2009. július 18. 15:00 - Khaos

Szerkesztőink

A következőkben szerkesztőink munkásságáról, nálunk betöltött szerepéről olvashattok. Ha animét ajánlanátok, illetve kritikát vártok tőlünk bármiről, amiről nem írtunk még, kommenteljetek ide, és hamarosan teljesítjük a kérést. Amennyiben viszont inkább a sajátos bemutatkozásokra vagytok kíváncsiak, vagy direkt az egyik szerkesztőnktől kérnétek írást, nézzetek utánunk a szerkesztők rovatban.

 

Public Hikikomori, alapítónk és adminunk írásai velősek, és érdeklődése igen lehatárolt, talán pont ez az ami miatt olyan jól szerepel a mindent és mindenkit megszóló Szubkult rovat sorai között első sorban hozzánk, az animésekhez. Azonban ez nem minden, hiszen ő maga kezdett bele az egyelőre stagnáló Anime hatása Magyarországon sorozatba, illetve, kissé talán cinikus módon, pont egy sarkalatos pontot, a Dragon Ballt részletezte történeti bontásban, és számtalan egyéb vonatkozásban.

Nite, habár sosem írta elénk kifejezetten, legalábbis az oldal működésének első fejezetét folyamatosan színesebbé tette unos-untig jelentkező sportanime kritikáival. Ezek sajna se külön címkét nem kaptak, se pedig egyéb megkülönböztetést. Kellemes keresgélést az úriember munkái között.
A nyár elején admini rangot kapott, ezzel véglegessé vált rang- és korbeli tekintélye (aka. ő lett az oldal mindehez hozzászóló keresztapja).

Khaos, ahogy belépett az oldal szerkesztőségébe azonnal követelt magának helyet, és írásai egy furcsa részének hamar kapott is külön rovatot; a fanart írások az ő alkotásai voltak, pár kivételtől eltekintve, szárnybontogatásként született ebben a rovatban BLEACH ep sorozat is, s később fanartistákkal készített interjúk is kerültek a rovatba. Szubkult téren ő is érdekelt, de ami méginkább érdekes lehet, egy igen elmélyült terület, a családon belüli kapcsolatok megjelenése az animékben is foglalkoztatja az amatőr bloggert; éppen most futó sorozatában az érintett animék kritikái mellé csipeget egy kicsit a felszínre kerített kapcsolódó tények közül. A One Piece című klasszis méretű anime kritikasorozata az ő billentyűzetéből szökik majd az oldal bejegyzései közé.
A nyár elején őt is elismerték az admini ranggal, azóta az oldal fejlesztésén is egyre többet dolgozik.

Erda, mindeki buzgólkodó bloggere, érkezése után azonnal megreformálta a szerkesztőség gyorsaságát, és gyakran önmaga vállalta be az oldal cikkfenntartását, ami kifejezetten élményszámba menő teljesítmény, és emellett még sokkal is tartozunk neki. Miközben ő is kivette részét a szubkult apró fricskáiból, adott nekünk szinte teljes önállósággal két rovatot, amelyeket teljes mértékben csak ő lát át: az AMV és az OST írásai szinte kizárólag az ő keze alól születtek, és ezekkel olyan mélyről jövő érzéket rakott az olvasóink elé, hogy nem lepett meg a felé érkezett zsűris felkérés az IronChef felől.
Kisebb munkái neki is akadtak, a Memories, és a Ruoruni Kenshin kifejtése és teljes megismerése körül bizony kellemesen időzhettünk mindannyian.
A nyár eleji elismerésből ő is megkapta a részét, adminként ezen túl már hivatalosan is az oldal sürgölődő anyukája lehet.

Shizu, aki újabb boldogságot hozott az oldalaink közé, első cikkei után nagy elhatározásra jutott: ő majd készít az oldalnak egy Miyazaki sorozatot, ezzel pedig újra csak sikerült belopnia magát sokunk szívébe, az oldal pedig az animekultúra egy igen jelentős szeletéről mutat saját kis véleménycsokrot. Köszönjük neki.

Peorth, a legújabb AnimeCommenter, aki előszeretettel válogat iskolás, és ifjúsági történetek közül, stílusa ehhez hasonlóan friss, ő maga pedig harmatos lendülettel dolgozik írásain, hozva egy kis szelet a bejegyzéseink közé.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr57570104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.