2012. január 27. 15:00 - morwen

Mahou Shoujo Madoka Magica

madoka-magica.jpg

Szinte már hallom is a felmordulásokat és a sóhajokat az anime címe és a kép láttán. Igen, ez tényleg egy mahou shoujo anime, ez pedig egy kritika lesz róla. Ha ajánlani kellene az animét valakinek, akkor egyszerűen neveket kezdenék el sorolni: Shinbo Akiyuki, Kajiura Yuki, Urobuchi Gen, Aoki Ume. Aztán ha valaki erről a kis listáról egyet se ismer fel, akkor animenézési szokásaira talán leginkább az jellemző, hogy azt se tudja, mit néz. Nekik inkább egy leírást kellene olvasniuk az animéről az AA-n vagy az ANN-en (lásd linkeknél), amik szépen elmesélik a történetet, meg hogy egyáltalán miről van itten szó, és eldönthetik, meg szeretnék-e nézni. Én ehelyett főleg műfaji kérdésekről fogok írni.

Az animék műfajba sorolásának több gyakorlata is létezik, úgy mint tematikus, demográfiai, vagy a szokásos filmes műfajok szerinti felosztás. A mahou shoujo leginkább az első kategorizálási módszernek kedvez, abban lehet leginkább elhelyezni. Nem fogok most belemenni a sajátosságokba, legyen elég az, hogy a műfajba tartozó animék lányokról szólnak, akik egy jellegzetes átalakulás után varázslatos képességekre és feltűnő ruházatra tesznek szert, hogy legyőzzék az emberiséget fenyegető gonosz szörnyeket. Továbbá a főszereplő lányok közti barátság ábrázolása általában központi szerephez jut az ilyen animékben. Ez még mind rendben is van, a Madoka Magica teljesen meg is felel ezeknek a kritériumoknak, és még további más jellemzőket és gyakori kliséket is hoz (pl. varázslatos állatka, mint segítő vagy a hím nem jelenlétének és fő cselekményre gyakorolt szerepének redukálása). A bonyodalom ott kezdődik, hogy a japánok – néhányunk nagy örömére – bizony hajlamosak kísérletezni a műfajokkal, és pl. minden létező műfajba belecsempészik az ecchi vonást, néhány tipikus jelenet, sablonos karakter, alacsony kameraszögek és kivillanó fehérneműk által.

Ennél szerencsére valami sokkal értelmesebbet, ugyanakkor problematikusabbat tapasztalhatunk a kritikám tárgyának választott anime esetében. Valójában nem is műfajok keveredéséről van szó a Madoka Magica esetében, hanem egyfajta motívumgazdagítással, amennyiben olyan motívumokról beszélünk, amelyek idegenek a mahou shoujo műfajtól, de nem változtatják meg azt gyökeresen. Nyilván ezeknek az elemeknek a létjogosultsága vagy bármilyen műfajjal való kompatibilitása helyett az lesz a fontos, hogyan épülnek be az animébe. Egy ilyen kísérletet akkor nevezhetünk sikeresnek, ha az anime végig a választott műfajon belül marad, ugyanakkor integrálni tudja az idegen motívumokat úgy, hogy azok képesek legyenek meglepetést okozni kirívó jellegükkel, ugyanakkor ne érezzük nem odaillőnek vagy zavarónak őket. A sikeres kísérlet eredménye nem egy új, hibrid műfaj lesz, hanem egy egyedi, ugyanakkor hagyománykövető mahou shoujo anime. Aztán hogy ez mennyire sikerült Shinbo Akiyukinak és csapatának, azt az olvasóra bízom, hogy eldöntse. Én csak néhány kulcspontot szeretnék meghatározni, és persze az érveimet felsorakoztatni egy ilyen témájú vitában.

Mivel dobták fel az anime alkotói az általában tizenéves lányokat megcélzó műfajt, amit azért egyes középkorú férfiak is lelkesen néznek (főleg Japánban)? Ami már az első pillanatban is fel fog tűnni, az valójában nem is olyan meglepő, amennyiben ismerjük a rendező korábbi munkáit. A Sayonara Zetsubou Senseiből és a Bakemonogatariból megismert vizuális megoldások meghatározzák az anime képi világát. A geometrikus absztrakt a hátterekben, a kameraszögek és effektek (zoomolás), a vegyes animációs technika (gyakori a ceruzarajz, de ruhaanyagokkal is találkozhatunk már rögtön az első részben), de akár még egyes mozdulatokra vagy pózokra is ráismerhetünk (pl. Homura a 11. részben ugyanolyan mozdulattal hajtja hátra a fejét mint Senjougahara a Bakemonogatari 2. részében). Ebben az animében látszik kiteljesedni a rendező stílusa, hiszen szinte teljes eszköztárát beveti, amit a Soul Taker szürreális képei és mozaikablakai óta leshetünk Shinbo munkáiban. Az egyetlen dolog, amiben visszafogta magát, az a háttérben elrejtett szöveges üzenetek, és a rövid monokróm vágóképek, amik szintén rövid szövegeket tartalmaztak, és amiktől hemzsegett a Zetsubou Sensei és a Bakemonogatari. Ez viszont egyáltalán nem kár, hogy kimaradt, mivel ez az anime cselekményorientáltabb az említett kettőnél, nem nagyon hagy időt a kontemplálásra az egyes jeleneteknél. És persze mahou shoujo, nem az a kifejezetten intellektuális műfaj, ami elbírná a rengeteg utalást vagy szöveget, a hangsúly inkább a drámán kell legyen.

A karakterdizájn a Hidamari Sketch illusztrátora, Aoki Ume munkája, és szinte ugyanolyan testalkatú kislányokat kapunk ezúttal is. Ami a legfeltűnőbb újítás, azok a szemek, amik kaptak pár vonalat, amitől ceruzarajz-hatást keltenek. Ez teljesen illik a műfajhoz, és a rendező stílusától eltérően egy hagyományosabb feldolgozásra enged következtetni.

Rátérve a zenére, Kajiura Yuki képletesen fogalmazva olyan, mint egy joker lap. Bárminek csinálja a zenéjét, az karakteres stílusának köszönhetően fontos pillére lesz az animének, és nem utolsósorban maradandó élmény lesz. Amit csinál, az annyira egyedi és stílusos, hogy nehéz zenei terepen támadni – pláne olyasvalakinek, aki semmit nem ért a zenéhez, gondolok itt magamra is –, legfeljebb az lehet támadófelület, hogy mennyiben illik a zene az animéhez, nem tereli-e el a figyelmet a történet és az animáció hiányosságairól. Ilyen téren én kicsit zavarban voltam. Nem értettem, hogy eddig miért csak egy közös animéjük van Shinbo Akiyukival – Cossette no Shouzou – ami ráadásul egy rövid, három részes OVA. Hiszen lényegében nagyon hasonló dolgokat művelnek ezek ketten, különösen ebben az animében: különböző stílusú elemeket egymás mellé helyezve hoznak létre újat, azáltal, hogy az eltérő, sokszor össze nem illő elemek között párbeszédet hoznak létre, ami összetettebb az egyszerű ellentét-hasonlóság kategóriáknál. Most belekezdhetnék a kis misémbe a kortárs vizuális művészetekről, a mashup-ról, a montázs és kollázstechnikákról, de ennyire azért nem akarok kultúrsznob lenni. Röviden: tökéletes harmónia látvány és zene között.

Amit eddig elmondtam, az igazából még semmi egetrengető eretnekséghez nem vezetne, ha a műfaj elemzésénél maradunk. A alkotói csapat magjában azonban ott van a fekete bárány negyedik, Urobuchi Gen. Rutinos öregeknek eszükbe juthat a Requiem for the Phantom, aminek a forgatókönyvét írta, de ha ezen kívül még bedobom egy visual novel címét – Saya no Uta – akkor azért már lehet sejteni, milyen gonoszságokra lehet számítani, ha egy ilyen ember kezébe adjuk a történetet. A gyanakvó embereket azonban szépen el is altatták a olyan twitteres ígéretekkel, hogy a történet a barátságról fog szólni és happy end lesz. Aztán a harmadik rész után elkezdtek szállingózni a legkevésbé sem kedves levelek és felszólítások, hogy ilyet bizony nem lehet csinálni egy mahou shoujo sorozatban és jól becsapták a nézőket, akik most férfias könnyeket hullatnak. Nyilván nem lehet kizárólag őt okolni emiatt, de tény, hogy az általában alapvetően pozitív, optimista műfaj ezen darabja eltolódott a pszichológiai horror felé. Ennek a néző teljesen a részévé (áldozatává?) válik attól a ponttól fogva, hogy elvárásai vannak a műfajjal szemben. Ezeket az elvárásokat tapossák a földbe a harmadik résztől fogva. Még elvárásaink feladása után is maradhat bennünk egy kis félelem, vagy bizonytalanság, ami aztán végigkísér a sorozat folyamán. Ugye itt is feltámadnak a halott szereplők az utolsó részben, mint a Mai Hime végén is volt? Ugye nem fognak senkit megkínozni? Ugye nem fog a végén mindenki meghalni? Ugye nem lesz valami nagyon szemét csavar a történetben, hogy igazából a jók nem is jók és a rosszak nem rosszak? Nem mintha ezek olyan ritkák lennének, csak nem mahou shoujo animékben. Viszont ismerve Urobuchi korábbi munkáit, a harmadik rész után semmi nem elképzelhetetlen, és ez egyébként egy elég erős motiváció, hogy az ember végignézze a sorozatot – már ha a látvány és a zene nem lenne elég –, még ha kifejezetten rühelli is a varázslatos lánykákról szóló animéket.

Tehát a legnagyobb „perverzió”, amit a műfajjal elkövettek, a forgatókönyvben, vagyis a történetben keresendő. Én ilyen téren sem beszélnék arról, hogy keverékműfajt hoztak volna létre. Ha egy kirakati bábura ruhát adunk, attól még nem lesz élő ember, legfeljebb jobban hasonlít rá. A történet valóban végig a lányok közti barátságról szólt, ahogy annak lennie kell. Persze vannak, akik között nem alakulnak jól a dolgok, de azért ez még mindig messze van a realista kapcsolatábrázolástól, viszont közelebb a melodrámához. Ami a felszínen látszik, az persze a sok sírás és kiborulás – időnként ez már a drámai hatás rovására megy, nehezebben élvezhetővé teszi a dialógusokat , illetve óvatos optimizmus. Ez nyilván reakció a történtekre a szereplők részéről, akik ha végig teljesen vidámak lennének, az már túl hiteltelen lenne. Igazából valami olyasmit kapunk, mintha egy mahou shoujo animében rosszra fordulnának a dolgok, illetve szokatlan módon látnánk a dolgok kevésbé vidám oldalát is, az idealizált, könnyen feldolgozható világkép helyett, amiben komolyabb meglepetés nem érhet minket. Félre ne értsétek, a Madoka Magica a legkevésbé sem realista, csak az ellentétes pólust túlozza el, mint amit mahou shoujo animéknél megszoktunk. Hangsúlyozza a barátság fontosságát, de a barátjáért küzdő lány, Homura Akemi szinte már mániákusnak tűnik, és felmerülhet az emberben a kérdés: miért nem keresel magadnak másik barátot? Ugyanilyen kifordítás megy végbe Sayaka esetében, aki teljesen optimistán áll hozzá a varázslatos-boszorkányvadászos dologhoz, kívánsága a színtiszta önzetlenség. Aztán a végén épp ez a naiv idealizmus okozza a vesztét, s ez a gesztus túlmutat a szereplőn, igazából a műfajnak szól. Paródiához viszont túl sötét, nélkülözi a humor bármilyen vonását, inkább arculcsapás, amit akkor érzünk igazán, ha elvonatkoztatunk a konkrét cselekménytől. Talán kezd érthető lenni, miért érezték sokan úgy, hogy gúnyt űznek a műfajból.

Mindent jóvá tesz azonban a befejezés. A végig háttérbe szoruló, cselekvésképtelen főszerepelőnk első és utolsó fontos döntésével legitimizálja mindazt, amiért társai eddig küzdöttek, és magát a világot állítja be rossznak. Mert egy olyan világ, amiben a mahou shoujo animék banális erkölcsisége nem működik, az csakis rossz lehet. De hát mi mást is várnánk egy tizenéves lánytól, egy anime szereplőjétől? Logikus tehát, hogy ha a világ rossz, meg kell változtatni. És mivel ez egy anime, ehhez elég egy kívánság is. Ennyi, készen is van a mahou shoujo anime. Minden, ami rossz, jóra fordul a végén. Madoka kívánsága szimbolikus tett, mely visszaállítja a világ rendjét, visszaadja a mahou shoujo műfaj becsületét, melyet az eddig történtek a földbe tiportak. Igazából értelmezhetjük az animét úgy is, hogy a legnagyobb konfliktus nem a szereplők között van, hanem Urobuchi Gen és Madoka Kaname között. Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. Viszont ha bármikor is beszélhetünk műfaji bizonytalanságról, akkor ez az utolsó 20 perc lezárja ezt a kérdést a mahou shoujo műfaj javára.

Itt van tehát egy sorozat, ami kétségkívül kiemelkedő alkotás. Nemcsak a műfajában, hanem úgy általában a 2011-es animék között. Vitatkozni lehet róla, nagyon is sokat, és nem csak azok alapján, amiket most említettem. Az interneten több oldalon még most is folyik a vita, hogy a Magica Madoka volt a legjobb 2011-ben, vagy a Steins;Gate. Pár hónapja az Akihabarát ellepték a Kyubei figurák és plakátok, még az elektronikai termékeket is vele reklámozzák kis táblákon. És persze készül a film is, de ez gondolom senkit nem lep meg. Mégis, ha van anime, ami megérdemli ezt a nyilvánosságot, és hogy ennyit foglalkozzanak vele, akkor ez az. Még akkor is, ha alapjában véve tényleg csak egy mahou shoujo anime.

Értékelés : 9,4

Linkek:
Wikipedia
ANN
AnimeAddicts
Animeweb

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr393514547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.