2007. december 14. 00:24 - public hikikomori

Oh My Goddess! (TV)

Tizenkét évvel az OVA után kezdődött el az egyelőre lezáratlan tv-változat, nagyrészt ugyanazzal a stábbal, ugyanazzal a rendezővel. Mégis újrafeldolgozásról van szó, a sorozat nem ott veszi fel a történet fonalát, ahol az elődje abbahagyta, hanem új fejezetet nyit - ugyanazzal a történettel.
A cselekmény tehát ugyanott kezdődik, azzal a különbséggel, hogy sokkal több mellékszereplő jelenik meg igen lassú, komótos tempóban, gyakorlatilag mindenkinek legalább egy részt szentelve. Persze még a második évad sem jut el odáig, hogy az eredeti manga-folyam valamennyi érdekesebb karakterével megismertessen bennünket, de nem is ez a cél, hanem a manga hozzávetőleges követése - vagyis körülbelül négy évad rossz nyelvek szerint.
Rentgeteg jó és szórakoztató pillanat mellett sajnos nagyon zavaró, hogy az egyes részek színvonala nagyon egyenetlen és rendszertelen, túl sok a filler rész, gyakran több is egymás után. A sorozat humora pedig jó, de a legjobb részek alapvetően egy-egy jól eltalált mellékszereplőhöz kötődnek, és messze nem a két főszereplőhöz. Velük kapcsolatban még zavaró elemek is vannak, mégpedig az, hogy a minden testi kontaktust nélkülöző "szerelmük" amennyire valószínűtlen, jópár részen át annyira idegesítő is.
Ennek ellenére tudom ajánlani az Oh My Goddess!-t, egy jó alapokra készült, technikailag profin kivitelezett sorozat, amelytől azért annyit nyugodtan várhatunk, hogy egy kellemes szórakoztató darab - a hiányosságai mellett is.

Értékelés: 7,7

Linkek:
ANN:
1. évad
2. évad

Aoianime:
1. évad
2. évad

 
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr99263415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.