2011. március 18. 15:00 - Nite

Bakemonogatari

 Lassan eljutok én is oda, hogy ha meghallom egy animéről, hogy light novel alapján készült, akkor első reakcióm a sikoltva menekülés. Nem akarok mélyebben belemenni a műfajról kibontakozó véleményemre, de kezd az az érzésem lenni, hogy ezeket animációba átültetni nem mindig triviális. A Bakemonogatari is rengeteg problémától szenved, mégis adtam neki egy esélyt, leginkább azért, mert a Katanagatari szerzője, Nisio Isin írta az eredetit, és sokan azt állítják, hogy ugyanannyira kiszámíthatatlan történetvezetéssel és intelligens párbeszédekkel operál ebben a korábbi művében is. Hát, megvallom őszintén, életem leghosszabb fél óráit köszönhetem a sorozatnak.

 A történet több részre osztható, ezekben egy-egy olyan lányt ismerhetünk meg, akit megszállt valamilyen rosszindulatú lény, általában saját hibájukból. Ezeket a lényeket próbálja megérteni, megmagyarázni és elűzni a főszereplő, Araragi-kun, és a vagány, sátánista-okkultista csöves punk, Oshino-san. A lények megismerése nem mindig történik békésen, pláne nem mindig egyszerű megszabadulni tőlük, így előfordul a sorozatban jónéhány véres akciójelenet is. Ezek alapján azt is gondolhatnánk hogy valahol a Hellsing és a Mushi-shi keveréke lehet a történet, de a hangsúly inkább a lányok és Araragi-kun kapcsolatán van, és a középiskola eseményein.

 Aki látott már light novel-ből készült animét, az tudja hogy iszonyat sokat beszélnek benne, ez még alapvetően nem is lenne nagy baj ha a rendezőnek sikerül a párbeszédeket megnyirbálnia, és cselekménnyé alakítania. A Bakemonogatari esetében a helyzet egyértelműen nem ez, valószínűleg úgy gondolták, hogy a beszélgetéseket egy-az-egyben át kell ültetni (nem elég hogy halljuk őket, még néha el is olvashatjuk), merthogy az író annyi apró humorral, fricskával és szójátékkal tűzdelte meg őket, hogy azt a nézőnek is át kell élnie. Én úgy tűnik ehhez nem vagyok elég otaku, a szövegelés nagy része egyszerűen untatott, csak egy-két helyen találtam nyomát benne annak a sziporkázásnak, amit a Katanagatari mutatni tudott, ebben a sorozatban még az az öt percnyi cselekmény is abszolút elsikkad az előtte levágott 40-50 percnyi (részeken átívelő) dumától. A szóviccekről ne is beszéljünk, igen jó fansubber kell ahhoz, hogy nekünk magyaroknak átjöjjön az angolon keresztül az eredeti fájdalmas japán humor.

 Ki lehet persze fogni néhány percnyi értelmes gondolatot, érdekes eseményt az animében, és a fülbemászó, sejtelmes zene néha az Evangelion filozofálgatásának legszebb perceit juttathatja eszünkbe, de az összhatás egyszerűen szörnyű. Meg mertem említeni a Katanagatarinál, hogy a rajzolók néha elunták magukat? Itt az első öt részből kettő arról szól, hogy két-három szereplő egy játszótéren beszélget! Kb. 40 teljes perc, a cselekmény abszolút hiányával! Egyetlen szerencse, hogy szinkronszínészből nem kellett sok, a sorozat költségvetésének nagy része elmehetett a grafikára (az utolsó részekre aztán sajnos ez is elfogyott), így a rajzolók abszolút gyönyörű és korszerű, HD minőségben élhették ki hogy bármit rajzolhatnak amíg semmi sem történik, egyfajta szürreális kollázst szemlélhetünk hosszú percekig.

 A magam részéről abszolút értetlenül állok az előtt, hogy miért dicsérik agyon ezt a sorozatot a rajongói, remélem majd egy jószándékú kommentelő felvilágosít engem, szerencsétlen hülyét. Addig is aki nem szeretne egy középszerű hangjátékot hallgatni animenézés helyett, messzire kerülje el a Bakemonogatari-t.

 

Értékelés: 6,6

Linkek:
Wikipedia
ANN

AnimeAddicts

Címkék: bakemonogatari
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr562749555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.