Nemrég rábukkantam egy internetes szavazásra arról, hogy ki az anime történelem legférfiasabb karaktere. Magamban borítékoltam a győztest, és az eredményekhez lapoztam, ahol egyáltalán nem meglepő módon Gatts (egyesek szerint Guts, de egynek én jobban hiszek a fansubbereknek, kettőnek nem tetszik a kapott beszélő név jelentése) vezetett, a Berserk főhőse. Le kell szögezni, hogy ekkora macsót tényleg nem hordott még hátán a világ, az egyik kedvenc mondatom tőle (amit szűk körben rengeteget idézgetünk is): "Hogyan is érthetném meg a nőket?? Hiszen férfi vagyok!" Emellett egy kicsit lassú felfogásúnak tűnik, de inkább makacs, olyan morális értékrenddel van megáldva, hogy bármelyik mai fiatalnak ajánlani tudnám, mint példakép; bivalyerős, és egy akkora bazinagy pallost hurcibál magával, amit más még csak megemelni is alig tud, és fallikus szimbólumnak sem mindennapi.
Gatts egy olyan középkori Európához hasonló világban él, ami nem nélkülözi a misztikumot, démonokat és egyéb szokásos kellékeit a fantasy műfajnak. Egyetlen méltó ellenfele Griffith, a Héják Bandája nevű zsoldoscsapatnak a vezetője, és a kettőjük között feszülő ellentétből kialakuló szoros barátság az egyik alapmotívuma a sorozatnak. Emellett a Berserk olyan általános érvényű kérdéseket boncolgat, mint hogy mi a rossz és a jó, mi a morál, milyen fontosak az álmok és az életcélok, és meddig mehet el valaki, hogy valóra váltsa őket.
Láthatjuk, hogy nem egy minden mondanivalót nélkülöző akció sorozatról van tehát szó, de ahhoz kétség sem férhet, hogy a hangsúly az akció és a fantasy vonalon van. Állítólag a mangához képest az animéből sok durva részt kivettek, de ettől még továbbra sem ajánlanám gyerekeknek, ahhoz túl sok véres jelenet maradt benne, hogy egyéb mocskos dolgokról ne is beszéljünk. Reálisan mutatja be a középkori világ hatalmi harcait és háborúit, cselszövéseit, így az összhatás éppen elég gyomorforgató akkor is, ha az utolsó 3-4 részről elfeledkezünk.
Márpedig az igazi sokk pont ebben az utolsó néhány részben van, melyek brutalitása a manga ismerete nélkül nehezen nyelhető le, bár azért a sorozatban elszórva voltak baljós jelek a végkifejletre vonatkozóan. Ismerek olyanokat, akik imádják ezt a történetet, de a végét konzekvensen nem hajlandóak többé megnézni, miután először látták.
Szokás szerint az összhatás, a hangulat az, ami egyedivé teszi a Berserket, hiszen nem mondhatnánk hogy a karakterek jellemzőivel vagy a történet egyes részeivel más sorozatokban nem találkozhatunk. Említést érdemel még a grafika és az animáció minősége, ami szerintem messze megelőzte a korát, és szinte csak a stíluson vehető észre, hogy lassan tíz éves műről beszélünk.
Ha be kellene határolnom a célközönséget, azt mondanám, hogy mindenkinek ajánlott, akinek elbírja a gyomra, és szereti az akció-kaland-izgalom vonalat fűszerezve némi mélységgel és mondanivalóval, de törékeny lelkületűeknek csak óvatosan.
Értékelés: 8.9
Linkek:
ANN:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Animeaddicts:
animeaddicts.hu/animecontent.php