevő részében. A képekkel kapcsolatban szerintem különösebb kivetnivalót nem találhatunk, a szereplők egyszerű rajzolása és színezése mellett meglepőek a szépen kidolgozott hátterek és tájképek.

A jó oldalakról szólva: szerethető karakterek, nem egy szerkezeti kaptafára készülő történetek, erkölcsi tanulság és fantázia. Egyike azon meséknek, amik elé nyugodt szívvel leültetném majdani gyerekeimet, sőt, talán még én is oda- odapislantanék főzés közben.

Mindent egybevetve a sorozat az olykor előforduló fárasztó és idegesítő elemek ellenére is szerethető, és kellemes kikapcsolódást nyújthat a gyermekeknek és a (hozzám hasonló) gyermeklelkű felnőtteknek egyaránt. Ha még mindehhez hozzászámítjuk azt is, hogy tulajdonképpen egy merchandise- animével van dolgunk, azt hiszem, igazán nem lehet ok panaszra.

Értékelés: 6,8

Linkek:
ANN
AnimeAddicts

komment
süti beállítások módosítása