2008. január 05. 16:00 - public hikikomori

Higurashi No Naku Kouro ni Kai

A Higurashi második évadja egyértelműen az előző logikus folytatása, hiszen az rengeteg kérdésre nem adott választ. Nem spoilerezek, csak a lényeg, még mielőtt belekezdenénk az első évadba.

A Kai sajnos közel sem annyira érdekes. A részek száma túl nagy, mivel egész évadot akartak. A puzzle-ként összeálló háttérsztori darabjait pedig készen kapjuk és nagyon lassan. Nincsen meg egyszer sem az a „jaj, erre nem is gondoltam” vagy a „basszus, gondolhattam volna erre” érzés, ami miatt a hasonló sorozatokat vagy az első évadot szeretni lehet. Korábban kiderült, kik az igazi főszereplők, inkább ők kerülnek előtérbe. Ez is negatívum, nem eléggé érdekes karakterek ugyanis, nem bírják el a teljes évadot. Sőt, a szereplésük néha kifejezetten erőltetett és gyakran a motivációik is zavarosak a bőre eresztett sztorizás ellenére is.

A végeredmény tehát nézhető, nem rossz, de semmi különös. Akinek tetszett az eredeti, ezt is meg fogja nézni, előzőleg viszont nem árt tudni: a rejtély maradék darabjai nem nyújtanak akkora élvezetet, ez van. Plusz info, hogy tervbe vették egy harmadik évad készítését is. Egyáltalán nem értem, hogy miért, másfél pont ideális lett volna. Elvileg a játék kiegészítő fejezeteit tervezik feldolgozni.

 

Értékelés: 7,4

 

Linkek:

ANN

Animeaddicts

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr58280172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.