2012. április 04. 13:14 - morwen

Nisemonogatari

Nisemonogatari.jpg

A Bakemonogatari történetét folytató anime a folytatásokra jellemző problémákkal küzd. Ezeknek a problémáknak a nagy része persze abból fakad, hogy az előddel hasonlítjuk össze, de nem tehetünk róla, hiszen mégiscsak folytatásról van szó, ami alapoz az őt megelőző sorozatra. Így hát menthetetlenül belekeveredünk az összehasonlítgatás kiszámíthatóan egyszerű, egyet jobbra, egyet balra táncába.

A Nisemonogatari vizuális és narratív stílusa ugyanazokra az eszközökre épül mint elődje, de ez érthető is, hiszen ugyanaz az alkotó csoport áll mögötte (rendező, stúdió, stb.). Viszont ezúttal inkább a karakterábrázolásra terelődött a hangsúly, nevezetesen Araragi Koyomi két húgának bemutatására, illetve ezúttal a főszereplőnk árnyékában vámpír, Shinobu is nagyobb szerephez jut. Emiatt kevesebb a konkrét történés, sok esetben több rész öleli fel egy nap eseményeit, ami nagyrészt párbeszédekből áll. Nincs is értelme filler részekről beszélni a sorozat rövidsége miatt, viszont érezhetően megszaporodott a fanservice, ami a szokásosabb szituációk mellett extrémebbekkel (pl. a fogmosás, mint érzéki kínzás) is szórakoztatja az arra vevő nézőket.

Az animén végighúzódik egy szentencia, a hamissággal vagy nem valódisággal kapcsolatban. A külöböző események mind ehhez a gondolatkörhöz adnak hozzá, és végül kapunk is egy pár percbe sűrített elgondolkodtató konklúziót, ami szerint a hamis néha lehet valódibb a valódinál. Persze nem mélyülnek el annyira a filozofálásban, de megvannak az utalások néhány népszerűbb elméletre és erkölcsfilozófiai iskolára. Ez a tematikus felépítés tartja össze lazán a sorozatot, és e mentén tudjuk aztán értelmezni a sorozat mondanivalóját, amiről azért el lehet beszélgetni, mert nem a fiataloknak szóló animékben megszokott banális igazságok. Talán ez az egyetlen terület, amiben felülmúlja a Bakemonogatarit, hogy van egy témája, ami köré építkezik, és innen nézve az alapmű inkább azt a célt szolgálta, hogy bemutassa a szereplőket. A helyzet azonban mégsem ez, mert ennél sokkal többet kaptunk, inkább több rövidebb történetet, amik önmagukban is megállnák a helyüket. Itt viszont már az adaptáció nehézségei felé kezdünk elkalandozni.

Értékelésnél nyilván kevesebbet adnék az animére, mint az elődjének, azonban így is egy kellemesre sikeredett, jól kivitelezett sorozatról van szó, ami a mögötte álló világos koncepciót megfelelő időközönként képes velős dialógusokkal megvillantani.

 

Értékelés: 7,8

Linkek:
Wikipédia
ANN
AnimeAddicts

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr484363110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása