2008. január 14. 15:00 - Khaos

Zero no Tsukaima

Ismét túl vagyok egy animén. Mind az első és második évadján, hogy pontosabb legyek. Még most is hullámzik a hangulatom, csakúgy ahogy a mellkasom, ha visszagondolok pár momentumra.
A Zero no Tsukaima egy igazi fantasynak indul, de már az első rész oda vissza dobálja az ember hagulatát, főleg, ha beleéli magát abba, hogy egy ritka példányát láthatja a heroikus Japán fantasyknak. Az ötlet, hogy maga az univerzum egy alternatíva a mai valósághoz képest kitűnő, és csak emeli az anime értékét. A történet is eredeti, és végre minden élmény új volt az elején. Egy varázslóakadémián vagyunk, és már a legelső percektől kezdve tudjuk, ez bizony egy végletekig elválasztott társadalom. A mágusok nemesek, stílusuk, rangjuk, hatalmuk van, ami legtöbbször csak arra jó, hogy bütykeinket fájdítsuk miattuk az asztallapon, míg a pórnép tagjai kinek titkon, kinek tetsző módon nyíltak, érzelmesek, őszinték - egymással legalábbis. Az ember szemei és gondolatai le vannak kötve az első perctől kezdve, de ahogy a történet halad előre talán felmerül a kérdés, valahol mélyen: "Több nincs? Többet nem tudunk meg?" És nem tudunk meg sokkal többet, de szükség sincs rá igazán, mert a karakterek olyan mértékben lineárisak, hogy vonalzót lehetne javítani velük. Ez alól csak a két főszereplőnk a kivétel, de ők azért mert az ő gondolataik minden erősebb pólusnál új fordulatot vesznek. Nem mondhatom teljes lelkiismeretfurdalás nélkül hogy logikátlanul cselekednek, mert nincs így, de az látszik, hogy a második évad az első sikere miatt készült el. Érezhető, hogy a háttér maga képlékeny mint a lepisilt homokvár, és a sztori különálló alapokból készült.

Elismerem nem az én ízlésvilágom, de a komédiát ilyen szinten összehozni a fantasyval nagyon bátor és emellett igen jó húzás volt. - Gondoltam elsőre. Aztán szépen lassan el is felejtettem ezt az érzést, mert amint az ugyanúgy csattanó poén, azaz ostor, minden részben menetrendszerűen elsül, úgy veszti értékét a komédia jelleg, és kezd átmenni a sorozat hatásvadásszá, méghozzá teketóriázás nélkül, főként a második évad során, ami sajnos sikerül is neki. Itt kell, hogy beépüljön a kritikába az a pár sablon-mondat, amiben elmondom, hogy igen, láthatólag ez az anime Japánoknak készült, és nekünk sok mozzanata érthetetlen, avagy szimplán befogadhatatlan, mégpedig mindezt azért, mert nem akarom a hat méter mély szentföld alá elásni senkinél az animét.
Amiről soha nem szerettem volna írni, de mégis itt az ideje, és talán a legfájóbb pont az egész sorozatban, az a fanservice. Korábban írtam olyasmit, hogy nem szokásom meglátni ezeket, de ennél a sorozatnál másképp volt. Hogy pontosan és tisztán fogalmazzak nem tudtam nem meglátni őket, mert amikor képernyőnyi méretű 'zoomot' kapunk mellekről, pontosabban dekoltázsokról, avagy több-mint-kellemesen domborodó felsőruházatokról, nem is kevésszer, az már egy kicsit túladagolja a "lemondó sóhaj" nevű effektet egy rész időintervallumán belül. A másik oldala a fanservice témának, amibe már belegondolni is rossz, és egyszerűen elszomorító, hogy az első évad sikeréből bátorságot merítve, érezhetőleg újabb és újabb nézőtáborhoz szólva, erőteljesen elmentek a "komédia" fő eszközei az SM fétis felé.
 
A képi világ minősége jó, a lányok meg szépek, de nagyot nem üt a látvány, főleg mivel  életképes hátterek gyakorlatilag részenként egy kezemen megszámolható mennyiségben bukkannak elő, viszont azok a hátterek, amiket a sorozat többször használ, jóval népesebben vannak.
A sorozat zenéi jók voltak, legalábbis az a három amit végighallgattam, mert a második évad endingjét, ahogy kiderült, hogy egy újabb ostorozós poén körül forog, a gyomrom békéjének megóvása érdekében soha nem néztem a bezárás ikonra való kattintás reakcióidejénél tovább. A szinkronok sem voltak túl pozitívak, lévén az erőteljes szexualitás, lépten-nyomon előjöhet az emberben olyan érzés, hogy hentait forgattak a hölgyek az imént, márpedig ez igen hatékonyan rombolja a hősi történet vonalát.

Mindezt elolvasva azt is gondolhatják a kedves olvasók, hogy itt bizony igen zuhant pontérték lesz. Nos tévedés, le is ellenőrizhető. Minden fentebbi ellenére sem tudtam kevés pontot adni a Zero no Tsukaimának, mégpedig két okból. Az első az a saját ízlésem és belső világom ismerete, ami nagyjából annyit takar, hogy megszavaztam az animének a bizalmat, mivel tudom, hogy mennyire ellen tudok állni a komédiának, és bármilyen komolytalanságnak ha fantasyról van szó, főleg ha az epikus magasságokba tör. A második ok pedig az első kifordítottja, vagyis  amikor lecsukom a szemem még mindig látom azokat a jeleneteket, azokat a pillanatokat amikor szinte egyik pillanatról a másikra kicsordult a könnyem, vagy éppen az ökölbe szorított, remegő kezemmel nem tudtam hova fogok csapni az izgatottságtól.

Egy valami még hátra van, az pedig a kritika befejezése, valamiféle konklúzióval a végén, vagy legalábbis egy stílusos pápá. Úgy vélem a legjobb hatást azal érem el, ha pont úgy köszönök el mint ahogy a sorozatnak vége lett. Nos, - az általam végignézett - sorozat fansubja, mint az pár csapatnál előfordul, megengedett magának némi kommentelgetést az átvezetőkben, a részek közepén. Saját véleményem szerint ezeknek a soroknak a megírása maga a művészet, mert ha igazán el van találva akkor egy epizód összes mondanivalóját, avagy a vele kapcsolatos érzéseket pár szóba foglalja össze, ami nem kis teljesítmény. Az utolsó epizódhoz való, szerény véleményem szerint össznépi felkiáltással elkészült stábkomment ez volt:

WTF! You call that an ending?!


Értékelés: 8

Linkek:

Wikipedia
Animeaddicts
Animeaddicts
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr55295236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.