2012. április 11. 15:00 - ElisB

Ga-Rei Zero

 A szerényen csak 2008 legjobbjának nevezett (egyes oldalakon finomítanak egyik legjobbjára,) Ga-Rei Zero-ba véletlenül futottam bele. Sőt, be kell vallanom, hogy igazából a plakátjával találkoztam először, és miután megvett kilóra, olvastam el egy ajánlót. És igen, ahogy a plakát úgy az ajánló is félrevitt, mert teljesen másra számítottam, mint amit kaptam. DE ez nem panaszkodás, mert ez a más ez igencsak tetszetős volt.

 Mielőtt belevágnék a kritikába, leírnék még egy dolgot: a Ga-Rei Zero nem yuri. Még az animenewsnetwork-ön is ez szerepel a stílusnál meghatározásképpen, és bár lehet, hogy talán a két lány érzelmei valahol mélyen, túlmutatnak a baráti, testvéri szereteten, de az animében igazából semmi yurit nem kapunk. Szóval, ha valakit a yuri jelzés eddig elrettentett volna ettől történettől, annak csak azt tudom mondani, hogy nyugodtan nekifoghat.
 
 Bizony, nem csak a plakát és az ajánló vitt félre, de ugyanezt meglépték az első résszel is. Ez alapján egy teljesen más történetre számítottam. 
Fel sem fogtam, hogy nem volt opening, de ebben még semmi furcsát nem találtam. Majd megismerkedtem egy különleges osztaggal, akik a Természetfeletti Katasztrófa Elhárító Ügynökség 4. Egysége és a természetfeletti aktivitásokat figyelik Japán szerte és pusztítják el az emberekre támadó mindenféle szintű és erejű szörnyeket, démonokat. A kapott akcióorgia után már meg is kedveltem a főbb szereplőket, a rész elején kedvesére és az őt megölő démoni kisfiúra emlékező Torut és társát Natsukit. Aztán jön az a bizonyos utolsó pár perc és miközben a békésen teázgató főhősöket nézem, elmélázok azon, hogy micsoda fantasztikus grafikája is van az animének hirtelen jön egy katanás lány és vele életem egyik legnagyobb WTF érzése. Nem, nem fogom elspoilerezni, hogy mi történt, ezt mindenkinek magának kell látni, de azt azért elmesélem, hogy én csak ott ültem a képernyőt bámulva, padlóig nyúlt állal. Az pedig igazán gyilkos, hogy a rész befejezése után nincs ending, a stáblistát látjuk pörögni fekete háttér előtt, miközben továbbra is halljuk a tűz ropogását az utolsó jelenetből meghosszabbítva ezzel az ott átéltek miatti sokkot. A második részben megismerhetünk egy újabb katanás lányt, egy újabb osztagot és kapunk még egy résznyi akcióorgiát, majd a két lány végső harcánál elvágják a történetet és a harmadik résztől több évet ugorva visszafelé ismerjük meg a múlt történéseit és azt, hogy a két lány, akik nem csak, hogy együtt nőttek fel, de testvérként szerették egymást, hogyan jutott el odáig, amit a második részben láttunk. A történetből nem is akarok többet elmesélni, mert spoilerezés nélkül nehezen lehetne ennél többet mondani, és kár lenne lelőni az álleesős pillanatokat.
 Igen-igen, tudom nem más ez, mint hatásvadászat. És igen, engem is megvett és hatással volt rám, és AZUTÁN az első rész után egyszerűen tudni akartam a folytatást. De azt is el kell ismerni egyrészt, hogy maga a hatásvadászat nem tartott volna ki tizenkét részen át, így valami másban is valami nagyot kellett lépnie a készítőknek és ez a valami más a fantasztikus karakterfejlődés.
 Hiszen visszafelé mesélésnek megvan az a veszélye, hogy behatárolja a történetet, mert csak az lehet a vége, amit az első két részben láttunk. De a Ga-Rei Zero elkerülte ezt a csapdát és fenntartotta a feszültséget, emiatt nem tudunk önfeledten szórakozni a vidám részeken, mert végig ott leng az elkövetkező tragédia érzete. Ahhoz, hogy tényleg megrázó legyen, amit látunk, olyan karakterek kellenek, akiket megszeretünk, akikért izgulhatunk. és hiába tudjuk mi a vége, csak az sikít bennünk a nyolcadik rész végén, hogy „ne kérlek, csak ne őt”. 
 Isayama Yomi tökéletesen megfelel ezeknek a kritériumoknak. Ő az egyik legfantasztikusabb animekarakter, amit valaha láttam. Az ő optimista, vidám és önzetlen személyisége részről részre bűvöli el a nézőt és ettől lesz még szívfacsaróbb a tragédiája. Yomi nővéri szeretettel körülvéve és óvva tanítja Tsuchimiya Kagurát akiért egyszerűen bármit megtenne. Az ő szemén át figyelve talán még csodálatosabb a kisebbik lány fejlődése. Az eleinte naiv és nyafka kislány a végén méltó lesz ahhoz, hogy a legjobb démonölővé váljon, azzá, akivé a sors szerint válnia kell, hiszen a legnemesebb családba született. A harmadik viszonylag fontos szereplő Isayama Mei, a vele való konfliktus adja a történet egyik csúcspontját.
 Az utolsó rész minden pillanata egy megrázó, epikus történet csodálatos zenével, grafikával és történettel. És végig tudtam, hogy nem lehet más vége, ami lett, hiszen Kagura csak úgy válhatott azzá, akit a Ga-Rei mangában láttunk, és amire született, hogy képes volt megölni azt, aki a számára legfontosabb volt, testvérét, legjobb barátját… szerelmét (?) (és bár az elején azt mondtam ez nem yuri történet, az utolsó részben történtek után én is kicsit elbizonytalanodtam).
 És bár már az első rész után is sejtettük, de ahogy telnek a részek és eljutunk az utolsóig, még mélyebb és döbbenetesebb értelmet nyer az anime szlogenje is: “Will you kill someone you love, because of love?” (Megölnéd azt akit szeretsz, pont azért mert szereted?)
 
A grafikát már többször említettem, hogy egyszerűen káprázatos. De mivel a Ga-Rei Zero az AIC Spirits anime stúdió műve, így ez annyira talán nem is meglepő. A karakter design gyönyörű (Osamu Horiushi neve biztosan sokaknak ismerős), az akció jelenetek pörgősek, élesek, látványosak, látszik, hogy sok munkát fektettek bele a készítők.  Egy-egy démoni lény kicsit egyszerűre sikeredett, de ez nem von le semmit a végeredményből
A harmadik résztől OP-et és endinget is kapunk, amit a két főszereplő seeikuja ad elő. Az OP "Paradise Lost" Minori Chiharától  az ending címe pedig „Yume no Ashioto ga Kikoeru" Kaoru Mizuhara  előadásában.  Akik olvasták az eddigi irományaimat, azok látták, hogy eddig egy OP-et vagy endinget sem nevesítettem, ezért is különleges a mostani alkalom. Az OP varázslatos hangulatával, az ending a maga egyszerűségével megrázó. A jelenetek között fel-felbukkanó zenei betétek filmzenei minőségűek, az utolsó rész kórusművei pedig garantálja a libabőrt és még most is a fülemben csengenek.
Előrébb utaltam a Hajime Segawa Ga-Rei mangájára. Az anime a mangában történtek előzményének fogható fel, és a Zero jelző talán egy folytatást is rejt magában. Reméljük. Én személy szerint kíváncsi lennék rá, bár jelenleg Yomi karaktere nélkül el sem tudom képzelni ezt.
 
 Én most igenis 10 pontot fogok adni a Ga–Rei Zerora és vállalom a felelősséget ezért. Mert igen, vannak benne logikai bukfencek. Miért áll le gyakorlott démonűzőként Yomi beszélgetni a főgonosszal, amikor már az első részből tudjuk, hogy ott volt, amikor Toru barátnője meghalt és látta, hogy az mire képes (és miért nem tudtunk meg erről többet?). Vagy mit keresett ott Noriyuki az utolsó részben a párbajnál? Valamint zavaró, hogy ha jobban belegondolunk az első két rész történései és a kórházban történtek között alig pár nap (vagy pár óra?) telt el, ezért a végső harc és Kagura döntése kicsit hirtelennek tűnik. De ez utóbbi csak akkor zavaró, ha tényleg jobban belegondol az ember, mert azt a bizonyos utolsó részt úgy vezetik fel, hogy akkor nincs ideje az embernek ilyesmiken gondolkodni.
 De minden apró hiba mellett zseniális, ahogy az igazi főgonosz végig láthatatlanul háttérben maradt és csak figyelt, ezzel Yomit téve minden szereplő számára főgonosszá. Hiszen Yomi elkövette azt, amit elkövetett, és azzá vált amivé, megölve ezzel rengeteg embert, amiért ő maga is halált érdemelt. És egy kevésbé zseniális animében talán megkapta volna a feloldozást azért, amivel még emberként megvádolták és nem követett el (viszont mindennek a kiindulópontja volt), és amit képtelen volt elmagyarázni a kórházban. Ez hihetetlenül fájt bevallom, mégis mindez valamint az utolsó rész katarzis szerű befejezése meggyőzött, hogy nem, most nem akarok hibákat keresni, nem egyszerűen nem akarok tizedpontokat levonni azért, mert nem tökéletes a végeredmény, csak ahhoz majdnem közeli. A szívemre, és az érzéseimre hallgattam a végső pontszámnál. Képes volt megrengetni a lelkemet és a szívemet, a világomat. Tudtam benne nagyon szeretni, és tudtam benne gyűlölni azt, aki bántotta a számomra legkedvesebbet. Egyszerre volt édes, és egyszerre fájt ott mélyen legbelül. Az agyammal mindvégig tudtam, hogy a tragédia elkerülhetetlen, mégis az utolsó percig reménykedtem, hogy nem fog bekövetkezni. Az epikus utolsó rész katarzisa pedig még sokáig emlékezetes marad számomra. Mindezért a Ga–Rei Zero megérdemli, hogy a kedvencek kategóriába kerüljön, mert ezt az animét mindenkinek látnia kell.
 

Értékelés: 10

Linkek:
ANN
Animeaddicts

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr634344419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.