2008. december 02. 15:00 - Peorth

Ponyo a tengerparti sziklán

Mi az, ami időről időre előre hajt minket életünk során? Talán a kíváncsiság, hogy minél többet megtudjunk a világ dolgairól és a törekvés, hogy elérjük álmainkat...

Hayao Miyazakit a többségnek nem kell bemutatnom: a rendező számos, ma már igazi klasszikus értékű filmjével bizonyította, nem légből kapott a munkáit övező világszintű siker és elismerés.
Pár évvel ezelőtt még Sophie és Howl varázslatos kalandjait figyelhettük a moziban, idén nyáron pedig elkészült a legújabb animáció, mely hangulatában és jellegében a Totoro felé kanyarodik vissza.

A film főszereplői még nagyon kicsik, ezért a Ponyo  a tengerparti sziklán inkább emlékeztet egy szórakoztató és bűbájos mesére, mint egy komoly, erkölcsi mélységekben úszkáló alkotásra. Ettől (és persze kortól) függetlenül szinte mindenki borítékolhatja, hogy a lenyűgöző látvány és varázsvilág, ami a két óra alatt elénk tárul, teljes mértékben magával sodor - nehéz szavakba önteni azt a színes, vidám és izgalmas, néha pedig megható kavalkádot, amit a stúdió a képernyőre álmodott.
A cselekmény a tenger alatti titokzatos birodalomból indul ki, s tart egészen a part menti kisvárosig. Főhősünk, Ponyo aprócska, halszerű lény. Olthatatlan kíváncsisága miatt felmerészkedik a mélységből, ahol megismerkedik egy ötéves kisfiúval, Sousukevel, s miután belekóstol a mi világunkba, igencsak nem akaródzik neki visszaúszni a sajátjába. Mindent elkövet hát, hogy ne kelljen elszakadni új barátjától, amit természetesen nem mindenki nézi jó szemmel...
A grafika teljes mértékben teljesíti az elvárásokat: a színek valósággal életre kelnek a vásznon, s a nézőknek csakhamar olyan érzésük támad, mintha a tenger pusztán egy karnyújtásnyira lenne tőlük. A karakterdizájn nem változott - ebből adódóan lehet, hogy csak a szemem űzött tréfát velem, de mintha egyes szereplőkben korábbi filmek hősei köszöntek volna vissza ránk, legalábbis nagy volt a hasonlóság köztük: például Sousuke egyik ovis társa kifejezetten Kikire, a kis boszorkányra emlékeztetett.

Mindezek mellett a zenéről sem feledkezhetünk el - a dallamokat megint Joe Hisaishi neve fémjelzi, s ismét valami olyasmit alkotott, amit akár napokig, hetekig szívesen elhallgat az ember.
Mindent összevetve, a Ghibli stúdió legújabb alkotása fantasztikusra sikeredett - személy szerint már jó pár filmet láttam az ő kezükből, de eddig talán ez tetszett a legjobban. A hagyományos rajzfilmkultúra jegyeit idézi meg a Ponyo, ami kifejezetten frissítő (tengeri) fuvallat a mai számítógépes grafikájú - 3D-s mesék halpiacán.

Értékelés: 9.8
Linkek:
AnimeAddicts
Wikipedia

komment
2008. szeptember 08. 15:00 - shizu

Sen to Chihiro no Kamikakushi

Chihiro átlagos 10 éves kislány, aki szülei mohósága és önkontroll- hiánya miatt ijesztő szituációba kerül: apja és anyja ugyanis eszik a szellemek ételéből, így büntetésből disznóvá válnak, a kislány pedig a különös szellem- fürdővárosban ragad. Szerencsére egy fiatal fiú, Haku segítségére siet, és elárulja neki: ahhoz hogy életben maradjon és visszakapja a szüleit, munkát kell vállalnia. Chihironak a korántsem kedvességéről híres boszorkány, Yubaba engedélyére van szüksége, hogy a fürdőjében dolgozhasson, amit nagy nehezen sikerül is megszereznie, azonban a megpróbáltatásoknak itt még nincs vége: a szellemek rossz szemmel nézik jelenlétét, a legundorítóbb munkákat végeztetik vele, és még a szívének kedves Haku élete is veszélybe kerül. Szerencsére azonban barátai és segítői is akadnak, és Chihiro végül tiszta szíve, kedvessége és céltudatossága segítségével megoldja saját, és mindenki más problémáját.
Bevallom, nem ez a kedvenc Miyazaki animém. Bevallom, mikor először láttam, nem hatott meg, nem is nagyon értettem. Íme, Miyazaki kitalált egy történetet egy kislányról meg egy csomó szellemről és a jószándék végül győzedelmeskedik. Női főszereplő pipa, randa boszorka pipa, fiatal, segítőkész fiú pipa, erkölcsi tanulság a szülők szörnyű jelleméről, az anyagiasság veszélyeiről, az egymásra figyelés és elfogadás fontosságáról pipa, szép képek, képzeletbeli lények, csodás elemek, jó zenék pipa. De mitől olyan nagy cucc ez a film? Miért kapott Oscart meg annyi más díjat?
Ami hiányzik a megszokott Miyazaki- skálából, az a főhősnő heroikussága. Chihiro eleinte nyűgös, később félénk, aztán béna, majd akaratos, de úgy általában számomra elviselhetetlen (azt mondják, az ember ki nem állhatja a hozzá hasonló hibákkal rendelkezőket :P). Aztán olvastam egy interjút Miyazakival, amiben többek között a Chihiroról nyilatkozik. Elmondja, hogy egy olyan animét akart készíteni, ami a 10 év körüli lányok problémáiról, a korosztály viselkedéséről szól, és a főszereplő csak olyan dolgokat visz véghez benne, amire egy hasonló korú átlagos kislány is képes lenne. Aha. Kezdett tisztulni a kép. Szóval a Chihiroban egy jellemfejlődést követhetünk végig, aminek során a kislánykorból lassan- lassan kilépő karakter képessé válik arra, hogy a felelősségteljes és céltudatos felnőttkorba vivő útra lépjen.
Így már érthetőbbé vált számomra a dolog, de ettől a film még nem lett kedvencem. Ha Miyazaki- alkotásokat versenyeztetnék egymás között, azt hiszem, a Chihiro valahol a lista végén kullogna. Nem mintha rossz lenne, vagy élvezhetetlen, esetleg gyerekes. Egyszerűen csak nem érintett meg. De mindenképpen érdemes arra, hogy aki még nem látta, adjon neki egy esélyt.

Értékelés: 7,5

Linkek:
ANN
Aoianime

Wikipedia

 

komment
2008. szeptember 02. 15:00 - public hikikomori

Chihiro szellemországban

Ma egy egészen kivételes film kerül terítékre. A Chihiro máig az egyetlen anime, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak, egyben a második egész estés film a díj történetében, amely a kitüntetésben részesült (az első a Shrek volt). Ennek önmagában nem érdemes annyira figyelmet szentelni, van azonban néhány elég fontos vonzata, amire szeretném később felhívni a figyelmet.

Chihiro a szüleivel meglátogat egy évekkel azelőtt elhagyott vidámparkot. A szülők - mit sem törődve kislányukkal - elveszítik őt, Chihiro pedig kétségbeesve veszi észre, hogy a vidámpark kezd átváltozni egy lényekkel teli világgá. Rövidesen társasága is akad, és kénytelen felismerni, hogy az emberek világából átkerült a kami-k, vagyis "istenek" birodalmába, családja pedig fogságba esett...

A Chihiro messze nem a legjobb alkotása Miyazakinak, ám az amerikai közönség számára ismerős motivumokkal dolgozik egyrészről (az elveszett lány ismerős lehet az Alice csodaországban és az Óz, a csodák csodája című alkotásokból), ugyanakkor a tájékozatlan nézőket sokkolja a japán animációtól egyáltalán nem idegen képi brutalitás, és a komplex motivumrendszer, a karakterek meglepő összetettsége.

Az, hogy az anime elismertsége idáig váratott magára, valószínűleg annak köszönhető, hogy az egész estés filmért csak 2001-ben ítélték oda az első díjat, a már régóta létező rövidfilmes műfaj pedig kelet-európában sokkal inkább teret nyert a 70-es 80-as években, mint a forrásokkal sokkal jobban ellátott japán stúdiókban. Gondoljunk csak Rófusz Pál szintén Oscar-díjas rövidfilmjére, A légy-re.

A díj tehát sokkal inkább a filmművészeti irányzat, mint magának a filmnek az elismerése, és a nagyban hozzájárult az anime 2000-es években történő térhódításához. Természetesen a filmet megnézésre ajánlom mindenkinek, egy tipikus Miyazaki-film fejlődő női karakterrel és sok-sok fantáziával, gyönyörű animációval.

Értékelés: 9,0

Linkek:
Aoianime
ANN

komment
2008. július 23. 15:00 - shizu

Mononoke Hime

Nagyjából 13 évvel a Naushika sikere után Miyazaki (bár sosem távolodott túl messzire tőle) visszatért a természet hatalmának témájához az 1997-es „A vadon hercegnője” magyar címet viselő animéjével.

A helyszín a XV. század végi Japán, a történet röviden pedig a következő: Ashitaka herceg békében él népével, mígnem egy nap felbőszült démon támad a falujukra. Hogy övéit védje, Ashitaka feltartóztatja és megöli a démont, ám az továbbadja neki az őt kínzó átkot. A démon ugyanis valaha egy békés vaddisznóisten volt, akit az emberek meglőttek, és a harag és gyűlölet hatására vált démonná. Ashitaka, ha nem indul el messze földre megkeresni a vaddisznó valamikori otthonát és a sebet okozó golyó kilövőjét, nincs esélye, hogy életben maradjon. Nyugatra indul hát, és el is jut egy csodálatos helyre, amit az Erdő Szelleme ural és farkasistenek védenek, köztük egy kiskorában befogadott és farkasként nevelt lánnyal, Sannal. Az erdő azonban veszélyben van: a közeli Vasváros lakói kivágják a fákat, hogy kibányászhassák a földben rejtőző vasércet, amiből fegyvereket gyártanak. Úrnőjük, Eboshi elszánt küzdelmet folytat az erdő ellen, az pedig őellene – Ashitaka pedig próbál középen maradni, és mindent megtesz, hogy megakadályozza a közelgő háborút.

Mint már utaltam rá, a Mononoke hime témája ismét az ember és a természet szembenállása és harca, amivel párhuzamosan megjelenik Miyazaki másik kedvenc témája is: a gyűlölet és a harag csak háborút és halált szül, a megbékélés és egymásra figyelés lenne az egyetlen járható út. Ebben az animében figyelhető meg talán a legtisztábban az a Miyazakinál máshol is megjelenő hozzáállás, hogy nem minden és mindenki fekete vagy fehér: bár San minden erejével az erdőt védi, legalább annyira durva és erőszakos módszereket használ, mint a támadók, sőt, talán még agresszívabb is náluk – igaz, érthető az indulata; és bár Eboshi el akarja pusztítani az erdőt, ezzel az a célja, hogy a környék elesettjeinek és társadalomból kivetett tagjainak munkát és emberi életkörülményeket nyújtson (a fegyvereket leprások és bordélyokból kiváltott prostituáltak készítik).

A rajzolás és a képi világ természetesen ezúttal is nagyon a helyén van. A témából adódóan egyrészt rengeteg tájképpel, másrészt istenek, szellemek és egyéb varázslatos lények garmadájával találkozhatunk, akik közül a legaranyosabbakról, az erdőt őrző kodamakról nem tudom megállni, hogy ne tegyek be ide egy képet :)
Meg kell jegyeznem viszont, hogy a sok szép táj/ aranyos lény ellenére talán ez Miyazaki legbrutálisabb alkotása. Nem csak a téma komolysága miatt nem ajánlanám egy bizonyos életkor alatt, hanem azért is, mert úgy tűnik, a már idősödő mester itt élte ki összes rejtett vérszomjas hajlamát, és láthatunk időnként kezeket, fejeket, egyéb testrészeket repülni, valamint én az itteni démont is gusztustalanabbnak találtam a Naushikában olvadozó tűzdémonnál.

Én a magam részéről ezt az alkotást is besorolom Miyazaki legjobb animéi közé, bár a kicsit hosszúra nyúlt végkifejlet talán fárasztani fog egyeseket.

Értékelés: 9,6

Linkek:
Animeaddicts
Aoianime
Wikipedia

komment
2008. július 22. 15:00 - Nite

Chihiro Szellemországban

Ha fel kellene sorolnom, hogy kik azok, akik mindenki által ismert, egész estés családi rajzfilmeket készítenek manapság, a Disney jutna eszembe, a Dreamworks, és természetesen Miyazaki. Nem tévedés ez? Egy távoli ország szubkultúrájából egy rendezőt ide sorolni? Azt hiszem, egyáltalán nem, hiszen 2002-2003-ban bombaként robbant be a köztudatba a Chihiro Szellemországban című anime, elsőként egy Arany medve díjat zsebelve be, majd pedig az animációs Oscart. És nehogy azt higgye bárki, hogy csak azért, mert a "nagyok" nem készítettek akkor éppen semmi érdekeset: a Lilo és Stitchet és a Szilajt sikerült maga mögé utasítania.

Valószínüleg ezrek - köztük én is, kiccsaládommal együtt - indultak el az otakuvá válás lejtőjén Miyazaki hatására: akkoriban nem volt egykönnyen beszerezhető, már túl nagy név volt az egyszerű letöltéshez, viszont DVD-n még semmi sem jelent meg tőle. Így aztán körbekérdezősködés után ismerősöktől sikerült beszerezni a többi rajzfilmjét, grátiszként kaptunk még pár sorozatot is, "ha a Chihiro tetszett, ezeket is komálni fogod" felkiáltással.

Mint később kiderült, a Chihiro közel sem Miyazaki legjobb műve, de az első képkockától az utolsóig süt belőle, hogy ki is rendezte. Chihiro szüleivel együtt új városba költözik, de az úton eltévednek, és egy különös helyre jutnak. Itt azután a kicsit elkényeztetett kislánynak hirtelen a sarkára kell állnia, a felelősséget felvállalva el kell indulnia a felnőtté válás felé, ha viszont szeretné látni a szüleit. A történet kibontakozása közben sorra tűnnek fel az ismerős elemek és figurák, betekinthetünk a karakterek és a jellemfejlődés mélységeibe, és persze leckét kapunk természetszeretetből is. Maga a rajzfilm körülbelül egy negyed órával hosszabbnak tűnik, mint amit a történet elviselne, de ez hozzá tartozik a Miyazaki féle meséléshez.

Egy ilyen szakértelemmel és költségvetéssel készített animénél nem sok értelme van a rajzolásról, a zenéről vagy a szinkronról bármit is írni, nem meglepő módon minden tökéletes, a rendezőtől megszokott klasszikus stílusban, ami egyébként annyiban hátrány is lehetne, hogy ennél azért láttunk már szebbet is. Érdemes még megemlíteni a magyar szinkront is: a tucat DVD kiadásokhoz képest egy mozifilmnél úgy tűnik, sikerült kellően megfizetni a stúdiót, mert a Disney rajzfilmeknél már megszokott kiemelkedő minőségben készült el. Természetesen ez lehet, hogy az angol szinkront felülmúlja, de az eredeti japánnal szemben azért esélye sincs.

Mit is írhatnék még? A Chihiro Szellemországban rajzfilmtörténeti alapműnek bizonyult, és ráadásul az Arany medve tanusíthatja, hogy az egyik legeurópaibb értékrendű japán rajzfilm is egyben. Legalább egyszer mindenkinek látnia kell.

Értékelés: 9.5

Linkek:
Wikipedia
Aoianime
ANN

komment
2008. július 12. 15:00 - shizu

Kurenai no Buta

Egy újabb (1992-es) Miyazaki- anime, ami azonban néhány dologban más, mint amit már megszokhattunk.
Először is, nem a szárazföldön került sor a premierjére, hanem a levegőben. Először ugyanis egy Japan Airlines- gépen vetítették az utasok szórakoztatására. Másodszor: ez az anime nem elsősorban gyerekeknek szól. Számukra nem túl izgalmas, talán nem is nagyon érthető. A történet ugyanis a 30-as évek gazdasági válságának és a fasizmus térnyerésének korába kalauzolja el a nézőt. A helyszín az Adriai- tenger szigetvilága, a főhős pedig egy világháborús hős pilóta, aki disznóvá változott: Marco Pagot, alias Porco Rosso (a Vörös Disznó). A háborútól megkeseredett és az emberekből kiábrándult veterán egyedül él egy kis szigeten és fejvadászként keresi a kenyerét. Mindennapjai piti légi kalózok hajkurászásából és Gina, a bárénekesnő vendéglőjében elköltött kellemes vacsorákból állnak, mígnem felbukkan egy amerikai szélhámos, akiben (és gépében) méltó ellenfelére akad. Egy rosszkor jött légi támadás miatt kénytelen Milánóba utazni, hogy szeretett repülőgépét megjavíttassa, azonban itt is nem várt fejleményekkel találkozik: a férfiak nagy része máshová ment munkát keresni, a munkaképes lakosság nagy része nő. Így Porco gépén is fiatal lányok, asszonyok, nagymamák fognak dolgozni, sőt, ami a legrosszabb, a gép tervezését és a munkálatokat egy szemtelen, fiatal és talpraesett lány felügyeli. Mikor a kormányváltás miatt Porco szerencséje megfordul és a titkosrendőrség is a nyomába szegődik, sietősre fogja az indulást, a makacs lány azonban nem hagyja lebeszélni magát és vele tart.
A kedélyes, nosztalgikus hangnemű film remekül megragadja a két világháború közötti időszak hangulatát és jelentősebb momentumait. Nehezen emészthető vagy elgondolkoztató mondanivalóval ez alkalommal nem kell számolnunk, azonban a háború kapcsán nem maradnak el Miyazaki pacifista felhangjai. A női karakter a jól bevált sablont hozza: fiatal, magabiztos, elbűvölő, legjobban a Laputa Sheetájára hasonlít. A többi tipikus karakter is felbukkan: az esetlen, balfék rosszfiúk, a szájhős ellenség, sőt, még pár kedves öreganyót is kapunk. Ezúttal nem találkozunk rejtett világokkal, csodákkal, megmagyarázhatatlan, titokzatos lényekkel, a helyszín mindvégig maga a való világ.
A grafika reális, de gyönyörű, és maradnak a Miyazakinál megszokott kerekded formák is. A zene a korszakot idéző, kellemes. Különösen jó hangulatot teremt szerintem, hogy a légi csaták alatt is szól (sőt, hangosabban), így elveszi ezeknek a jeleneteknek az élét, esetleges drámaiságát.
És hogy vajon Porco Rosso visszanyeri- e valaha emberi formáját? Egyáltalán miért változott disznóvá? Na és persze mi lesz az igaz szerelem beteljesülésével? Ezekre a kérdésekre csak utalásokat találhatunk az animében. Aki nem kedveli a nyitott végű sztorikat, az bosszankodhat a befejezés láttán, aki viszont szereti, ha hatalmába keríti a nosztalgikus- romantikus hangulat, az nem csalódhat.

Értékelés:7,6

Linkek:
Animeaddicts
Wikipedia
Aoianime

komment
2008. július 06. 15:00 - shizu

Majo no Takkyuubin

 

Úgy tűnik, Miyazaki a Nauszika és a Laputa után rövid időre nyugalmasabb vizekre evezett. Ennek bizonyítéka a Totoro után egy évvel, 1989-ben megjelent Kiki, a boszorkányfutár is.
A fiatal boszorkányok 13 éves korukban elhagyják a szülői házat, hogy egy évig tanoncként egy másik városban próbáljanak szerencsét. Kiki az óceánpartra vágyik, egy nagyvárosba, így egy szépnek ígérkező estén felpakolja apja öreg rádióját és fekete macskáját, Jijit, és útnak indul. Meg is találja álmai városát, ám a beilleszkedés nehéz: úgy tűnik, az emberek nem látják szívesen a kis boszorkányt, és Kikit is kételyek és félelmek gyötrik. Végül egy kedves asszony, Osono befogadja magához, ha a kislány cserébe besegít a pékségben, amit férjével közösen működtet. Mivel Kiki a repüléshez ért a legjobban, elhatározza, hogy csomagszállító futárszolgálatot indít. Ekkor kezdődnek az igazi kalandok, és tanúi lehetünk mindannak a bizonytalanságnak, kétkedésnek, de az új barátságoknak és örömöknek is, amelyek a felnőtté válás rögös útját végigkísérik.
Az újabb Miyazaki- mű témája tehát ezúttal egy 13 éves lány elindulása azon az úton, amelynek végén felnőtté érik. Láthatjuk, hogy az eleinte lelkes Kiki milyen könnyen elbizonytalanodik és hitét veszti, amit talán a fekete cica állandó kételyei és szkepticizmusa fejez ki a legjobban. Aztán ahogy Kiki egyre inkább beletanul a munkába, megszokja az egyedüllétet és elmúlik a magánya, Jiji is elnémul.
A másik érdekes szereplő Tombo, a kedves, de olykor csipkelődő fiú, aki él-hal a repülésért, a repülőgépekért, és mindenáron Kiki bizalmába szeretne férkőzni. Ha engem kérdeztek, én valahogy így tudnám elképzelni a fiatal Miyazakit, amint bámul mindent, ami az égen száll, és bicikliből fabrikál magának repülőgépet.
Az idő előrehaladtával a grafika animéről animére egyre szebb lesz, de szerencsére megtartja azokat a stílusjegyeket, és kedves karaktereket, amikért annyian imádják a Ghibli stúdió alapítójának munkáit. Különösen jól sikerült az óceán partján elterülő városóriás megrajzolása: olyan európai települések építészeti stílusából merített ihletet, mint Párizs, Stockholm, vagy más svéd, dán és ír városok.
A sztori ezúttal nem saját: Kadono Eiko azonos című regénye alapján készült, bár a történetet Miyazaki erősen átdolgozta, amivel kivívta az írónő nemtetszését. Az eredetileg epizodikus történetet ahhoz, hogy a vásznon is kerek egészet adjon, Miyazaki új részletekkel és történésekkel gyarapította, valamint a saját szája íze szerint formálta. Nem ismerem az eredetit, de szerintem a végeredmény magáért beszél, aki szereti Miyazaki békésebb műveit, annak ez az anime is kellemes kikapcsolódást és időtöltést fog nyújtani.

 Értékelés: 7,8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

komment
2008. június 27. 15:00 - shizu

Tonari no Totoro

A következő Miyazaki- anime a sorban az 1988-as Totoro – A varázserdő titka. Egy mindenféle rejtett utalástól és mögöttes tartalomtól mentes, imádnivalóan aranyos gyerekmesének lehetünk részesei, ha rászánunk erre a műre másfél órát.
A történet főszereplője a 11 éves Satsuki és 4 éves húga, Mei. A kislányok édesapjukkal a zajos Tokióból egy új házba költöznek az erdő mellé. A költözésnek szomorú oka van: édesanyjuk súlyos beteg, már rég nem jöhetett haza a kórházból, és az ő számára szeretnének ideális körülményeket teremteni majdani hazatérte után. Mei élvezi az új helyzetet, napközben az udvaron játszik, vagy a fák közt barangol, és összebarátkozik annak védőszellemeivel, a szőrmók totorokkal. A különös varázslények nem mutatják meg magukat akárkinek, a felnőttek előtt például láthatatlanok. Satsuki is ég a vágytól, hogy találkozhasson a furcsa szerzetekkel, és a szerencse mellé pártol: a legnagyobb totoro egy nap megáll mellette a buszváróban, elviszi az édesapja esernyőjét, felszáll egy macska alakú buszra, előtte azonban búcsúzóul még néhány elültethető magot ad ajándékba.
A Totoro igazából nem szól semmi különlegesről: bemutat egy ideális kis családot, a segítőkész szomszédokat és kiemel egy rövid időszakot életükből. Nincs harc, akció, megoldandó probléma – bár az édesanya elvesztésétől való félelem beárnyékolja a gyerekek boldogságát, a történet végére ez a veszély is elhárulni látszik. A természet tisztelete itt is megjelenik, de nem a korábbi példázat- stílusban, hanem a szereplők viselkedésében, természetszeretetében köszön vissza.
A seiyuuk igazán kitettek magukért: a két kislány viháncolását, sikítozását, kiabálását a lehető leghitelesebben sikerült visszaadni. A grafika a Miyazakitól megszokott színvonalat hozza, bár az öreg nagyinak kivételesen nincs kampós orra. Nagyon vicces volt, hogy egyes szereplők mennyire nagyra tudják tátani a szájukat, és Mei igazán aranyosra sikerült.
Ezt az animét a lehető legnyugodtabb szívvel ajánlom a legkisebbek figyelmébe, biztos vagyok benne, hogy érteni és szeretni fogják. Az idősebbek pedig igyekezzenek gyerekszemmel nézni, különben könnyen abba a hibába eshetnek, hogy irreálisnak titulálva a mesét apróságokon kezdenek kötekedni.
És hogy vajon csak a két kislány élénk képzeletéből léptek elő a koromcicák, a totorok és a macskabusz, vagy tényleg léteznek csodák és varázslények? Úgy gondolom, ezt döntse el mindenki saját maga.

Értékelés:10

Linkek:
Wikipedia
Aoianime

 

komment
2008. június 20. 15:00 - shizu

Tenkuu no Shiro Laputa

A Laputa – Az égi palota Hayao Miyazaki harmadik mozifilmje, 1986-ban mutatták be Japánban. Tavaly nálunk is megjelent DVD-n a BEST Hollywood jóvoltából.

A történet ismét kedves és megható, olykor lassan hömpölygő, olykor pedig fordulatos és izgalmas: Pazu, a fiatal bányászfiú szorgalmas munkával tölti napjait, mígnem egy este az égből az ölébe pottyan egy különös lány, Sheeta. Mint kiderül, Sheeta egy léghajóról esett le, és nem sok ideje van arra, hogy csodával határos megmenekülésén merengjen (amiben nagy segítségére volt a nyakában hordott kőmedál), mivel a kalózok és a katonaság is a nyomában vannak. Pazu, bár nem érti, miről van szó, mégis segít a lánynak a menekülésben, sőt, maga is csatlakozik hozzá. Nem bánja meg, mivel útközben megtudja, a lány olyan helyről származik, aminek eddig akár csak a megpillantása is Pazu legmerészebb álmait jelentette: Laputáról, a legendás föld felett lebegő szigetről. Üldözőik épp azért vadásznak a lányra és a nyakában lógó kőre, hogy segítségükkel erre a mondabeli helyre juthassanak. A kapzsiság és önös érdekek forgatagában Pazut és Sheetát többször is elszakítják egymástól, azonban olyan vonzalom ébred köztük, ami elég erőssé teszi őket, hogy együtt nézzenek szembe a rájuk, az emberekre és Laputára váró veszélyekkel.

A Swift által leírt Laputával csak körvonalaiban tartja a kapcsolatot az animében megjelenő helyszín: ez is egy lebegő sziget, mint swifti testvére, amely egykor uralkodott az alatta elterülő földön, és egykori lakói szintén a tudomány nagyon magas szintjét érték el.

A grafikára, mint mindig, most sem lehet panaszunk, a Miyazakitól megszokott minőséget kapjuk: a részletekbe menően kidolgozott hátterek, repkedő szerkentyűk és a jellegzetes, dinamikus mozgás (például mikor a kalózok fürtökben lógva kapaszkodnak a kanyargó síneken veszett sebességgel száguldó autó oldalába) olyan hangulatot teremt, ami képes magával ragadni a nézőt. Egy apró negatívum: számomra néha már sok volt, hogy a szereplők (főleg Pazu) a levegőben lógva milyen mutatványokat hajtottak végre, és mennyire lehetetlen helyekről küzdötték vissza magukat a biztonságos talajra vagy fedélzetre. A zenére viszont itt már nem lehet panaszunk, a Naushikával ellentétben nem divatzenét, hanem kortól függetlenül szép dallamokat választottak a készítők, a seiyuuk pedig teszik a dolgukat, ahogy azt már megszokhattuk.

Ismét megjelenik Miyazaki megszokott értékrendje: a természet szeretete, és ezúttal nagyobb hangsúly kapva az egyszerű életet élő, keményen dolgozó emberek tisztelete. A főszereplő ezúttal is egy fiatal lány, bár most nem annyira az erős személyiségén van a hangsúly, sokkal inkább kedvessége és Pazu iránti érzései kerülnek előtérbe. Nem negatívumként, inkább érdekességként említeném a Miyazakinál nagyon sokszor visszatérő komoly és életre szóló szerelem kialakulását ehhez még túl fiatal gyerekek között. Semmi kétség, megható és romantikus, hozzá is lehet szokni egy idő után, de első látásra mindenképp furcsának tűnik.

Véleményem szerint ez az anime hozza a Miyazakitól elvárt és megszokott színvonalat képileg és történetileg egyaránt, bár nem moralizál annyira, mint például a Naushika vagy a Mononoke hime, és ezúttal olyan gusztustalan szörnyek sem kerültek a történetbe – ez utóbbi miatt szerintem még a fiatalabbak sem álmodnának rosszat utána (lövöldözést manapság úgyis látnak, ahányszor csak bekapcsolják a tv-t, az nem hat újdonságként).

 

Értékelés:8,7

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime
komment
2008. június 14. 15:00 - shizu

Kaze no Tani no Naushika

„Ezer évvel az ipari civilizáció összeomlása után rozsda és törmelék borítja a Földet. Átokfölde felett a gomba módra szaporodó halálos erdő mérgező dögpárát áraszt. Átokfölde terjedése az emberi faj maradékának létét fenyegeti.” 

 

Miyazaki Hayao egyik legkiforrottabb és legnépszerűbb korai animéjével állunk szemben (magyarul is megjelent, címe: Nauszika – A szél harcosai). Nemcsak a rendezés és a rajzolás munkáit látta el, Miyazaki maga írta a forgatókönyvet is, saját mangája alapján. Ebből adódóan azt hiszem, ez az egyik „legmiyazakisabb” anime, a mester legtöbb későbbi témája, motívuma és az értékrendje is tisztán megjelenik benne.

 

A fent leírt alapszituációból kiindulva megismerhetjük Naushikát, az erős és talpraesett fiatal lányt, aki a Szél Völgyének hercegnője. A Völgy szerencsés helyzetben van, a mindig fújó szélnek köszönhetően nem veszélyezteti a közelben terjeszkedő Átokfölde gyilkos párája. Lakói békésen élnek, erejüket megfeszítve próbálják megóvni ezt a kis paradicsomot, és mindenek felett szeretik hercegnőjüket, aki gyakran barangol Átokföldén, annak titkait lesve. Egy nap azonban rejtélyes repülő zuhan a Völgyre, aminek rakománya – mint kiderül – a világ roncsait évszázadokkal ezelőtt felégető démonok egyikének újjáéledő teteme. Az idilli állapotoknak ezzel úgy tűnik, örökre vége szakad, és a Völgy népének feje felett megindul a harc a szomszédos országok között.

 

Félelmetes az az utópia, amit az anime bemutat: az emberiség esztelenségében addig gyötörte a Földet, addig szipolyozta erőforrásait és addig szennyezte ész nélkül, míg az megálljt parancsolt. A természet megelégelte az ember áldatlan tevékenységét és fölé kerekedett: a földdel tette egyenlővé a városokat, romba döntötte az emberi civilizációt minden vívmányával együtt és csak keveseket kímélt meg. Az ember ostobaságával pedig csak tetézte a bajt: az utolsó pillanatig nem volt hajlandó beismerni gyengeségét, és harcolt a feldühödött természet ellen, amíg csak el nem érte a teljes pusztulás állapotát. Ám az ember még ekkor sem tud nyugodni: a történet jelenében a megmaradt országok maroknyi népessége még mindig nem ébredt rá, hogy jobban járna, ha megpróbálna együtt élni a saját magának köszönhető helyzettel – ehelyett gyilkos háborúkat folytat és a már többször elpusztíthatatlannak bizonyult Átokfölde elpusztítására tör.

 

Egyértelmű a párhuzam a történet szereplői és korunk embere, a világban jelenleg zajló folyamatok és a felvázolt „megtorlás” között. Miyazaki animéje minden erejével azt ordítja az arcunkba, hogy kapjunk a fejünkhöz, ha még nem túl késő, és gondolkozzunk el rajta, hogy hogyan éljük fel a tartalékainkat és életterünket a mindenható fogyasztói társadalom normáit követve, és véssük eszünkbe, hogy a természet okos: megjegyzi, hogy mit követtünk el ellene, és egy nap megbosszulja (mint az anime vége táján előtérbe kerül, a természet másképp is okos: ha hagyják, képes megtisztítani önmagát mindattól a mocsoktól, amivel az emberiség elárasztotta)

 

Ha mindenáron negatívumot akarnék keresni, talán a zenét említeném, ami a tipikus nyolvanas évekbeli stílusjegyeket viseli magán (mivel 1984-es műről beszélünk, ez igazán nem csoda). A fentiek után viszont azt mondom, hogy teljesen mindegy lenne az is, ha háttérzeneként csikorgó fűrészeket hallanánk, az sem vonna le túl sokat az anime értékéből.

 

Végezetül ajánlanám ezt az alapművet mindenkinek nem csak megnézésre, hanem utána történő nagyon erős elgondolkozásra is arról, hogy ő vajon mit tesz, és nem tesz meg Földünk és egyben a saját maga jól megfontolt érdekében.

 

Értékelés: 10

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

komment