2009. november 09. 15:00 - Nite

Zero no Tsukaima

Első gondolatom az volt, hogy áldozat vagyok... egy szörnyű átverés áldozata! Megpróbálom megmagyarázni. Régebben szemeztem már a Zero no Tsukaima-val, de elég hatásos visszatartó erő volt idáig az, hogy több helyen is "magical girl" besorolást kapott, ráadásul a Harry Potter óta igen felkapott varázslós témájú animéből is volt szerencsém néhány szörnyen rosszat kifogni. Ezért aztán Khaos kritikáját is csak elnéző félmosollyal olvastam, hogy hát ha ez tetszik neki, akkor lelke rajta.

Aztán az egész kiment a fejemből, és némi idő elteltével véletlenül, minden előítélettől mentesen néhány részt megnéztem belőle. Hát Khaos, bocsánat! Mostmár tudom, miért szeretted annyira.

Minden híresztelés ellenére ez nem magical girl (legfeljebb annyiban hogy varázslók vannak benne, akik egy része lány): sokkal kevesebb köze van a stílushoz, mint egyik legnagyobb kedvencemnek, a Full Moon wo Sagashite-nek. Ha tényleg meg kellene határozni a stílusát, akkor talán fantasy-nak mondanám, méghozzá a Full Metal Alchemist-el, a 12 Kokuki-val, vagy a Scrapped Princess-el egy lapon említhető fantasynak. Éppen elég furcsa csavar van benne ahhoz, hogy a világ frissnek hasson, hogy minden percet a felfedezés izgalmával nézhessünk, még ha alapvetően klisékre építkezik is. Első ránézésre az alaptörténetet, miszerint Hiraga Saito-kunt a mi világunk Japánjából véletlenül megidézi familiárisnak Zero Louise, a kétbalkezes varázslótanonc, csak azért alakították így, hogy jobban tudjunk azonosulni a fiúval. Viszont ahogy a történet előrehalad, a sorozat nagyon jól rájátszik arra az érzésre, hogy mi Saito-val együtt a közös világunk miatt már tudunk valamit, amiről a többi szereplőnek gőze sem lehet. Azok a jelenetek, amikor egyszercsak bekattan, hogy amit látunk, az tulajdonképpen egy rakétavető, vagy amikor a világháborús japán Zero vadászgép kicakkoz néhány sárkányt, annyira hátborzongatóan eltaláltak, hogy teljesen más kategóriájú animékben is megállnák a helyüket. Mert azért alapvetően a Zero no Tsukaima mégiscsak legnagyobbrészt egy romantikus vígjáték, kellően friss, de azért repetitív poénokkal, és elég összetett, szerethető, jól tervezett és megvalósított karakterekkel - legalábbis a főszereplők esetében.

Most joggal kérdezheted, hogy ha tényleg ennyire jó anime ez, akkor miért szerepel olyan rosszul más oldalakon?

Hát először is mert nincs vége, semmilyen értelemben sem. Amit eddig leírtam, sajnos mind-mind csak az első szériára érvényes. Egy év és egy rendezőváltás után ugyanis csináltak neki egy folytatást, sőt mióta legutóbb foglalkoztunk vele itt, az Animecommenten, egy újabb harmadik széria is kijött hozzá, a Princess no Rondo. Kötelességem írni ezekről is, és mindenkit figyelmeztetek, most következik a fekete leves.

Miközben az utolsó részeken szenvedtem, sokat gondolkoztam a világmegváltó "és ezt így hogy?" kérdésen, és arra jutottam, hogy valószínüleg a következő beszélgetés zajlott le a producer és a rendező között:

- Te figyelj már, kicsit pénzszűkében vagyunk, kéne valami folytatás amit sokan néznek.
- Hát, ott van a tavalyi Zero, annak nincs vége.
- Ja tudom, a lapos kiscsajjal. De sokan nézzék, érted, úgyhogy legyen benne még több csöcs, érted?
- Igen, eddig is volt benne, akkor teszünk többet meg nagyobbat. Történet mi legyen?
- Az nem kell, vagyis mittudomén, legyen valami gonosz és nézzen gonoszan, de azért senki ne haljon meg mert az rosszat tesz a nézettségnek...

Ezzel azt hiszem mindent elmondtam. Az új szériák tökéletesen megerőszakolják az ismert karakterek jellemét, a világot, a történetet, mindent: amit csak lehet feláldoznak a szent cél, a fanservice oltárán. Összesen talán öt percbe lehetne sűríteni a 24 rész alatt fellelhető jó jeleneteket. A szereplők jelleme képes egyik pillanatról a másikra megváltozni, aki véletlenül meghal legkésőbb öt rész múlva feltámad, és a főgonoszokról sohase tudjuk meg, hogy végülis kik ők és mit akarnak, egyszer-egyszer feltűnnek de gyorsan lerendezik őket. Hogy mekkora ökörség az egész, jól szemlélteti az az epizód, amikor a szereplők azon gondolkoznak, hogy az egyik szerencsétlen lánynak igaziak-e a dinnye méretű mellei... Könyörgöm, mi lenne, szilikon? Vagy fel lehet venni a varázsló akadémián tantárgynak a plasztikai sebészet-mágiát?

Nem szeretnék erre több szót pazarolni, mert rosszat tesz a vérnyomásomnak, és egészen biztos vagyok benne, hogy a hiba egy része bennem van, mert sokkal többet vártam az első 12 rész után. Ha valaki szereti, hogy kiszolgálják az izlését, és kellő mennyiségű limonádé valamint pattogatott kukorica áll a rendelkezésére, pár unalmas percet nyugodtan agyoncsaphat az utolsó két évaddal is - én nem vagyok ennek a célközönsége. Ha megfogott a világ, kíváncsi vagy a főszereplők közötti románc kibontakozására, vagy csak szimplán loli ösztönöktől vezérelve megtekintenéd Chibi Louise nem létező melleit, megnyugtatlak, emiatt nem kell végigszenvedned 24x24 percet. Sokkal jobban jársz, ha hátradőlsz a karosszékedben, becsukod a szemed, és elképzelsz egy neked tetsző befejezést - bármilyen rossz legyen is a fantáziád, nem tudod az utolsó szériák készítőit alulmúlni.

Jöjjenek a kötelező körök a technikai megvalósításról. Sajnos az opening és az ending sem lett kiemelkedő, talán csak az első szériában, de ez egyéni izlés kérdése. Az aláfestő zenék elég fülbemászóak, és a rajzok is hozzák az elvárt színvonalat, bár a második és a harmadik évadban akadnak furcsa jelenetek, mintha a minőségellenőr szabira ment volna és végre kiamatőrködhették volna magukat a rajzolók, persze szegényeknek nem róhatjuk fel azt a hibát, hogy bonyolultabb szögekből sokszor képtelenek ábrázolni az amúgy is lehetetlenül nagy melleket.

Mint arra az olvasó is rájött, kevés animére gondolok vissza ambivalensebb érzésekkel, mint a Zero no Tsukaima-ra. Szívem szerint külön pontoznám a három évadot, vagyis fenéket, legszivesebben az utolsó kettőt meg se néztem volna. De abban is teljesen biztos vagyok, hogy az első szériát nagy kár lett volna kihagyni, tele van olyan jelenetekkel, amiket azóta se tudok kiverni a fejemből. 



Értékelés: 7.1

Linkek:

Wikipedia
Animeaddicts
Animeaddicts
 
ANN

 

komment
2008. január 14. 15:00 - Khaos

Zero no Tsukaima

Ismét túl vagyok egy animén. Mind az első és második évadján, hogy pontosabb legyek. Még most is hullámzik a hangulatom, csakúgy ahogy a mellkasom, ha visszagondolok pár momentumra.
A Zero no Tsukaima egy igazi fantasynak indul, de már az első rész oda vissza dobálja az ember hagulatát, főleg, ha beleéli magát abba, hogy egy ritka példányát láthatja a heroikus Japán fantasyknak. Az ötlet, hogy maga az univerzum egy alternatíva a mai valósághoz képest kitűnő, és csak emeli az anime értékét. A történet is eredeti, és végre minden élmény új volt az elején. Egy varázslóakadémián vagyunk, és már a legelső percektől kezdve tudjuk, ez bizony egy végletekig elválasztott társadalom. A mágusok nemesek, stílusuk, rangjuk, hatalmuk van, ami legtöbbször csak arra jó, hogy bütykeinket fájdítsuk miattuk az asztallapon, míg a pórnép tagjai kinek titkon, kinek tetsző módon nyíltak, érzelmesek, őszinték - egymással legalábbis. Az ember szemei és gondolatai le vannak kötve az első perctől kezdve, de ahogy a történet halad előre talán felmerül a kérdés, valahol mélyen: "Több nincs? Többet nem tudunk meg?" És nem tudunk meg sokkal többet, de szükség sincs rá igazán, mert a karakterek olyan mértékben lineárisak, hogy vonalzót lehetne javítani velük. Ez alól csak a két főszereplőnk a kivétel, de ők azért mert az ő gondolataik minden erősebb pólusnál új fordulatot vesznek. Nem mondhatom teljes lelkiismeretfurdalás nélkül hogy logikátlanul cselekednek, mert nincs így, de az látszik, hogy a második évad az első sikere miatt készült el. Érezhető, hogy a háttér maga képlékeny mint a lepisilt homokvár, és a sztori különálló alapokból készült.

Elismerem nem az én ízlésvilágom, de a komédiát ilyen szinten összehozni a fantasyval nagyon bátor és emellett igen jó húzás volt. - Gondoltam elsőre. Aztán szépen lassan el is felejtettem ezt az érzést, mert amint az ugyanúgy csattanó poén, azaz ostor, minden részben menetrendszerűen elsül, úgy veszti értékét a komédia jelleg, és kezd átmenni a sorozat hatásvadásszá, méghozzá teketóriázás nélkül, főként a második évad során, ami sajnos sikerül is neki. Itt kell, hogy beépüljön a kritikába az a pár sablon-mondat, amiben elmondom, hogy igen, láthatólag ez az anime Japánoknak készült, és nekünk sok mozzanata érthetetlen, avagy szimplán befogadhatatlan, mégpedig mindezt azért, mert nem akarom a hat méter mély szentföld alá elásni senkinél az animét.
Amiről soha nem szerettem volna írni, de mégis itt az ideje, és talán a legfájóbb pont az egész sorozatban, az a fanservice. Korábban írtam olyasmit, hogy nem szokásom meglátni ezeket, de ennél a sorozatnál másképp volt. Hogy pontosan és tisztán fogalmazzak nem tudtam nem meglátni őket, mert amikor képernyőnyi méretű 'zoomot' kapunk mellekről, pontosabban dekoltázsokról, avagy több-mint-kellemesen domborodó felsőruházatokról, nem is kevésszer, az már egy kicsit túladagolja a "lemondó sóhaj" nevű effektet egy rész időintervallumán belül. A másik oldala a fanservice témának, amibe már belegondolni is rossz, és egyszerűen elszomorító, hogy az első évad sikeréből bátorságot merítve, érezhetőleg újabb és újabb nézőtáborhoz szólva, erőteljesen elmentek a "komédia" fő eszközei az SM fétis felé.
 
A képi világ minősége jó, a lányok meg szépek, de nagyot nem üt a látvány, főleg mivel  életképes hátterek gyakorlatilag részenként egy kezemen megszámolható mennyiségben bukkannak elő, viszont azok a hátterek, amiket a sorozat többször használ, jóval népesebben vannak.
A sorozat zenéi jók voltak, legalábbis az a három amit végighallgattam, mert a második évad endingjét, ahogy kiderült, hogy egy újabb ostorozós poén körül forog, a gyomrom békéjének megóvása érdekében soha nem néztem a bezárás ikonra való kattintás reakcióidejénél tovább. A szinkronok sem voltak túl pozitívak, lévén az erőteljes szexualitás, lépten-nyomon előjöhet az emberben olyan érzés, hogy hentait forgattak a hölgyek az imént, márpedig ez igen hatékonyan rombolja a hősi történet vonalát.

Mindezt elolvasva azt is gondolhatják a kedves olvasók, hogy itt bizony igen zuhant pontérték lesz. Nos tévedés, le is ellenőrizhető. Minden fentebbi ellenére sem tudtam kevés pontot adni a Zero no Tsukaimának, mégpedig két okból. Az első az a saját ízlésem és belső világom ismerete, ami nagyjából annyit takar, hogy megszavaztam az animének a bizalmat, mivel tudom, hogy mennyire ellen tudok állni a komédiának, és bármilyen komolytalanságnak ha fantasyról van szó, főleg ha az epikus magasságokba tör. A második ok pedig az első kifordítottja, vagyis  amikor lecsukom a szemem még mindig látom azokat a jeleneteket, azokat a pillanatokat amikor szinte egyik pillanatról a másikra kicsordult a könnyem, vagy éppen az ökölbe szorított, remegő kezemmel nem tudtam hova fogok csapni az izgatottságtól.

Egy valami még hátra van, az pedig a kritika befejezése, valamiféle konklúzióval a végén, vagy legalábbis egy stílusos pápá. Úgy vélem a legjobb hatást azal érem el, ha pont úgy köszönök el mint ahogy a sorozatnak vége lett. Nos, - az általam végignézett - sorozat fansubja, mint az pár csapatnál előfordul, megengedett magának némi kommentelgetést az átvezetőkben, a részek közepén. Saját véleményem szerint ezeknek a soroknak a megírása maga a művészet, mert ha igazán el van találva akkor egy epizód összes mondanivalóját, avagy a vele kapcsolatos érzéseket pár szóba foglalja össze, ami nem kis teljesítmény. Az utolsó epizódhoz való, szerény véleményem szerint össznépi felkiáltással elkészült stábkomment ez volt:

WTF! You call that an ending?!


Értékelés: 8

Linkek:

Wikipedia
Animeaddicts
Animeaddicts
komment