2008. július 17. 15:00 - Nite

Nodame Cantabile

A legelső dolog, ami már a Nodame Cantabile első részének openingjénél feltűnik, hogy ugyanaz a Kasai Kenichi rendezte, mint a Honey and Clovert. Ezzel aztán együtt jár a komótosan vezetett történet, a karakterek személyiségének különleges fontossága, de úgy tűnik, hogy a rajzolási stílus és a zene is. Nem lenne ez nagy baj azoknak a rajongóknak, akik szeretik a stílust, de sajnos azért van egy rossz hírem is: ugyanazok az elemek, amik miatt a Honey and Clover soha nem lett a kedvencem, de megértettem a jelentőségüket az anime egésze szempontjából, itt egy picit félresikerültek, és az összhang koránt sem lett kielégítő. A jellemábrázolás, aminek a hátán kellene vinnie a sorozatot, elég sekélyes.

Shinichi egy tehetséges zenész, és komolyzenéről lévén szó, Japánban nem túl nagy karrier vár rá. Ahhoz viszont, hogy Európába utazzon, fel kellene ülnie egy repülőgépre, amitől halálosan retteg. Bár nagyon jól tud zongorázni és hegedülni, az álma az, hogy karmester lehessen, és kisebb korában tanult is már Európában. A női főszereplő, Nodame viszont óvónő szeretne lenni, annak ellenére hogy kicsit szétszórt, de istenadta tehetsége van a zongorához. Namost ha azt gondoljátok hogy amit eddig írtam, összefoglaló volt a háttérről, akkor tévedtek, ugyanis ennyi a háttér. Soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen kapcsolatuk van a szereplőknek a zenével, miért járnak zenei iskolába, miért szeretne a fiú karmester és a lány óvónő lenni, csak tippjeink lehetnek (pl ez utóbbi önbizalomhiányból), amiket aztán a történet nem igyekszik alátámasztani. Illetve mostanában készül a második évad, amit hadd ne várjak meg a kritikával.

Az anime tehát a nézőre bízza a karakterek megfejtését, de a romantikus szál elég egyértelmű, és megnyugtató lezárást is kap az utolsó részre. Emellett két fontos aspektusa van a történetnek: a humor, a vicces mellékszereplőkkel együtt, és a zene. Előbbit mértékkel adagolták a készítők, de azért minden részre jut egy kis rekeszizomtorna. Direkt nem akarok a karakterek zenei tudásának fejlődésével kapcsolatban részletekbe menni, aki ilyesmire kíváncsi, az nézze meg a Beck-et vagy akármelyik sportanimét: a Nodame Cantabile szereplői tudnak zenélni, és ugyan tapasztalatokat szereznek, de halandó ember számára érzékelhető módon alig fejlődnek.

Ezzel el is érkeztünk a legfájdalmasabb ponthoz a komolyzene rajongók számára, ugyanis egy komolyzenével foglalkozó animével szemben nem kis elvárások támaszthatók, amiknek a Nodame Cantabile nehezen tud megfelelni. Először is értem én, hogy nem kezdő zenészekről van szó, de hogy az igazán vájtfülűeken kívül senki ne vegye észre a különbséget, amikor ugyanaz a szereplő rosszul játszik el egy darabot és amikor jól, azt a gyanút kelti, hogy vagy ugyanazt a zenei betétet használták mindkettőhöz, vagy rosszul lőtték be a célközönséget. Sok érdekeset tehát azokon a nézőkön kívül, akik maguk is tagjai egy zenekarnak, másoknak nem fog nyújtani.

A modern kor legambivalensebb módokon alkalmazott találmánya, a 3d grafika természetesen itt is feltűnik, végülis kinek lenne kedve ennyi hangszert egyesével megrajzolni. A baj ott kezdődik, amikor a számítógéppel rajzolt, motion capture-rel animált részek ennyire elütnek a hagyományos rajzoktól, és ráadásul ahhoz képest rengeteg állóképet tettek be főleg azokra a helyekre, ahol egy egész zenekarnak látszania kéne.

Ne várjunk hát csodát ettől az animétől. Ha eleve csak úgy kezdjük el, hogy egy romantikus sorozatot várunk, ajándékba kapunk egy rakás komolyzenét és poént, és akár egészen jól is szórakozhatunk. Be kell vallanom hogy ötössével néztem a részeket, és a kicsit keserű szájízt tényleg csak saját magamnak köszönhetem.

Értékelés: 7.6

Linkek:
Wikipedia
Aoianime
ANN

komment