2008. február 14. 15:00 - Khaos

Fullmetal Alchemist

Újra jelentkezem egy nagyobb lélegzetvételű írással - tartva egyik korábbi írásomban megjelent állításomat, miszerint a legsikeresebb animék, amik milliókat ültetnek le a képernyők elé nap mint nap, még jóval befejeztük után is, megérik a maguk miséit.

A 2001 óta máig is futó mangából 2003-ban lett először animáció, amit egy teljes évig vetítettek - elsőként; merthogy ezt az animét is számtalan adó vetítette és vetíti máig is, továbbá különc stílusa igen mélyen bebiztosította a sorozatot még jó pár évre.

Van egy világunk, amiben rengeteg a halál, és a szenvedés. Semmi sincs ingyen, sőt a legtöbb dologért túl nagy árat fizetünk. A világ törvényszerűségei és alkotott törvényei túlmutatnak rajtunk, és nem hagynak kiutat...

A Fullmetal Alchemist nagyszerűsége a történetében rejlik, ami sokkalta többet rejt magában, mint azt legtöbben tudhattuk vagy akár érezhettük volna. A steampunk beütésű viktoriánus, de szerencsére letisztult hatásokkal megtűzdelt világ és a mi világunk kapcsolata nem egyszerűen jó húzás volt, egy jöttment és divatosnak tűnő ötlettől vezérelve, hanem egy következetesen visszavezethető, zseniális de minden érdeme ellenére is a történetben elrejtett és ki nem mondott párhuzam. Mindezen párhuzam kulcsa, mint az néhányaknak biztosan szemet szúrt, Hohenheim of the Light, az Elric fivérek apja, akit egyértelműen a valóságban 1493-ban született Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheimről mintáztak az írók. A svájci úriember 1500-as években végzett orvosi, asztrológiai, filozófiai, okkult és alkímiai munkásságátról híres a mai napig is, ám ha a név így nem ismerős, az éppenséggel nem meglepő, hiszen már saját idejében is az önmagának adományozott Paracelsus néven lett híres tudós. Mindez pedig rengeteg kérdést vet fel, amire nem kapunk választ.

... Mi lenne, ha tudnánk, hogy mégis létezik egy világ, ahol természetfölötti erő azt az egyensúlyt tartja fenn, amire mi is vágyunk, mégpedig a mi életeink árán. Olyan életek árán amiket úgy veszthetünk el, hogy nem feltétlenül értünk el valameddig a céljaink felé...

De még ha ezen sokat nyomó tényezőket ki is vesszük a nézőpontból, és nézői szemmel vizsgáljuk a sorozatot, akkor is számtalan sokáig húzódó szálat, visszaköszönő szereplőket, és a történésekre reálisan válaszoló világot láthatunk. A legapróbb logikátlanság is hiányzik az összefüggések közül, és az írók talpraesettségének köszönhetően nem húzódnak szét a történet fontos vonalai, és minden elérhető távoságokban történik.
Ilyen alapokon nem is lehet csoda, hogy a tökéletesen emberire alkotott szereplők és kapcsolataik a képernyő elé láncolnak minket. Az egész sorozat alatt lekövethetjük, ahogy sok ember odaadása miként visz egyre és egyre közelebb a megoldáshoz. A kaland-dráma leírás erre a műre egyszerűen nem elég, hiszen a cselekménynek, a karaktereknek, és az érzelmeknek annyi komponense van annyi rétegből, amennyit eddig lehetetlennek tartottam egyszerre és ilyen minőségben összefoglalni egyetlen műben.
A gyerekszerelemtől a plátói és drámai romantikán át a több oldalú és alapú családi szeretetig; a heroikus küzdelmektől a krimin és az okkult horroron át a háborús akcióig; a gyermeki tévedésektől, a fájdalmas tudatlanságon át az őrületbe menő drámáig; a felelősségtől a becsületen, elveken és hovatartozáson át a moralitás mindennemű és szintű kérdéséig; mindezek benne vannak az animében folyamatosan változó, hömpölygő sokaságban, és mégis olyan módon, hogy minden korosztály és minden érdeklődés megtalálja a maga kedvenc részeit, szereplőit, oldalait benne.

Áttérve a grafikára, azonban maradva az előző téren, az animéről elmondható ugyanaz a sokoldalúság, mint a belefoglalt tartalom esetén említett szép számú stílusok. Mondhatni mindegyiknek meg vannak a maguk sajátos ismérvei és jelei, amik belekerültek a filmbe, így a részek néhol teljesen eltérőek lehetnek. Egyszer Könnyed komédiát, másszor fighter epizódot, harmadszor fantasyt nézünk, és ezzel a változatossággal nem lehet betelni.
Az anime a túlzó érzelmeknél, főleg a komikus jeleneteknél használt, néha már csak egy "kör, kör, csíkocska, készen van az arcocska" jellegű ábrázolástól egészen a testek minden vonulatát és izomzatát megmutató kidolgozott komplex testábrázolásig mindent elkövet. Az arcok ábrázolása nagyon vegyes, a főszereplőket, és a főbb mellékszereplőket leszámítva szinte mindenkinek levezethető általuk a jelleme és ezáltal az elhelyezkedése a történet keretein belül, és még a hajak is, szerencsére, legalább a fontosabb személyeknél, kaptak valamilyen különcséget.

A hangzásvilágról, leginkább a szinkronról, viszont nincs olyan sok mondanivaló, amilyen lehetne, hiszen a sorozat nem alkotott kirívóan nagyot ezen a területen. A főszereplők hangjairól szólhatok pár szót, azonban ez sem javít az értékeken semmit, megjegyzendő ismét, hogy jómagam csak japán szinkronnal néz animét. Míg Al hangja kiválóan passzol a korához illetve a személyiséghez akit megismerhetünk, addig Ed szinkronja "mindössze" a személyiséget tükrözi igazán, de a hang maga érezhetően idősebb embert, japán szokás szerint hölgyet, takar.
A betétzenék a Fullmetal Alchemistnél érték el igazán azt a klasszikus szintet, amit manapság valamiért nehezen tudnak, avagy akarnak elérni, miszerint nem lehet emlékezni rájuk, mert tökéletesen ellátták egy betétzene feladatát, és hatásukkal még élvezhetőbbé tették a filmet anélkül, hogy felfigyeltünk volna a hangokra. Az openingek és endingek viszont szerencsés módon nem voltak garmadával, és azon kevesek amik megválasztattak a feladatra legalább kellemes élményt nyújottak.

Végszóként említeném, hogy Fullmetal Alchemist végre egy igazi családi szórakozás. Habár igen kevesen vagyunk, akik apástul-anyástul le tudnak vagy akarnak ülni egy anime-sorozat elé, azt eltehetjük magunknak, hogy van a tarsolyunkban egy olyan film, ami a legtöbb nyugati kamerás alkotással felveszi a versenyt élvezhetőségben, és a nézők kiszolgálásában úgy, hogy nem veszti el az animék jellegzetességeit, ami így általam kimondva, és tekintve a japán szokások és kultúra sajátságait, amit mi animenézők már megszoktunk avagy megszerettünk, dícséretnek számít.


Értékelés: 9.8

Linkek:
Wikipedia
Amineaddicts
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr20330393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.