2010. szeptember 28. 15:00 - Nite

Kemono no Souja Erin

 

 Nem is olyan régen volt egy időszak, amikor én is elgondolkoztam azon, hogy ki lehet-e öregedni az animenézésből. Leginkább az szomorít el és táplálja a kételyeimet, amikor már a hatodik sorozatot sem vagyok képes végignézni, unom, gyerekesnek, sablonosnak találom őket, és már a régi kedvenceken sem tudok úgy szórakozni, mint amikor legelőször néztem meg őket.

 Pedig elvileg animéből kinőni pont olyan lehetetlen, mint tévésorozatokból vagy mozifilmekből, legfeljebb a néző egy idő után hamarabb észreveszi a kliséket, megváltozik az izlése, vagy szimplán csak az animegyártó ipar alkotói válsága nyomán ritkábban születnek értékes alkotások. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Kemono no Souja Erin, ami számomra szerelem volt első pillantásra, vagyis pontosabban az első opening első taktusának felzendülésétől kezdve.

 A sorozat egy japán fantasy regény alapján készült, persze aki látott már japán fantasy-t az sejti hogy orkokra, elfekre nem kell itt számítani - az összes, amiben a világ eltér a középkori földtől, az két élőlény: a touda, ami egy nagyranőtt szarvas krokodilra emlékeztet, és a szörny-úr (húha de rossz lefordítva, angolul beast lord volt), ami egy mégnagyobb szárnyas farkas és kínai sárkány keverék. Ebben a világban él kislányként és nő fel a sorozat előrehaladtával a szemünk láttára Erin. A sorozat első fele nagyrészt arról szól, hogy hogyan ismeri meg Erin a körülötte lévő világot, először az anyukáján keresztül, aki a falu touda doktora. Tőle veszi át azt a természetszerető szemléletet a kislány, ami a arra sarkalja, hogy maga is a mesebeli teremtmények gondozója és doktora legyen a későbbiekben.

  Ugyanekkor egy másik szálon sötét felhők gyülekeznek a birodalom felett. Az országban a királynő uralkodik, aki isteni származása miatt nem vesz részt a határok védelmének véres munkájában, ezt teljes egészében a nagyherceg és touda hadserege végzi. Emiatt az idők során a királynő emberei egyre inkább lenézéssel tekintenek a nagyherceg embereire, akik között viszont éppen emiatt kialakul egy, a nagyherceg trónra juttatását célzó titkos csoport. Mintha ez nem lenne elég zűrös, a nagyherceg két fia is egyre inkább egymás ellen fordul, egyikük a világ megváltoztatását, másikuk a királynő feltétlen védelmét tűzve ki maga elé, ráadásul a királyné unokaöccse is rosszban sántikál. A hegyekben lakó köd népében pedig szájról szájra jár egy ősi monda, szörnyű tanulsággal azokról, akik túl közeli barátságba kerülnek a touda-kkal vagy szörnyurakkal.

  A körülményekből látszik, hogy nem egy végtelenül békés és unalmas anime a Kemono no Souja, még ha a készítők mindent meg is tettek, hogy gyerekek is élvezhessék. Valahol pont ez az igyekezet ront az összképen, és felemás eredményt szül: a sorozat elején az erőszak leginkább stilizáltan kerül ábrázolásra, és a történéseket is sokszor foglalja össze kommentátor, majd később ezek a magyarázatok elmaradnak, és kicsit véresebb képek is többször előkerülnek. Emellett a cselekmény viszonylag lassan bontakozik ki, és bár nagy élmény, ahogy Erinnel együtt megismerhetjük a világot, sajnos a sorozat a harmincadik rész körül érezhetően leül. Nincs kizárva, hogy ötven rész helyett egy évadba is belesűríthettek volna mindent, az élvezeti érték csökkenése nélkül. Nagyon sok színt visz az animébe a karakterek jellemének és előéletének kidolgozottsága, és hogy nem csak a jó és a gonosz kategóriájában gondolkozott az író, ugyanakkor a jellemek többé-kevésbé statikusak, nem számíthatunk hatalmas fejlődésre vagy pszichológiai drámára.

 Újabban a legtöbb anime sorozat igyekszik valami különlegeset alkotni a képi világ terén, nem különbözik ettől a 2009-es Kemono no Souja Erin sem. A rajzok legtöbbször képeskönyvre emlékeztetnek, a háttereket zsírkréta szerű effektekkel kezelték meg, és az árnyékolás gyakran igen egyszerű. Ez az ábrázolásmód szerintem jól illik a történet és a világ hangulatához, és sokat dob az összképen a szereplők ruháinak, és az építészeti stílusoknak az egységessége is. A képeket fülbemászó zenék kísérik, a sorozat első felének openingje telitalálat (a második 25 rész nyitó zenéje ennek valami tradícionális módon előadott verziója, amivel viszont engem ki lehetne kergetni a világból), de sajnos  a készítők kevés, mindössze öt-hat dalt írtak, és ezekből egyet-egyet majdnem minden részben le is játszanak az aktuális hangulatnak megfelelően, így hosszú távon már kicsit unalmassá válnak.

 Le kell szögezni, hogy a kritizálás ellenére hosszú idő óta ez az első anime, amit gyakorlatilag együltő helyemben végignéztem, egyik részt indítva a másik után. Ha valaki szeret új világokat felfedezni, kedveli a japán fantasy-t, ezt ki ne hagyja. Annyit tennék még hozzá, hogy akik az első három rész alapján döntenek egy sorozat továbbnézését illetően, azok ebben az esetben tényleg várjanak a hetedikig, utána ítéljenek.
 

Értékelés: 9,1

Linkek:
Wikipedia
ANN

komment
süti beállítások módosítása