2011. január 04. 11:07 - Nite

Eden of the East

 Juiz, van tíz milliárdom, csináljunk egy jó animét! - Aha, akkor már csak egy kis tehetség kellene...

 Így is születhetett volna az Eden of the East, ha csak az eredményt nézzük, ugyanis ennél csilivilibb animét nem sokat láttam még: tökéletes animáció, gyönyörű grafika, modern és menő opening, mely alatt az Oasis zenéje szól, és a Honey and Clover letisztult, különleges karakterdizájnja, nem is sorolom tovább. De vajon arany-e minden ami fénylik?

 Hát, ha művészetről van szó, ahogyan azt mi szeretnénk gondolni az animék esetében, azt már tudjuk, hogy a nagy költségvetés nem feltétel, lásd például: She and her cat. De nyilván nem is elég önmagában, ráadásul a jelen esetben pont azokról a helyekről hiányzik, amik nekem szubjektíven a legjobban fájnak, így aztán bevallom kínszenvedés volt végignézni a 11 (!) részt. (Készült még két mozifilm is, de állítólag túl sokat nem tesznek hozzá a sorozathoz, így megkímélném magam tőlük.)

 A háttértörténet sok lehetőséget rejt, így önmagában nem lenne rossz: egy a világból kiábrándult, nagy politikai hatalommal rendelkező milliárdos összeszed tizenegy embert, akiknek fejenként tízmilliárd yent ad, hogy rendbetegyék az országot. A pénzhez egy mobiltelefon segítségével férhetnek hozzá, mellyel felhívhatják Juiz-t, aki végrehajtja kívánságaikat. További szabálya a játéknak, hogy csak egy maradhat, vagyis aki nem váltja meg Japánt, vagy elfogy a pénze, az meghal - erről gondoskodik a 12. kiválasztott, a supporter (persze senki se tudja, a tizenkét játékos közül ki az). Elképzelhetjük a játékosok reakcióit, van aki egy régi álmát valósítja meg nem törődve azzal, hogy meg kell halnia, mások a játék szervezője ellen fognak össze, de abban nagyjából mindenki egyet ért, hogy nem hagyhatják senkinek hogy nyerjen, hiszen akkor a többiek meghalnak. Még akár olyan izgalmas is lehetett volna a sorozat, mint mondjuk a Gantz, ha ezeknek a gondolatoknak a kifejtésére öt percnél többet fecséreltek volna, de nem.

 Az anime ott kezdődik, hogy Takizawa Akira-kun ruhátlanul, amnéziától szenvedve, összesen egy telefonnal és egy pisztollyal a kezében magához tér Washingtonban, és megmenti Morimi Saki-t a rendőröktől. Ezek után körülbelül a kilencedik részig olyannyira rejtélyes lesz minden rész, hogy szinte halálra unjuk magunkat, annyira nem történik semmi. Az utolsó két részben ömlesztve, nagymonológokban kapjuk a választ a legtöbb kérdésre, miközben a fejünket fogjuk, annyira blődek a megoldások (ráadásul a fő poént a Code Geass-ban már egyszer elsütötték, ezerszer jobban). Példaként csak egyet írok: hatvan rakétát fognak kilőni japán városokra, és miután Akira előadja, hogy persze egyedül, segítők nélkül ő sem lehetne hős, megkér húszezer NEET-et, hogy küldjék el mailben az ötleteiket a rakéták megállítására, majd Juiz a legjobbakat végrehajtja. És a NEET horda sebesen gépelni kezd: há lőjük le őket rakétávaaal! És lőn, felszállnak a vadászgépek és durr.

 Mi a baj? Először is ez a hatalmas ötlet csak úgy nem juthatott volna Akira eszébe, ha értelmi fogyatékos lenne, persze ha hamarabb felhívja vele Juizt, nem lehetett volna látványos tüzijátékot rajzolni. Másodszor körülbelül negyven jobb, olcsóbb, érdekesebb ötletet tudok kitalálni a megoldásra onnan kezdve hogy változtassák meg az indítókódokat vagy ne élesítsék a kilőtt rakétákat stb. És így el is jutunk a harmadik hibához, mégpedig hogy az írónak fogalma se volt, mennyire engedje a kiválasztottakat egymás kívánságainak keresztbetenni. Egyébként megjegyzem, Juiz (még AI létére is) túl nagy hatalommal rendelkezik, furcsa módon néha a legdurvább kérések (pl. haljon meg ez az ember mellettem) pillanatok alatt megtörténnek, máskor a legegyszerűbbekre is fél órát kell várni (pl. hozz egy üveg pezsgőt), de ez a kötekedés csak hab a tortán.

 Amiről még nem írtam, azok a szereplők. Ennyire egysíkú, érzelem és háttér nélküli karaktereket elképzelni sem tudom, hogy sikerült létrehozni, látszik hogy teljesen másodlagosak voltak a történet után. Akira hatalmas és menő hőshöz méltó, enyhén vigyorgó fapofával csinál végig mindent, Saki belső vívódásaira pedig leginkább hallgatása és maga elé nézése vet fényt, a többieknek a nevét se érdemes megjegyezni. Az is kiderül, hogy a legtöbb NEET igazán tehetséges, mindenféle lehetetlenül bonyolult szoftvereket írnak saját szórakozásukra,  éppen csak nem akarnak dolgozni. Ugyan a szüleik tartják el őket, de a családokat egy fél jelenetben sem láthatjuk. Az utolsó rész közben felvetődik, hogy talán valami mélyebb mondanivalója is van a sorozatnak, de nem sok időt vesztegettek a kifejtésére, inkább mentegetőzés szinten tehették bele az alkotók.

 Összességében az Eden of the East nem több egy virtuóz audiovizuális maszturbációnál: HD minőségben, 40 colos tévén, egy tál popcornnal meg lehet nézni unalmas téli estéken, mert végülis látványos, csak semmi értelme. Akik ennél többre vágynak, dobják a süllyesztőbe, avagy ahogy az Oasis is énekli az openingben: "if you won't save me, please don't waste my time."

 

Értékelés: 5,8

Linkek:
Wikipedia
ANN

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr132559477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.