2008. december 18. 15:00 - Khaos

Now and Then, Here and There

Minden rendben lesz!

Főhősünk, Shu, és a mű egyik legjelentősebb mondata ez, s mint ilyen többször is feltűnik: mindíg, ahányszor igéretet tesz azoknak a lányoknak, akiket meg akar védeni a világtól, ahova csöppent. Merthogy a világ, amit mi ismerhetünk főhősünkkel együtt, eltűnik, és egy fucsa lánnyal együtt őt is elviszik valahová, ami a sorozaton át folyamatosan bizonyul egyre rémálomszerűbb jövőképnek, mint egy más világnak.
Ezek ellenére a világ és kis bátor-bolond főszereplőnk története nem fonódik egybe: a világ nem fogadja be a fiút, akinek túl erősek az eszményei és bizalma önmagában. Még mások sem képesek megrteni, hogyan lehet valaki ennyire őszinte és bátor, mint ő. Míg hősünk próbál változtatni egy kicsit, de főképpen küzd azokért, akiknek megígérte, hogy minden rendben lesz egyszer. Ezt is kisfiúsan teszi, nem átlépve önmagát, és persze ezért meg is kapja azokat a pofonokat és rúgásokat, amiket a világ és a közte levő szakadék szül. Az anime egyik legjobb pontja az, hogy nem csinál heroikus ikont a fiúból, sőt, a sorozat egy részén át még szánalmas képet is kapunk róla, csakhogy aztán kiderüljön, ő az a bátor bolond, aki mindig jellemző a problémás korokra, és mindig van egy kis szerepe azoknak változtatásában.
Persze ezek mellett említeni kell, nem ő az igazi dinamizmus a sorozatban, hiszen ő szinte semmit nem változik, csak még erősebb lesz meggyőződésében, és érzéseinek további talajt kap: egyszer ő is részese annak a győzelemnek, amire mindig is vágyott. Az igazán változó és figelemre méltó szál, amiből hasonló sem akad sok az animék között, az a hozzá hasonlóan elrabolt lány, Sarah története, aki lány létére nagyobb meghurcoláson megy keresztül mint bárki más a sorozat képei során, és mégis, lányből nővé vális, erős, és magán átlépni tudó, gondoskodó nővé, aki bizonyosan vezetni fogja az eljövő korokat a poros kis világban, ahová rekedt.

A rajzolás szép, még az anime korát tekintve is, a jellegzetes figurák pedig hamar mindenki emlékeiben ott ragadnak majd. A formák, és vonalak erősen támogatják a személyiségeket, (például Shu az, aki erős akaratához, és bátorságához képest gyermekien kerek formákat kap, éppen ezért kissé mindig hihetetlenné válik a hősi mivolta, és válik bolonddá, aki csak egy dologra lenne képes egy szerencsétlenebb helyzetben). A világ képe szegényes, és habár a külsőségek magyarázzák, néhol talán túlzottan is egyszerűek a hátterek, és a környezet.
A hangzásvilág hasonló a képihez, ebben az aspektusban: szegényes, és nincs rajta hangsúly, sajnos még a szinkron terén sem, és nincsenek a karaktereket, és a világot mélyen altámasztó hagjátékok.

Meg kell mondani, a pengére fent viselkedés  és reakcióábrázoláson túl, a sorozat nem spórol megmutatni, hogy miféle kínokat szenvednek el szereplői, de szerencsésen még így is kívül marad a kínos, vállalhatatlan jeleneteken. Értékek, és viselkedésformák tódulnak, emberek ugyanazon múlttal, másfelé nézve, máshogyan látva a jövőt jelennek meg, ez pedig gazdaggá teszi az animét, gondolatokat adhat, és taníthat is valamennyit. Ajánlható, még kisebbeknek is. Tessék együtt megnézni!

 

Értékelés: 9,3

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

komment
süti beállítások módosítása