2008. május 24. 15:00 - public hikikomori

Dragon Ball Z - Saiyan Saga

A blogon már megszokhattátok, hogy a sorozatokról csupán egyetlen kritika születik - kivételek persze a nagyon hosszú, igen sikeres példányok. Ilyen a Dragon Ball Z is, amely mellett már csak azért sem mehetünk el szó nélkül, mert nagyon sokunk számára ez az anime volt az első, amelyre animeként emlékszünk vissza a szörnyű szintipop introjával együtt. Jön az első Saga. Lássuk.
Toriyama a mangában ezen fejezettel kezdte felépíteni a DB-univerzumot, két főszereplőnkről (Goku és Piccolo) is kiderül, valójában más bolygó szülöttei, közülük Goku pedig a Csillagharcosok népének egyik utolsó túlélője. Megkezdődik a harc tehát a maradék három túlélő és Föld harcosai között a sárkánylabdákért, és a velük járó kívánságokért.
A csillagharcosok megjelenése alapvetően más irányba terelte a sorozatot. Egyrészt telerakta visszatérő, lassan unalmassá váló motivumokkal, mint a mindig kicsivel erősebb ellenség megjelenése, és nehéz legyőzése. Másrészt innentől erősödnek fel a sorozatban a különböző kicsit lebutított formájú morális kérdések, mint a harc értelme és az ekörül kibontakozó értékrend. Sajnos ez utóbbi a sorozat folyamán már nem sokat épül.
Már-már magától értetődő módon a Föld megmenekül támadóitól, és néhány új harcost is megismerhetünk. Mivel a hangsúly erősen áttolódik az egyre erősebb lényekre, a nem harcos karakterek egyre inkább háttérbe szorulnak, a komikus ellemek mintegy színezékké válnak, és főleg a filler epizódokban kapnak szerepet. Ez a hangsúlyeltolódás persze már a Dragon Ball utolsó fejezeteiben is megtörténik, bár sokan jobban szeretik a Z-től számítani ezt a történetvezetési fordulatot.
A Saiyan (csillagharcos) Saga a DBZ legrövidebb, és talán legpörgősebb fejezete, ahol még az újdonság erejével hatnak a villámgyorsan erősödő, galaktikus uralomra törő szereplők.

Itt olvashatjátok a teljes sorozatról írt kritikámat: Dragon Ball Z

Értékelés: 8,1

Linkek:

ANN
Aoianime
Wikipedia
 
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr27476756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása