2012. október 21. 15:00 - morwen

Túlélőcsomag 1.

CASEOPENED_resize.jpg

Rám hárult a feladat - pontosabban én jelöltem ki magam rá - hogy bevezetőt írjak az Animecomment új miniprojektjéhez. Egy közbecsúszott mandulagyulladás miatt viszont a megszokottnál rövidebbre kell fogjam a mondandómat.

Ebben a túlélőcsomagban olyan animéket fogunk nektek röviden ajánlani egy tematikus műfaji bontásban, amik szerintünk az adott műfajok alapművei. Lehet nem a legjobbak, és biztosan nem a legújabbak, hanem inkább olyanok, amik már kiállták az idő próbáját, és azóta is utánozni próbálják az egyes elemeiket. Ezek a klasszikusok nem mindig lettek kultuszanimék - bár sok igen - és sokat elfelejtettünk, vagy ki is hagytunk kalandozásaink során az animék világában. Viszont ha valakit érdekel egy műfaj, és nem a legjobbakat - persze szubjektív vélemény szerint - szeretné megnézni, hanem inkább az örökzöldekre kíváncsi, akkor ez a lista neki való.

Kicsit a formáról. Többféle műfaji besorolása létezik az animéknek. A demográfiai bontást azért nem tartottam szerencsésnek ilyen lista esetében, mert pl. a shounen műfaj önmagában elég színes, és biztos több mint 10 animét kellene felsorolni, ha csak áttekintő képet is szeretnénk kapni róla. A hagyományos filmes kategóriák, mint vígjáték, akció stb. pedig nem mindig alkalmazhatóak sikerrel animékre. Ezért tematikus műfajokat határoztunk meg, amikbe csak kevesebb anime tartozik, de mégis mind alapvető és ismert ebben a médiumban. Hogy világos legyen, mire gondolunk, definiálni fogjuk mindig, mit értünk az adott műfaj alatt, de a legtöbbre rá fogtok ismerni alapból.

Előre láthatóan hat részben fogjuk leközölni ezt a kis csomagot, minden vasárnap újabb résszel. Reméljük elég informatív lesz, és kiindulópontjául szolgálhat produktív diskurzusoknak.

schoolrumble_resize.jpg

Iskolai humor

Az animék és mangák tömegbázisa mai napig a fiatalok, tinédzserek, így amekkora iparággá a japán rajzfilmgyártás kinőtte magát, nem meglepő, hogy napjaink történeteinek túlnyomó része iskolákban játszódik, de minimum onnan indul. Gyakran amolyan “akár veled is megtörténhet” üzenettel. Ezen sorozatok között is van azonban egy olyan réteg, mely kimondottan az iskolai élet és kamaszkor nehézségeire fókuszál, mint beilleszkedés és barátok szerzése, az első szerelem vagy pusztán a fiatalkori kalandok és élmények. Továbbá minden történet kötelező eleme az osztályfelelős, a diáktanácselnök, illetve a váratlan cserediák. Tehát íme néhány sorozat az iskolából, az iskoláról:

Great Teacher Onizuka

Ha iskolai sorozat, akkor GTO. A Great Teacher Onizuka igazi időtlen klasszikus egy bandatagból tanárrá vált perverz félnótásról, aki a legkevésbé sem polkorrekt módszerekkel regulázza meg addig kezelhetetlen osztályát, és segít diákjainak és a tanári karnak gondjaikkal. A 90-es években visszatérő téma volt az aranyszívű semmirekellő, aki végül mindig diadalmaskodik, de mindmáig kevés sorozat ragadta meg olyan ráérzéssel a diákélet tipikus gondjait és örömeit, mint a GTO.

School Rumble

Ha már időtlen klasszikusok, az iskolai vígjátékok másik koronázatlan királya a School Rumble. Egészen más szögből, az ártatlan iskolai szerelmek és szerelmi ikozaéderek irányából közelít, de megmosolyogtató, pehelykönnyű stílusával és fergeteges szituációs komédiájával bárkit képes levenni a lábáról.

Melancholy of Haruhi Suzumiya

Habár nem klasszikus értelemben vett iskolai sorozat, hisz az időutazók, földönkívüliek és telepaták egy normális iskolai történetnek nem részei, de a színfalak mögött a Haruhi rengeteget tartalmaz abból a rózsaszín diákéletből, amire állítólag minden japán fiatal áhítozik. A klubok a japán iskolarendszer szerves részei, de a főszereplő Kyon akarata ellenére kényszerül megtanulni a kiscsoportos csapatmunka és egyéb közös tevékenységek örömeit. A Haruhi igazi klasszikus és extrém példa, hogy az élet annyi, amennyit beletöltesz ©.

Hyakko

Ha iskola, akkor új közösség, új barátok. A Hyakko egy aranyos és sokszor nagyon vicces iskolai történet arról, hogy mindenki értékes, mindenki szerephez juthat, és mindenki találhat magának barátokat, ha kicsit kimerészkedik a burkából. Illetve a különbségek gyakran vonzzák egymást.

detroitmetalcity.jpgRandom humor

Míg a tengerentúlon a 80-as, 90-es évek elmeháborodott vígjátékai a műfajt meghatározó Leslie Nielsen és Lloyd Bridges emlékével együtt merülnek lassan teljes feledésbe, és helyüket átveszik a sitcom sorozatok garmadája, addig Japánban, ha nem is reneszánszát éli, de mai napig rendszeresen fel-felbukkan a műfaj. Olyan vígjátékokról beszélünk, melyek minimális szentimentalizmus nélkül áldozzák fel a józanészt és a fizika törvényeit a humor oltárán, és rendre olyan váratlan poénokat húznak elő, melyre skatulyába szorult agyunk nem is mer gondolni. Ez nem a szelíd mosoly vagy visszafogott kuncogás mezőnye, itt tej, kóla és egyéb üdítők vidáman spriccelnek az orrunkból miközben vonyítva hörgünk a röhögéstől. Röviden tehát: vígjátékok, melyekben a humor fő forrása a groteszk túlzás és a meglepetés ereje.

Excel Saga

Az Excel Saga az agysejt pusztító randomság definíciója, mely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy minden részében kiválaszt egy klasszikus műfajt és a végső határokig gúnyolja. Aztán még egy kicsit. Excel világuralomra törő kalandjain keresztül a dél-amerikai vendégmunkásoktól a földönkívülieken át még az afro-frizurás rendezővel is találkozhatunk.

Cromartie High School

A Cromartie középiskola a város legzüllöttebb deviánsainak gyűjtőhelye, a főszereplő Takashi az egyetlen normális tanuló. Ettől kezdve mindenki retteg tőle, hisz “csak egy vérszomjas nyúl tud az oroszlánok közé vegyülni”. Takashi célja megreformálni az iskolát, de ehhez át kell verekedni magát egy gorillán, egy roboton és Freddie Mercuryn. Nem baj, ha ezt így nem tudjuk mire vélni, látni kell.

Seto no Hanayome

A Seto no Hanayome főszereplője egy átlagos iskolás, akit egy sellő ment meg a vízbefulladástól, és a sellőkódex szerint ezért feleségül kell vennie. A sellőlány családja azonban egytől egyik yakuzákból áll, és hősünk ellenfelei rákok, cápák és egy ámbráscet. A történetben felbukkan még a Terminátor is, és a 26 részen át tartó féktelen nevetés garantált.

Detroit Metal City

A Detroit Metal City mini sorozat szereplője egy feltörekvő zenész, aki szívmelengető, érzelmes dalokat szeretne írni, de bánatára a város legmenőbb death metal énekeseként tud csak karriert csinálni. Az őrült vígjátékok körében a DMC méltán legendás: bizarr, vad, röhejes.

Nichijou

A Nichijou mindennapokat jelent, de a mindennapokban ritkán találkozunk androidokkal, beszélő macskákkal vagy egy gépágyús tsunderével, de az iskolaigazgató se szokott egy szarvassal birkózni az udvaron. A Nichijou egy csapat lány hétköznapjait követi végig, de kicsit mást kapunk, mint amire ez alapján valaha is asszociálnánk. A Kyoto Animation méltatlanul alábecsült vígjátéka, mely féktelenül eltúlzott reakcióival bármikor lágyan elzsibbasztja az agyat.

Azumanga Daioh

Az Azumanga Daioh mindmáig talán a legnépszerűbb azon animék közül, melyek a lényegében történet nélküli, hetente megjelenő 4 kockás kis mangákból (yonkoma) készültek. Ilyen műfajnál csak karakterekkel és nagy vonalakban felvázolt alapszituációkkal, illetve poénokkal lehet dolgozni, és ha ezt nézzük, valóban rendhagyó teljesítmény, hogy ilyen összeszedett, gördülékeny sorozatot tudtak összehozni, ami még valamiféle időbeliséget is követ. A hangsúly persze így az agyament szóvicceken, lehetetlen karaktereken, és kabaréba illő jeleneteken van.

ouran-resize.jpgRomantikus vígjáték

A krimihez hasonlóan, a romantika szinte a Föld bármely szegletében eladható, így nem csoda, ha ez a műfaj is terjedelmes számú képviselőt vonultat föl. A műfaj kötelező velejárója az egy (vagy több) szerelmes pár kapcsolatát végigkísérő cselekmény, mely bonyodalmakkal, sokszor már idegesítően ostoba félreértésekkel van teletűzdelve. Gyakori, hogy az egymásra találást valamely szereplő irreális makacsságából adódó ellenszenv nehezíti, amit még az egyre nyilvánvalóvá váló érzelmei ellenére sem ad föl a (többnyire női) szereplő (tsundere).

Sajnos sok esetben igaz, hogy ezekben a sorozatokban a bonyodalmak és nehézségek igen mesterkéltek, reálisan nézve már idegesítőek is, így emberközeli, életszagú problémák kevés esetben fordulnak elő. Szerencsésebb választás, ha a készítők a nyilvánvaló vonzalom ellenére is jelen lévő ellenszenvet vicces formában mutatják be. A szereplők szinte kivétel nélkül középiskolás korosztály, előbbinél jóval szerényebb mennyiségben ugyan, de meghatározó mennyiségben célcsoportot képeznek a fiatal felnőttek is, így az egyetemisták és fiatal, már dolgozó felnőtt szereplők is előfordulnak a műfajban. A vizuális megjelenésben természetesen a bishoujok és bishounenek jellemzőek, sokszor eltúlzott szépségükkel és földön túli tökéletességükkel az elérhetetlen ideált, vagy a „szőke” herceget testesítik meg.

Lovely Complex (Love.Com)

A Lovely Complexben, sok társához hasonlóan a fiatalabb, középiskolás korosztály kap szerepet, hiszen a szerelem és a hozzá köthető bonyodalmak itt jelentős problémaként jelennek meg. A sorozat két átlagos, ám magasságuk (vagy más szemszögből nézve alacsonyságuk) miatt kitűnő szereplőről szól. Kapcsolatuk először nem kiegyensúlyozott, de később természetesen mindkettőjük számára nyilvánvalóvá válik a kölcsönös vonzódásuk, de addig a készítők számos vicces jelenettel teszik felejthetővé a történet gyengeségeit.

Skip Beat!

A Skip Beat a sztárszakmába csöppent újonc fiatal lány története, aki a szerelmi csalódás után úgy dönt, hogy saját terepén győzi le volt beképzelt fiúját, aki helyett a hírnevet választotta. A szeretnivaló, esetlen főhősnő itt is számos poén forrásaként szolgál, és természetesen idővel új szerelem is akad. Szerencsés, hogy a sorozatban nem csupán a romantikus szál, de a vicces, ügyetlenkedő főhősnő sztárrá váláshoz vezető utat is bemutatja, és e kettőt szerencsés mértékben ötvözi.

Ouran High School Host Club

Az Ouran több szempontból is kiemelkedő, és a listán mindképpen helyet kell számára szorítani. Egyrészt a romantikus shoujo animék eltúlzott idealizáltságát gúnyolja (bishi hárem), majd a sokszor nevetséges és hihetetlen félreértéseket karikírozza (a főszereplő lányt egy host „fiúként” adják elő, akit a lányok ajnároznak, ezzel utalva a bishounenek sokszor irreálisan feminin ábrázolására). Itt még a főszereplő bishi sem olyan sikeres, ugyanis hiába törekszik megnyerni a lány szívét, az sokszor tudomást sem vesz róla. A különböző fiútípusok felsorakoztatásával pedig valamennyi lány megtalálja a saját kedvencét.

ef_resize.jpgRomantikus dráma

A dráma, és jelen esetben szakszerűbben a tragédia az emberi civilizációval egyidős. Amennyire szeretünk nevetni, ugyanannyira szeretünk sírni is. Mégis van egy olyan szűkebb műfaj, mely az utóbbi évtizedben főleg a dél-amerikai országok sorozatgyártására volt nagy hatással, de a japánok és koreiaik is lelkes termelői és fogyasztói. A köznyelvben szappanoperaként aposztrofált műfaj jellemzően olyan romantikus szálakkal átszőtt tragikus történeteket takar, melyek legfőbb célja a nézőből fájdalmas vagy meghatódott könnyek kicsalása, különösebb morális tanulság vagy útmutatás eljuttatása nélkül. A cél érzelmi reakciók kiváltása és ezen keresztül a szórakoztatás.

A műfaj visszatérő elemei a szenvedély, féltékenység, intrika, betegség (azon belül amnézia, mindig az a fránya amnézia), és összességében tragikus sorsú emberek egymásra találása válogatott zenékre. Nincs ez másképp az animék világában sem.

Kimi ga Nozomu Eien

A KgNE egy érettebb történet egy szerelmi háromszögről, és jó szappanopera módjára a műfaj teljes eszköztárát felvonultatja. A központi motívum mindennapi tetteink és azok látott és többnyire láthatatlan következményei. A sorozat a jól adagolt fordulatok mellett tele van szenvedéllyel, árulással és bűntudattal. Drámakedvelőknek kötelező darab.

ef~ tale of memories

A népszerű ef~ visual novel alapján készült adaptáció nem annyira történetében vagy témájában, sokkal inkább kivitelezésében egyedi. Párhuzamos történetmesélése mellett a Shaft stúdió talán valaha készített legnagyobb vizuális orgiáját láthatjuk, és az egész történetet filterek, formák és színek játékával mesélik el, legalább olyan részletesen, mint a narrációval és dialógusokkal.

Clannad & Clannad After Story

A Clannad széria a Key és Kyoto Animation több éves közös munkájának legkedveltebb gyümölcse. Az Air-Kanon(2006)-Clannad triumvirátus máig meghatározó, és talán az első dolog, amire az ember gondol anime dráma kapcsán, mégis - feltehetőleg a legalaposabb kidolgozás miatt - a Clannadnak jutott a kiemelt szerep. A széria hárem elemekkel tarkított iskolai slice-of-life sorozatnak indul, és csupán a második évadban szakad át igazán a gát. Anime-rajongók tízezrei zokogták végig.

Ano Hi Mata Hana no Namae wo Bokutachi wa Mada Shiranai

A rekordhosszú című Ano Hana egy csapat fiatalról szól, akik gyerekkoruk után eltávolodtak egymástól. Most, évekkel később újra összehozzák őket az események, és ezzel felszínre kerül mindaz, amit gyerekként elhallgattak egymás elől vagy magukba fojtottak. A történet középpontjában itt is a bűntudat, megbánás, barátság és évekkel később is tartó szerelem áll. Gyönyörű darab, és a romantikus dráma minden szerelmesének erősen ajánlott.

Címkék: tulelocsomag
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr144858120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.