2008. augusztus 11. 18:00 - Khaos

Ayashi no Ceres

 Az Ayashi no Ceres legenda mára már szinte semmi mást nem jelent, mint elszállt történetet egy átokkal súlytott túlvilági lény és párja között, habár koránt sem szabadna efféle illúziókba rángatni magunkat az eredetet illetően. Talán nem meglepő, főleg ebben az írássorozatban, ha azt írom, a törénelem egyik "jeles" vérfertőző hagyománya elevenedik fel kísértetiesen hasonló formában az eredetihez a filmben.

A távol kelet múltja végigkísér olyan korokat, igaz nem mindig ugyanazon helyszíneken, ahol a hatalom jelképeinek egymáshoz vonzódása, akármennyire felszínes avagy egyoldalú volt is ez, maga volt a felsőbbrendűség eszményének egyik példája és kimutatásának eszköze volt. Előfordult éppenséggel az is, hogy míg az uralkodóosztály ellenkező nemű tagjait istenek által egymás számára teremtett párnak tekintették, a köznép ilyen tagjait elűzték a közösségből. Hogy ennek közvetlen oka maga a tévhit túl komolyan vétele, és ezzel az uralkodócsalád automatikus önvédelme volt a célja, avagy az isteni tökéletesség, ezáltal az uralkodócsalád kivételes mivoltának elvesztésétől való félelem, nem tudhatjuk pontosan, de bizonyos, hogy a vérfertőzést már az ó- és középkor emberei is legalább félelemmel vagy gyűlölettel kísérték, egyes esetekben csodálattal.

Itt állítható újabb párhuzam a sorozat és a régi motívumok között. A népámítás ugyanúgy működik, és amíg a legnagyobb csoportban a vérfertőzés elítélését sugározzák felénk a képsorok, addig egy kivételes csoport újra megkapja a kiváltságot, hogy szent és sérthetetlen, egyenesen felsőbbrendű, túlvilági legyen a kapcsolatuk. A családon belüli kapcsolatokról szóló animéknél általános ez a kép, és kiút itt sincs. A nagy kérdés csak az, hogy ez a tendencia folytatódik-e, és végül a társadalom problémáit próbálja elfedni, avagy felnyitni igyekszik a szemeket.

Források:
Arthur P. Wolf: Westermarck Redivivus
Annual Review of Psychohistory, 1993, Vol. 22, pp. 157-175.

A téma következő írása
 

Micsoda elcsépelt sztori. Valakiben felébred egy ősi szellem, erre minden felbolydul, a testvérében felébred az ősi ellenség, és kész is a huszonnégy részen át ívelő epikus szál...

Az, hogy a sorozat fő íve pont azt az időszakot kapja el, ami évezredek óta várat magára cseppet sem jó pont, de a sorozat még képes tetézni a bajt. A mennyei lény ebben a korban ejti el saját tojását, aminek "fiókájába" természetesen később szerelmes is lesz, illetve ez a szerelem túlél mindent. Szó szerint. Logikai bukfenc ide vagy oda, velem együtt biztosan milliók harapták el az ajkukat amikor a főszereplőnknek csakazértis a hős megmentő felé húzott a szíve akit odáig kétszer látott, ahelyett a srác helyett aki folyamatosan őt védte a baljós napok során. Ilyen első benyomás után nehéz a szintemelés. Hogy őszinte legyek nálam maga a sorozat bele is fulladt a saját ívébe és csak egy utólagosan megírt novella tette rendbe és egyenesbe a felkavart érzelmeket amiket keltett, persze azokat is csak néhány erős ugrással...

A képi világ a kétezres év felhozatalának kellemes képviselője, néhány elrontott kontraszttal, eltúlzott túlsötétített hatásvadász jelenettel, de még mindig szép, sőt néhol igen kellemesen kidolgozott animációval. Hiányérzet nem marad, hiszen ebben a sorozatban is megtalálható a pár vonalból álló komikus arctól kezdve a szépen kidolgozott baba- illetve az érzelmektől eltorzult arcok sora, nem is beszélve a változatos öltözékekről.

A hangokra sincs panasz, különösen abban a tekintetben, hogy a sorozat egy régies stílusú szinkront visz, ami folyton visszaadja nekünk a régi, szép emlékeket idéző retro anime életérzést. Kérdés, hogy ez kit fog meg annyira amennyire engem megfogott.

Visszatekintve a sorozatra, illetve az iménti soraimra, kicsit olyan érzésem van, szidni akarom még, de mégis azt mondom, nagyon is nézeti magát. Amolyan magyaros mellékíze van a dolognak, mégis kezdem azt gondolni, jó ha látjuk miért van mindenhol otton a kritius szemű magyar honfi, aki észreveszi, leírja és el is magyarázza miért jó vagy rossz bármi amit látunk. Nézzétek meg, és lássuk ti mit szóltok hozzá.

 

Értékelés: 7

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

komment
süti beállítások módosítása