2009. december 20. 15:00 - Khaos

MILA 3: Neon Genesis Evangelion

Így karácsony küszöbén, reméljük örültök majd a Minden Idők Legjobb Animéit felsoroltató listánk első három helyezettjének. Eljött hát az idő, hogy lehulljon a lepel, itt a harmadik helyezett; mert minden műfajnak megvannak az átléphetetlen, időtlen oszlopai. A Neon Genesis Evangelion pedig valami olyasmi, amit aki csak látta, sosem fog elfelejteni.

Nem mintha a sorozat alkotott volna kifejezetten újat, vagy éppen kreatívat, mert a mecha, és a földöntúli entitások keverése a nyugat angyalaival, Japános képzavarként már régesrég jelen van a japán fikcióban. A megvalósítás sem tűnik ki semmilyen sztenderdből, mégis, valami feltornázza a filmet idáig, a világ animét ismerő társadalmának folytonos köztudatáig, és az animekultúra egyik kötelező ismeretanyagává teszi.

Ez a valami pedig - ha szabad egyáltalán amatőr billentyűforgatóként megmondanom a tutit, az emberek végletesen emberi, végzetesen defektes érzelmeinek és a történet rideg és kegyetlen, de tökéletes logikájáának köszönhető. A háború, amit az ember vív az ismeretlen ellen, nem más, mint pár túl magasra került elborult elme harca, önmaguk hibái ellen, amiben végül nem győzhetnek. A NGE realitása pedig nem hagyja meg senkinek a remény legapróbb látszatát sem, az emberek összeomlanak, kapcsolatok esnek szét, "jók" halnak meg - mindez a világ általunk is élt törvényei szerint, sosem figyelve arra, ki mit érdemel.

Az Evangelion tehát, szememben, az előző évtizedek egyik legnagyobb sci-fi tragédiája, és mint ilyen, összekavart már milliónyi nézőt, és vitára, elmélkedésre késztetett már megannyi firkászt; így például minket is.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr861611108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása