2008. október 19. 15:00 - Nite

Gunbuster 2: Diebuster

"Mielőtt nekikezdenél, mindenképpen nézd végig az első szériát!" - figyelmeztettek a fansubberek. Pedig nem számítottam túl releváns folytatásra, végülis hőseinket kiiktatták a történelemből pár ezer évre, a gonosz idegeneknek legalábbis nagy része kipusztult, csak a háttér miatt végignézni az első sorozatot meg nem tűnt túl nagy ötletnek, hiszen abban sem magyarázták túl az előzményeket. Végül a Diebuster első pár jelenete után, fetrengve röhögések közben megvilágosodtam: paródia! A Gunbuster rendezői tizenpár év után, hátuk mögött többek között egy Evangelionnal illetve egy FLCL-el összeálltak, hogy hihetetlen öniróniával, finoman, mégis nagyon humorosan kifigurázzák az anime őskorszak egy kövületét, miközben mégis kellően hűek maradnak hozzá, hogy ne legyen visszatetsző.

Azért említem éppen az FLCL-t, mert aki egy percet néz a Diebusterből, annak egyből fel fog tűnni, hogy rajzolási stílusában, humorában nagyon hasonlít rá, néhány jelenetben pedig az End of Evangelionra hajaz - nem is kimondottan ajánlanám gyerekeknek, pedig sokkal könnyedebb, koránt sem annyira elvont. Viszont akad benne rengeteg óriásrobotos akció, óriásrobotos-akció-paródia, és természetesen sok-sok kötelező fanservice (és nem annyira kötelező, de annál viccesebb fanservice-paródia).

A történet Nono-chan körül forog, akinek minden álma, hogy pilóta lehessen, és megmenthesse a világot, ugyanúgy mint Nonoriri, akiről egy jó darabig fogalmunk se lesz hogy kicsoda azon kívül hogy vicces neve van. Természetesen sikerül neki, bár néhány furcsa törés után nem pont úgy, ahogy az elején gondoltuk volna. A történet elég fordulatos, néhol az volt az érzésem, hogy egy-egy csavart a rendezők sem terveztek előre.
Nyilván lehetetlen egy hat részes ovát ugyanilyen hosszan kifigurázni, valahol az anime fele környékén - amikor a részek közepén fejhangon sipítozott "dájbásztá, dájbásztááá!" kezd elmaradozni - szembesültek ezzel a szerzők is, és komolyabb irányba terelték a sorozatot. Sajnos ez a törés kicsit olyan érzést hagy a nézőben, mintha az elején fogalmuk sem lett volna, hogy mit csinálnak majd a végén: hiányzik a konzisztencia.

Ha már a negatívumoknál tartunk, sajnos a műfajból adódik, hogy az akció jelenetek nem túl izgalmasak: mivel fogalmunk sincs, hogy mennyire erősek a robotok és az ellenfeleik, csak abban lehetünk biztosak, hogy újabb elvetemült jelszavak elkiabálsa után elő fog jönni egy olyan speciális képesség, ami mindent visz, és amikor már bolygók egymáshoz vagdosására kerül a sor, kicsit gyerekes nagyotmondóversenyre kezdhetünk asszociálni. A fizikának a Gunbusterben megszokott hitelességéről tehát lemondtak, de legalább nyíltan előtérbe helyezik így a mondanivalót.

 


Viszont a sorozat grafikája parádés. A kornak megfelelően fejlett, számítógéppel támogatott rajzok, gyönyörű színek, éles kép és folyamatos animáció jellemzi, és csak nagyon ritkán vehető észre, hogy a 3d grafika integrálása a rajzokba ne lenne tökéletes. Valószínüleg a hardcore rajongóknak nem fog tetszeni a robotok dizájnja, de azért megszokható. Az opening és az ending éppen elég jó ahhoz, hogy a hat rész alatt végigbólogassuk beletekerés nélkül.

Mindent összevetve a Diebuster egy modern, nagy költségvetésű anime, az ehhez tartozó külcsínnel, és közepes történettel, ami azért mindvégig nagyon szerethető, tartogat eleinte jónéhány vidám pillanatot, később pedig értékes gondolatokat és felemelő érzéseket. Minden hibája ellenére engem tökéletesen magával ragadott (valószínüleg főleg a vizuális élménynek köszönhetően), tátott szájjal egy huzamban néztem végig, és hiába próbáltam objektív, kötekedő kritikát írni róla, nálam a kiemelkedő animék polcára került és valószínüleg többször le fogom még venni onnan.

Értékelés: 8.2

Linkek:
Wikipedia
ANN

komment