2012. szeptember 28. 15:00 - Takumi84

La storia della Arcana Famiglia

Arcana-Famiglia.jpg

Mindig gondban vagyok, amikor egy hárem visual novel anime adaptációról van szó, főleg, ha az lányoknak készült eredetileg, és az alkotók az akció műfajában is gondolkodtak. A viszolygásom több okra is visszavezethető. Egyrészt, mert a fiatal női célközönségnek készülő fordított hárem sorozatoktól talán az akció műfaja áll a legmesszebb (aki több ilyen adaptációt látott már, az talán egyetért velem), így e két műfaj kombinálásából általában semmi jó sem szokott kisülni (legalábbis, ha férfiszemmel nézzük, és tényleg az akciósorozatokhoz viszonyítunk), vagyis fölösleges erőltetni a kettőt együtt. Másrészt pedig, dacára a romantikus, sok szálon futó mézes-mázos szerelmi történetszálaknak, még romantika terén is nagyrészt értelmetlenek és fölöslegesek ezek a sorozatok, egyrészt (talán nem mondok nagy spoilert ezzel), a főszereplő hősnő sohasem választ magának fiút, másrészt a rengeteg szereplővel operáló animék esetében még jellemfejlődésről (mit fejlődésről, még vázolásról) sem beszélhetünk, így hát mindig is elgondolkodom azon, minek is készítik ezeket az animéket. Persze van tippen: főleg az igénytelen fujoshik vevők mindenre.

Sajnos az adoptált sorozatok meg sem közelítik a visual novelek színvonalát, ugyanis a két műfaj eltérő sajátossággal rendelkezik, így a hosszú játékidejű művek 12 részbe való besűrítése elve kudarclehetőséget rejt. Ugyanakkor egy hosszabb játékban több mindre van idő, addig az animében eleve szelektálniuk kell a készítőknek, mit emelnek át az animációs sorozatban (és általában a lényeget hagyják ki: se akció, se a valódi lényeget adó romantikus love story).

E hosszadalmas felvezetőre azért volt szükség, ugyanis az Arcana Famiglia sajnos a visual novel adaptációk újabb csődjét jelenti. Nem kell különösebben ismernünk az eredeti játékot ahhoz, hogy felismerjük: a sorozat bizony több sebből vérzik. A sorozat eleve a többszereplős férfihárem műfajába tartozik, s mint ilyen, gazdag választékot kínál a női nézőknek a bishounenekből, és sajnos ismét azt éreztem, ennél többre egy fordított háremanimének ma már nincs is szüksége. A tucatnyi férfi szereplő elviszi a hátán a sorozatot lényegi történések és jellemfejlődések nélkül, de sajnos sok szereplőről sem tudunk meg még minimális dolgokat sem a 12 rész alatt.

A történet elvileg egy trónutódlásról szól, csak itt a mediterrán Regalo sziget betegeskedő keresztapjának befolyását és birodalmát (meg természetesen lányát, Felicitát) örökölnék a vetélkedő férfi szereplők. A trailer mozgalmas részei azonban ne tévesszenek meg senkit: ott nagyjából az összes akciójelenetet sikerült összeválogatni, azokon kívül már semmi pluszt nem fogunk kapni a 12 rész alatt. Sajnos a szereplőkre sem jut idő: néhányuk esetében egy homályos, se füle-se farka történetfoszlányt ismerünk, de egyébként senkiről semmit sem tudhatunk meg, így háromnegyedüket teljesen feleslegesen szerepeltetik a sorozatban. 

Az érdemi történet csupán az első és utolsó részre korlátozódik, közben többé-kevésbé fontosabb és érdektelen töltelékepizódokat kapunk. Az "Arcana Duello" néven emlegetett párharc lefolyása sem jobb: a befejező epizódban pofátlanul összecsapott és lezáratlan harcokat kapunk, amit úgy kell elképzelni, hogy 10-12 pár egy-egy másodpercben, lényegi akció nélkül "küzd meg" egymással. Nem értem, hogy így a történetnek mi értelme volt, ha a fontosabb eseményekkel nem foglalkoztak, és a keretet adó történet is valószínűleg csak alibinek szolgál. Természetesen a szereplők bemutatására sem jut elég idő, senkiről sem tudjuk, hogy kicsoda valójában, az itt-ott elejtett infómorzsák pedig inkább idegesítőek és érthetetlenek, semmint rejtélyesek és elgondolkodtatóak.

Az Arcana Famigliát minimális elvárással üljetek le megnézni, akkor nem csalódhattok túl sokat. Főleg a női közönségnek ajánlom, ugyanis az egészet csak a bishounenek viszik a hátukon, de még azt sem mondhatom, hogy a műfaj legkidolgozottabb és legeredetibb szereplőit kapjuk a sorozattól. 

Értékelés: 4.7/10.

Linkek:


MyAnimeList

Wikipédia

ANN

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr74804183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.