2009. október 23. 15:00 - Khaos

Kamen no Maid Guy

Az animék érdekes, és nyugati szemmel különleges témái közül csak az egyik, de mondhatom, számomra egy igen kiemelhető téma is a szolgálók életéről és megpróbáltatásairól szóló, japánosan maid, sorozatok.
Habár pont ezek a sorozatok, azok, amik szinte soha nem maradnak meg a valóságosság talaján, mégis ők mutatják meg legszebben az emberek egyik igen nagy gyengeségét - ami persze ettől simán el tud veszni a temérdek szuperképesség és a család fejének életére törő, és azt pont a főszereplő szolgáló mesterének megölésével elérő szuperbűnöző (nagybácsi), nomeg a mester szerelmi életének túldramatizált jelenetei között.

Egy ilyen körmondat után kötelességemnek érzem egyszerűen lefordítani nektek, hogy ez mit is jelent a Kamen no Maid Guy esetén. A család feje, nagyapa, utolsó unokái azok, akiket meg kell védeni, őnekik küld papi két szupermaidet, akik majd jól megvédik és egyébként kisegítik őket a mindennapok bajaiból. Azt viszont tudni kell, hogy mindkét szolgáló inkább jeleskedik minden egyes lehetséges behatoló, és életet veszélyeztető elem módszeres megsemmisítésében, mint az élet ügyes bajos dolgainak megoldásában, így a két főszereplő élete, habár mindig megmarad, kezd túl kaotikussá válni.
Mindezt a sorozat frenetikus poénokkal dobja fel, mindenek felett a kozmikus pénzes poénokkal, kezdve a különleges képességek vizuális groteszkké tételével, egyébként Maid Guy megjelenésével, a már-már megszokott profi attitűddel, ami az érzelem, és a normális élet apró dolgait figyelmen kívül hagyja. Persze az erőszak legvariáltabb formái sem maradhatnak el, amik a meglepően kreatív és alternatív formáktól a régi, bevált, szögelt baseball ütő módszerig terjednek. A képi világ pedig, mindezt nem gyengén spékeli fanszervízzel, és egyértelmű utalásokkal a célközönség felé.

Az anime friss mivoltát szerencsére nem hazudtolja meg a kinézet, és a hagyományos rajzolás igényes grafikus minőséggel társul. A karakterek kellően vegyesek, egészen a specifikusan lerajzolt és kirívó Maid Guytól a pont-pont-vesszőcske acrú öcsiig, a hátterek pedig kellően véletlenszerűek, teljesen visszaadják az átlag iskolai történetek hatását.
Ehhez párosuva a hangok brilliánsan válogatottak, a hanghatásokon, és az elvetemült hangjátékon is nagyokat lehet kacagni, mindemellé pedig kifelejthetetlen a zene. Kiemelhető a zenei válogatás vegyesvágottjából az ending folyton változó napi záró okossága, ami frenetikus sikollyal fordított fetrengős röhögésbe szinte minden alkalommal.

Ezegyszer, és mindörökre, a maid sorozatoknak, minden szűken szabott korlátjukkal és idejétmúlt ideológiájukkal együtt sincs vége, sőt. A japán poénzuhatagok gyártói talán a Lovely Complex óta nem hoztak olyan volumenű komédiákat a képernyőkre, amik felveszik a versenyt a nevettetésben, még akkor sem, ha a Kamen no Maid Guy teljesen más kategóriába tartozik. Így legalább nem kell dönteni melyik a jobb - mindkettő sajátos zsánerének tetején van.

 

Értékelés: 9,8

Linkek:
Wikipedia
(Magyarul mi vagyunk az elsők.)

komment