2011. november 18. 15:00 - Nite

Karigurashi no Arrietty

 Jellemző, hogy már csak akkor veszem észre az új Studio Ghibli rajzfilmet, amikor a Disney végre elhozza Japánból, és mindenki azon van felháborodva, hogy a 2010-es animére hogy lehet azt mondani hogy új. Amekkora Miyazaki rajongó vagyok persze egyből ugrottam letölteni (és hozzá kell tennem, nem kisebb lendülettel fogok ugrani megvenni ha nálunk is kijön), még úgy is, hogy rögtön az első feltűnő részlet, hogy nem is az öreg mester rendezte, hanem Hiromasa Yonebayashi, akiről csak annyit tudni hogy szintén régi Ghiblis motoros. Gyors egymásutánban kétszer is láttam már, először csak magamban, hogy a gyerekkompatibilitását vizsgáljam (nehogy olyan ijesztő dolgok legyenek benne mint mondjuk a Nausicaa-ban vagy a Mononoke Hime-ben), másodjára már nyugodt szívvel néztem a lányommal, ha nem is voltam annyira elvarázsolva tőle mint a Totoronál.

 Ahogy elvárható egy ennyire neves rajzfilmstúdiótól, egyáltalán nem a külcsíny miatt húzom a számat. A rajzok minősége, a szinkron és a Cécile Corbel által készített zenék teljesen rendben vannak, és már csak emiatt is érdemes egyszer megnézni ezt az animét. Feltűnő viszont, hogy szinte minden egyes jelenetet egyszer már láthattunk egy másik Ghibli rajzfilmben: Egy beteg kisfiú, Sho vidéki házba költözik, hogy nyugodt környezetben várja közelgő szívműtétjét (ld. Totoro, Chihiro). A házban egy "csenő manó" (szvsz iszonyat fordítás) család lakik, minek legfiatalabb tagja Arrietty lassan elég idős lesz hozzá, hogy egyedül merészkedjen be a nagyok világába (ld. Kiki). Sajnos a  kirándulás rosszul sül el, Sho észreveszi a pici emberkéket, akiknek emiatt el kell költözniük. A házinéni, Haru-san nyakoncsípi Arrietty mamáját mielőtt lelécelnének, így Arrietty Sho segítségét kéri (egy meglepően Totoro-szerű jelenetben) a megmentéséhez. Végül persze megmenekülnek, és mielőtt Arrietty végleg elhajózna a ház melletti patakon, a cicabusz (akarom mondani Neya) elintézi, hogy elköszönhessen Sho-tól.

 Néhány jelenetnél Nausicaa is visszaköszön Arrietty-ben, míg végül már nem tudjuk eldönteni, hogy ezt a kis best-of-Miyazaki egyveleget mint a régi animék előtti tisztelgés, az idősebbeknek szánt kikacsintás, vagy egyszerűen a storyboardok és framek újrafelhasználásaként kell értelmeznünk. A legnagyobb probléma, hogy ha egy csokorba szedjük az összes új jelenetet, nem nagyon jön ki belőlük egy tisztességes rajzfilmre való. Az anime legélvezetesebb része azt nézni, hogy miként alakították át a manók a nagyok világát a saját eszközeikké, és hogyan boldogulnak benne, főleg a nekik hatalmas tárgyak újrahasznosításában rejlő agytorna miatt, így az első fél óra nekem nagyságrendekkel jobban tetszett, mint a suta, minimális feszültséget hordozó konfliktus Haru-sannal, vagy Arrietty párbeszédei az elég logikátlanul viselkedő Sho-val.

 Ebben a kategóriában ez a sok sírás a részemről nagyjából annyit jelent, hogy az Arrietty inkább a Kiki mellé fog kerülni a polcon, amit évente csak egyszer nézünk meg családilag, ellenben mondjuk a Totoróval, amit szinte havonta, és a Mononoke-Nausicaa vonallal, amit azért kisgyereknek nem mutatnék meg. Ha a néző kellően fiatal, nem ötvenszer látta az összes Ghibli művet, akkor felhőtlen szórakozást biztosít számára a gyönyörű kivitelezés, a kis emberkék kalandjai, nameg az aranyos bogarak és általános természetszeretet.
 

Értékelés: 7,9

Linkek:


Wikipedia
ANN

AnimeAddicts

 

komment