2008. február 18. 15:00 - Khaos

A nap végén...

Zavartság és fájdalom terjengett a fáradt gondolatok között, és egy pillanatra, ahogy a szoba csendes lakója lehunyta szemét, a zárt ajtón át beszűrődő tévé tompított hangjai, és a számítógépe búgása keveredtek lomhán a fülében.
Túl nehéz volt ez a nap. Az új félév első igazi hete már nem is kezdődhetett volna rosszabbul. Hősünk mindig biztos érzelmeit reggel elmosták annak a nőnek a könnyei, akivel a hétvégét töltötte. Szánalmasnak érezte magát. Olyat tett, amit soha sem akart megtenni, és olyasmit látott, amivel soha sem akart találkozni...

Sóhajtva gurult alrébb a székkel, hogy otthagyja a gépet. A szoba a már évek óta megszokott halk búgással magára maradt, és a monitor rábámult a saját fényével megszórt bútorokra.
Fél óra után nyílt újra az ajtó. A magas, komor tekintetű fiú visszatért, és belehuppant a székbe. Az ajtót csak lassan zárta be, végül kirekesztve a reménytelenül végtelennek tetsző vita éles hangjait a ház ezen kicsi részéből. Nagy sóhaj után újraolvasta a készülő bejegyzést, és elégedett volt.

Először érzett ilyet aznap, de keserű mosollyal vette tudomásul, hogy így már ez sem túl boldogító. Egy teljesen átlagos napon ez nagyon nagy büszkeséggel töltötte volna el, csakúgy ahogy annak a kisebbfajta csúcsnak a híre, amit a tegnapi látogatottság mutatói hoztak. Ma azonban mindez szürkének tűnt, és egyszerűnek, csakúgy ahogy az írás amit befejezni készült.
Hosszú szünetekkel írt, és gyakran akadtak meg az ujjai a billentyűzet fölött. Az egyre gyűlő feszültség testében és elméjében egyaránt érezhető volt. Többször törölt egész sorokat, csakhogy újra írhasson többé kevésbé-újakat, ugyanabban az átkozott, reménytelen stílusban.

El is felejtette mit akart kihozni a cikkből. Nagy fújással dőlt hátra tehetetlenül a székben, és az éjszakai plafont nézte, ahogy a képernyő fényei halvány foltként látszanak viszont, majd hirtelen elsötétül minden. Most a kutyák behallatszó ugatása zavarta a halk gépdorombolást.
Amikor hirtelen újra eszébe jutott miért is ült le órákkal azelőtt a monitor elé, már nem akarta kitörölni az írást. Hosszú percekig ült a bejegyzés fölött, aztán odabiggyesztett a végére egy szánalmasan sablonos mondatot.

Oldalunk, egyre növekvő olvasottsága mellett, és folyamatos bővítgetéseink közben elérte első neves dátumát: ezzel a bejegyzéssel jelenik meg századik írásunk. Köszönöm az oldalra fordított pillantásaikat - az AnimeComment többi szerzője nevében is.

Szerencsételen befejezés, egy annál is szerencsétlenebb nap végén...
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr49335170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.