2008. január 01. 10:00 - public hikikomori

Iriya no Sora

Nem szeretek különösebben rossz animékről írni, de nem árt időnként kivételt tenni. Az Iriya no Sora közben egészen a az utolsó két részig (összesen 6 rész) nem voltam benne biztos, hogy ez valami sajátos művészfilm-e vagy egy rossz vicc. Persze kiderült, egyértelműen az utóbbi. Annyira rossz a végeredmény, hogy igazából csak azért érdemes megnézni, hogy az ember kiszörnyülködje magát, és közben azon agyaljon, a szereplők mit miért csinálnak és az egyáltalán kapcsolódik-e bármihez is.

Az alapsztorit a Saikano-ból és az Evangelionból lopták össze: egy középiskolás srác megismerkedik egy különös képességekkel rendelkező lánnyal, aki (hogyhogynem) az osztálytársa lesz. Kiderül, egyfajta katonai projektben vesz részt egy éppen folyó háborúban, amiből semmit nem látunk, és különösebben az emberek sem beszélnek róla. Ezután kezdetét veszi a tébolyda: nyári fesztivál, erőszak, lányszöktetés… Olyan tempóban és annyira összefűzetlenül, hogy folyamatosan az volt az érzésem, menet közben kimaradtam egy részből. Ez még annyira nem is volna baj, ha ez nem fordult volna elő tízpercenként…

Az utolsó részben a lány egy felettese által írt levél magyarázatot ad jópár dologra, de ez nem hozza jóvá azt a borzalmat, amit a megelőző részekben kapunk. Ami még megfejeli az egészet, hogy végig próbálják a készítők érzékeltetni, itt egy komoly műről van szó: tónusok, zene, vágások. Mintha az ember a Frei-dossziét nézné, már vártam a faszi feltűnését a sötétszürke zakóban, amint mondja „Nem fogják elhinni kéremszépen. Minden idők legjobb japán animációját készítette el ez a kicsiny csapat.”

Ha mégis kedvet csináltam hozzá, csak hajrá. Talán a legérdekesebb trash-OVA, amit eddig készítettek, ha másért nem, ezért érdemes belekukkantani.

(Az mindenesetre elég megdöbbentő, hogy a legtöbb animesite-on egész jó átlagpontszámokat kapott. Ennyire meg lehet enni a komolykodó tálalást? Fura dolgok ezek.)

Értékelés: 3,0

Linkek:

ANN

Aoianime


komment
süti beállítások módosítása