2009. január 24. 15:00 - Peorth

Kaitou Saint Tail

Robin Hood óta - ha többet nem is, de - egy fajtáját a tolvajoknak egészen biztos szeretjük: azokat, akik nem önös érdekből lopnak, hanem azért, hogy másokon segítsenek. És Robin Hood óta azt is tudjuk, hogy ez nem is olyan paradoxon gondolat.

A KST fő- és címszereplője a 14 éves Haneoka Meimi, aki nappal a helyi katolikus magániskola átlagos tanulója, viszont éjszakánként, kicsit ironikus, de ő a titokzatos tolvaj, Saint Tail, aki háztetőkön szökdelve járja Seika városát, nem teljesen céltalanul... Legjobb barátnője és bizalmasa Mimori Seira, a már említett iskola apácanövendéke, aki délutánonként a közeli kápolnában fogadja az oda betérőket egy közös ima és beszélgetés erejéig - rendszerint olyan emberekről van szó, akiknek a lelkét valamilyen gond nyomasztja: kifosztották, megzsarolták, becsapták, s ennek következtében anyagi veszteség érte őket. Innentől kezdve Seira megpróbálja a legtöbbet kideríteni az adott esetről, s információt megosztva Meimivel, a lány máris útra kelhet Saint Tailként, hogy visszaszerezze- és jutassa mindenkinek a jogos tulajdonát: egy egyszerű fényképtől kezdve egészen az évszázados múltra visszatekintő családi ereklyékig, apró ékkövektől az egészen monumentális szobrokig, élőtől élettelenig ebben a sorozatban minden kézről kézre jár. Az önjelölt jótevő akcióit azonban nem mindenki értékeli, s nem tekintve többnek egy közönséges bűnözőnél, egy külön rendőri csoport is Meimi, illetve Saint Tail nyomába szegődik - az elismert nyomozó fia, Asuka Jr. vezetésével, aki valamilyen különös oknál fogva teljesen megszállotjta a rejtélyes lány ügyének. Ezzel szemben kicsit sem meglepő, hogy jó shoujo hagyományokhoz híven a mit sem sejtő Asuka Jr. ráadásul nemcsak  osztálytársa, de egyben szíve válaszottja is Meiminek, s így ez a csavar már előre érdekes lehetőségekkel kecsegtet.

Hogy főhősünk története egész pontosan hol kezdődik, arról nem esik szó, de ha ez valakiben (mint ahogy bennem is) hiányérzetet keltene elsőre, teljesen megnyugodhat, mivel a későbbiek folyamán kiderül, hogy ha valaminek a tudása nem indokolt, akkor annyira nem is létszükséglet. Az viszont hamar egyértelművé válik, hogy Saint Tail nem egy hétköznapi tolvaj, főleg a családjának köszönhetően: édesanyjától örökölt remek atlétikai hajlamait kiválóan ötvözi bűvész édesapja új és látványos trükkjeivel, s így tulajdonképp nincs olyan helyzet, amiből így vagy úgy ne tudná kivágni magát. Ennek hála itt nem csak egy, jól bevett varázslatot láthatunk, mint a legtöbb magical girl animében: Saint Tail valóban a lehetőségeihez és tudásához mérten legszélesebb palettáról válogattja mutatványait, nem kímélve vele sem a bűnözőket, sem a rendőröket.

A KST-nek, miután az anime jelentős hányadában valóban illegális esetekről van szó, próbáltak valami krimiféle hangulatot kölcsönözni, de a jól megszokott  inkább lanyha kliséknél (beleértve az instrumentális zenét is) többet ne várjunk: az agresszió legdurvább formája egy  egyszeri bunkósbot általi lefegyverzésben kimerül, megoldandó rejtélyt pedig nincs is értelme nagyon keresni: a Seirát felkereső áldozatok nagyrészt szinte kivétel nélkül sejtik, hogy ki és miért károsította meg őket; a hogyanra pedig legtöbbször maguk a gazfickók adnak szájbarágós magyarázatot, gyökerében elfotjva bárminemű izgalmat. Nem szívesen osztogatok ezen kívül még fekete pontokat, de felet-felet még muszáj lesz, mert egy: nem sok, de egy-két motívum rövid időn belüli újrafelhasználása az első megjelenésre való utalás nélkül nem túl kreatív megoldás; kettő: a 43 epizód alatt néhány mellékszereplőre (pl. az arrogáns detektívnő vagy a másik rivális tolvaj alakjára) több részt is szánhattak volna, mert nem csak érdekesebb, fordulatokkal telibb lett volna az anime, de ezek a karakterek sem maradtak volna teljesen kihasználatlanok.

A fentieket leszámítva a sorozat szerintem teljesen rendben van, élvezhető darab, ha a "kellemesen jó" érzésnél többet nem akarunk kapni tőle. Sok újdonság nem hangzik el, sőt, a messianizmus itt még csak gondolatban sem merül fel, ellenben a komikus helyzetek, az apró, változatosságot garantáló tettek, metódusok (pl. Asuka Jr. szerencsétlenkedései, a fentebb már említett mutatványok vagy Saint Tail figyelmeztető üzenetei a következő célpontot illetően) mind olyan dolgok, amik miatt az ember az egyik végeztével már várja a soron következő epizódot. Abszolút becsülendő az is, hogy az animéből egy szép, kerek, egész történetet kerekítettek: még ha olykor a monotonság, kiszámíthatóság határait súrolták is, el nem érték, s végig korrekten adagolták az eseményéket, a szereplők közti kapcsolatok alakulását, valamint az utóbbi idők idióta befejezéseivel szemben, kicsit nosztalgikusan, de  meglepően normálisan tettek pontot az anime végére. Bár én nem tudhatom, de talán az egésznek az a titka, hogy a készítőknek, csak úgy mint karaktereiknek az animében, nem volt világmegváltó szándékuk és mindenki tette csak a maga dolgát. S ha mi sem támasztunk túlzottan magas elvárásokat ezzel a darabbal szemben, csalódást biztos nem fog okozni. Nem állítom, hogy a KST bevéste magát a kedvenceim közé, de valahogy mégis úgy érzem, hogy a maga műfaján belül egy becsülendő, érdemes munkáról van szó, s  bizony sikerült eszembe juttatnia, hogy miért is szeretek animéket nézni. Ennél több nekem egyelőre nem is kell.

Végszóként még említést tennék a grafikáról és a zenéről: bár 1995-1996-os animéről beszélünk, a karakterdizájn a kortársakhoz képest még elég erőteljesen átmeneti állapotban van, s a gyengébb jelenetek inkább a '80-as évek legvégét, '90-esek legelejét idézik, míg az erősebbek, akár egy egész epizód szintjén is kifejezetten modernek, szépek. Ezen kívül a hitelesség is a fenti minőségingadozás áldozata: hiába 14 évesek hőseink, az esetenkénti gyermeteg vonások olykor túlságosan sokat fiatalítanak rajtuk, s ez főleg azoknak lehet megtévesztő, akik csak bizonyos képek szintjén találkoznak ezzel az animével, s rögtön leírják kodomonak. A zenére azonban nincs kifogásom: soklemezes gyűjteményt bocsátott a stúdió a rajongók rendelkezésére, s természetesen maguk a szinkronszínészek is felénekeltek jó pár dalt. Ezek közül talán a Koi No Tear Blend a lefigyelemreméltóbb, hisz teljesen hűen tükrözi a két főszereplő, Meimi és Asuka Jr. közötti civódások hangulatát. Szóra érdemesek még az openingek és az endingek is, amik nem csak dallamukban, de szövegükben is remekül passzolnak az anime történetéhez és jellegéhez, valamint még érdekességként ott van az is, hogy az eredeti mangából - vélhetően korabeli pozitív fogadtatásának jeléül - musical is készült, szintén a főbb seiyuuk közreműködésével.

Értékelés: 7.6

Linkek:
AnimeAddicts
AniDB

komment