2010. szeptember 10. 15:00 - Khaos

Csak még valamit

Szubkult, vagy mi a frász. Tudjátok, az idegesítő sorozat, amiben elsírjuk minden bajunkat amit a blogolás, animézés, és ezek random keverékei, meg néha egyáltalán ide sem illő dolgokból fakadnak, de mi csak sírunk. Szóval itt egy újabb...

És most, hogy elvesztettem olvasóim körülbelül kilencven százalékát, örülök, hogy az a tíz, aki körülbelül még olvassa a sorokat, talán érteni is fogja, hogy miről van szó, vagy a végén bedob egy "mi a fasz ez" című kommentet. Szóval, amiről szó van, az az egyre előrehaladó idő, és annak vasfoga. Sokan írtak már erről, és sokan baltázták el, hogy mit is kéne benne megfogni, én most egy újabb kísérletet teszek, mert létjogosultnak vélem magamat arra, hogy megtegyem, nem létező, de mégis érzett kor- és tapasztalatfölényemben - és nem mondom ki, hogy ezek hiányában viszont szarok mindenkire, ahogy azt sok más blogger, azaz egykorvolt animés arc a leköszönői egyikében tette.
Nem is köszönök le. Nincs időm arra sem, így kiszúrom a szemeteket havi egy-két írásokkal, és talán egy-egy jót is rakok közéjük minden harmadik hónapban. Már csak az a kérdés, hogy ez jobb e valamivel a blogot otthagyó nagy arcok működésénél. Nem tudhatom, de azt tudom, hogy az emberek mindig jönnek és mennek, mindig lesz valaki, aki elolvassa a szarabbnál szarabb, és valamivel jobb írásainkat is, kedvet kap ehhez-ahhoz, néha kommentel, aztán megy tovább, ha eleget olvasott. Ezt néha el lehet játszani, hetente, vagy havonta, aztán - talán csak pár év múlva - de végül nem kell felnézni  többet erre a kis oldalra, mert a nagy láz elmúlt. De ilyenkor meg már vannak mások, akik először, és akik újra felfedezték maguknak az animéket, zenéket gyűjtögetnek, és olvasnának valami másról is. Na nekik minden új, ahogy az újszülött is kiemelt érdeklődéssel nézegeti saját kezét, amit pár év múlva már unos untig le se tesz magasról.
Néhány csodabogár persze évek és évek múltán is megnézi ugyanazt a kezet, és minden év múlásával észre vesz rajta sok-sok új részletet: sebeket, amik talán régen is ott voltak, de újabban már jobban látszanak, gyűrődéseket a bőrön, hibákat az ujjlenyomatokon, sötétedő tónust a hajlatokban. Ahogy az idő múlik, ugyan az az unalmas darab egyre használtabb és használtabb lesz, azonban ha elfelejtjük egy kicsit, ha pár évig nem nézünk rá, meg fogunk lepődni, amikor egyszer unalmunkban megint előkapjuk a zsebünkből...

-Ez az én kezem? Mindig ilyen volt?
-Ja, mindig. Te változtál, és most mást látsz meg rajta.
-Miért?
-Mert ember vagy, és az emlékeid kopnak, a hited nem tart úgy ahogy hitted, az érzelmeid elhalnak, és addig nem létező dolgokon kezdesz gondolkodni. Most ilyennek látod, pedig egyszer már láttad, és akkor mást láttál benne.
-Tényleg. Lehet, hogy igazad van. Emlékszem errre a hegre...
-Apróság. Az egészre nem emlékszel? Nem emlékszel mi mindenre használtad a kezeidet? Most bezzeg már csak eszel, iszol, mosdasz, és csak kivered a farkad vele, vagy úgy csapkodsz, miközben megjátszod az eszed, mint akiben van értelem. Régen alkottál, és az érdekes után mentél vele... Ennyit arról, hogy az ember nem a pillanat rabja. Most meg újra kezded? Ha nem---
-Haggy már békén!
-Maradj magadnak, balfasz... Kíváncsi vagyok rájön-e valaha, hogy melyik volt a nagyobb veszteség...

Szóval így állunk. Kitéptem a kezem a gatyámból, és a régi-régi ötletemhez híven pár nagy-nagy hőst újra fogok nézni, és talán jön is róluk az "újra" cikk. Közben persze ami addig felgyűlt, talán lassancskán el is fogy végre, és ami azóta érdekelni kezdett, talán cikk formát is ölt.

Talán.

komment
2010. február 03. 15:00 - Khaos

Játsszunk animést!

Nem, ez nem az a bejegyzés lesz, amiben az ikszedik animés MMORPG fog bemutatásra kerülni, és sajna ez a bejegyzés még csak nagyon szofisztikált sem lesz; azt hiszem a téma és a kategória visszafogta az agyamat. Amit viszont hoztam, az egy rövidebb szódobálás az RPG-k és az animék kapcsolatáról, illetve megint egy pár sor az RPG-k és az animék kapcsolatáról.
Azok kedvéért, akik nem tudnák mik is az RPG-ként rövidített szavak (mert jóval többen vannak, mint hinnék), az első esetben a rövidítés a rote-playing game, a másodikban pedig a role-playing game angol kifejezésekhez kapcsolódnak.

A rote-playing game és az anime egy általános párosítás, aminek az eredménye mindig a napjainkban, bizonyos korosztályokban, teljesen általános internetes közösségi játékok egy speciális vállfajaként jelenik meg. Ezek a játékok két fontos dolgon alapszanak, természetesen az első az anime, mint stílus, és mint megannyi fangörl fiatal rajongásának tárgya, a másik pedig az anime-kult interneten való központosulása. Ezt a kettő pontot, és az online játékok térnyerését összeadva jutunk el abba a mai helyzetbe, hogy pár perc keresgéléssel tucatnyi online anime játékot találhatunk, egyszerű letölthetőséggel, sablonsztorival, cuki reklámképekkel, amik aztán elvisznek bennünket egy néha akadozó, kicsit alulgrafikált, környezetszegény szerverre, ahol aztán egy kicsit kockás, kicsit hibás anatómiájú, de legalább bugyivillogtató nagyjából anime karaktert személyesíthetünk meg. Különös módon ezekben a játékokban nincsen a kinézet választásnál például kövérítés (kivéve a plüsszerű karaktert, ami egyébként kuma meg kawaii~), normális frizurát nem lehet választani, ugyanúgy, ahogy normális ruhák sincsenek túl sűrűn.
Ezekben a játékokban tehát a játékosok dolga nem más, mint előre elkészített feladatok megoldása. Ezek során általában össze kell gyűjteni pár elrabolt/elvesztett dolgot a megbízónak, vagy le kell vadászni neki pár állatot/ellent. Ezekhez mindhez ugyanaz a megoldás vezet: a karaktert el kell juttatni a megfelelő területre, és megfelelő mennyiségű és hevességű kattintás után megszerezhetjük a feladathoz kellő tárgyakat/öléseket. Emellett az anime rpg kínál még egyéb lehetőségeket is. Ezek gyakorlatilag megegyeznek a chattel, annyi különbséggel, hogy itt lehet a virtuális életre kivetített énünkkel affektálni a mondandónkhoz.
Rote-playing gamet játszani egyszerű. Általános feltételei, hogy a játszani akaró rendelkezzen számítógéppel és sok idővel, illetve kevéssé fáradékony karral a kattintgatáshoz.

A másik kategória, a role-playing game és az anime keveredése már teljesen más eset, viszont ez is csak bizonyos generációkra és csoportokra jellemző. Az egyik ilyen csoport, akik ismerik a szerepjátékot, mint szellemi elfoglaltságot (nem pedig a számítógépes játékkategóriát). Mivel a szerepjáték, mint hobbi jóval ritkább, mint az anime, ez már régebb óta helyet talált magának az interneten. Köszönhetően a háló távolságot lerövidítő lehetőségeinek, a szerepjátékok kommunikációt és leírásokat igénylő, hosszas folyamata használni kezdte a fórumok rendszerét, így kialakítva olyan játékos közösségeket, akik leírásokkal alakítják a játékok menetét. Az anime, mint populáris média ehhez formához már csak az imputot adta, és a fórumokhoz szokott szerepjátékosok, anime irányú rajongásukban elkezdtek az animék világaiban játszani, történeteket mesélni saját karaktereik részvételével.
A megnövekvő népszerűség miatt ezek a fórumok hamar megteltek újabb és újabb játékosokkal, majd általában ugyanilyen hamar ürültek is. Az ok egyszerű: ezekhez a játékokhoz szükséges a játékos számítógépén és idején kívül még pár dolog; helyesírási és fogalmazási készség, kreativitás, képzelőerő, racionális és logikus gondolkodás sem árt, illetve játékunk tárgyának legalább megfelelő ismerete, azonban, ami ezeknél is fontosabb, ezek a játékok kitartást igényelnek ahhoz, hogy lassú menetüket elviseljük.
Mindezen okok miatt a fórumos szerepjátékok igen ritkák, az animével kapcsolatos szerepjátékok pedig különösen unikumszámba mennek. Nem ritka, hogy állandó szerepjátékos hobbisták nagyon jól ismert játékok folyamata közben fogyjanak ki annak lassú lendületéből, viszont egy olyan fórumon, ahol az állandó játékosok lassulása mellett még a folyamatosan regisztráló és megérteni, utánaolvasni, gondolkodni sem hajlandó alkalmi lelkesedéssel rendelkező játékosok megjelenése állandóan várható és tapasztalható, pláne nagyon nehéz stabil fogást találni. Ha viszont megtaláljuk, akkor remek időket tölthetünk el pár másik emberrel, egy teljesen más szintre juttatva rajongásunkat; alkotó, gyakorló fanok leszünk, saját emlékeinket is hozzáadjuk az élményeinkhez.

Mint animefan (egyértelműen) és szerepjátékos, jómagam az utóbbi játékformáért vagyok oda, viszont annak viszontagságai miatt eddig pötyögni se mertem volna ilyesmiről. Az írás így is megkérdőjelezhető elmeállapotú lett, viszont most legalább tudok jó hírrel szolgálni a szubkult szófosás mellé; az új év szörfözgetései közben sikerült találnom egy olyan közösséget, ami az írás olvasása közben nagyon bólogató olvasóknak mindenképpen megér egy misét, annak kitartóan lelkes szerkesztői, és jó játékfelfogása, nomeg már szép számú állandó játékosai miatt.

Naruto Gundan

Jó játékot mindenkinek!

komment
2010. január 11. 15:00 - public hikikomori

Szubkult - Offline

Nem tartozik szorosan ide, de van egy nagyon cuki műsor a Viasat3 adásán, a Szeretem a testem. Az évad utolsó adásában egy anime-rajongó szerepelt, s mint a mesékben, rút kiskacsából...

[Sajnálatosan a videót azóta eltávolították...]

Hogyan kerül ez ide? Arra szeretnék rávilágítani, mi kapcsolat az szegényes szociális élet és bizonyos hobbik között. Animét nézni, doushinjit rajzolni, mangákat gyűjteni, programozni, gportálon honlapot csinálni nem menő, mert többnyire nem társasági arcok művelik. Milyen irányú a kapcsolat? Tyúk vagy tojás? Nem, a dolog ennél egyszerűbb. Vegyünk egy embert, akinek nehéz kontaktust teremtenie másokkal, nem érti a metakommunikációt, és középiskolásként már elképesztő tehernek érzi, ahogy átnéznek rajta. Naná, hogy nem a cool-listán köt ki, mint a legnagyobb partiarc. Inkább vágyik egyszerű dolgokra, és foglalkozik az (önfejlesztés helyett) online hobbikkal. Semmi kockázat, az avatar meg jól néz ki.

Az anime-nézés és a többi cucc nem ciki, csak könnyebben emészthető azoknak, akiknek az élet túl bonyolult. Nézzétek meg ezt a videót, remélem, segít másoknak is, akik nem mernek az utcára lépni, és nem merik felvállani magukat. Animét nézni menő!

komment
2009. február 16. 15:00 - Khaos

Kinőni az animékből...

Van egy életünk, aminek nagy részét az animék előtt töltjük. Ha mégsem ez a legtöbb, mert ez is könnyen előfordulhat, mégis olyan helyet foglal el bennünk, és környezetünkben, ami sok mindent meghatároz, néha érezni, túl sokat is. És nem csak negatív oldalai vannak. Azokról hallunk annyit, hogy nem is emlegetjük szivesen, de ettől függetlenül, van nem egy ok, hogy nézzünk, olvassunk, találkozzunk, rajzoljunk, írjunk, csevegjünk a keleti csodáról és persze ő mellette minden másról. Mert az animék, avagy az érdeklődés teret ad, érdeklődést formál, s ezzel párhuzamosan csoportot is. Eljárni a meetre, a barátokkal hazafelé megbeszélni az élményeket, nevetgélni, okot adni még és még egy találkozóra, elmenni más városokba, jelmezt készíteni, nyelvet tanulni, őszintén érdeklődni tanulunk, tapasztaljuk milyen vonzó is egy olyan világ, amiben érdekel is az, ami körülvesz minket.
De ennek egyszer vége. Általában az iskola végeztével kezdődik, egyszerre csak kevés lesz az időnk, illetve ha nem is lesz kevés, csak másképpen hívjuk azt, ami eddig szabadidő volt, már nem tudjuk vagy akarjuk animékra költeni. Valami párhuzamosan megváltozik azzal, hogy elköltözünk, magunk gondoskodunk az életünkről és a párunkéról, dolgozunk, és nincsenek szülői és iskolai kötelezettségek, amik innen, a saját fotelünkből nem is tűnnek annyira rossz kötöttségeknek. Igen, el is jön az idő, amikor nem átallunk olyat kérdezni magunktól, kinőttük-e az animéket, vagy meguntuk-e az irreális, alig hihető klisés sztorikat varázslatos lányokról és mindent túlélő hősökről és szerelmekről. Az élet bizony kemény, és ez a gondolatainkon is rajta hagyja a nyomát, az idő vasfoga ilyenkor már  koponyánkba törik és folyton emlékeztet minket, felnőttünk, nem lehetünk gyerekek, akik meséket néznek. Mert ilyenkor hirtelen előkerülhet önmagunknak ez is, mesének nevezzük az animét megint, mint ahogy húsz éve lassan a Dragon Ballal is tettük.

Nem célom a fejbekólintós igazságmondás, tehát nem fogok igazat adni a szátokba, és nem fogom teljes szívvel kijelenteni, hogy gyerekek is maradunk, az animék pedig mély értelemmel bírnak és megérik egy élet hosszára. Korántsem. Inkább azt mondom, hogy ha történnie kell történni fog, bármi is az, mindössze azt nem szabad elfelejteni, hogy hova pakoltuk el a cédéinket és dévédéinket, kinek adtuk kölcsön, illetve melyik szegletében hagytuk a régi otthoni szobában. Ha az anime egyszer az életünk részévé vált, akkor is maradjon az, ha tíz év múlva mindenki röhög a mai trendeken, mert ma és tegnap volt valamink, amit ezeknek az idióta képsorozatoknak köszönhettünk, és talán azóta is köszönhetünk, akár életünk végéig.

 

Értékelés: szentimentális marhaság

Linkek:
lazalom.blog.hu

komment
2009. január 16. 15:00 - Khaos

Mi - a kritikusok, akik kritikusok akarnak lenni, és akik nem

Megint egy afféle ömlengés jön arról, hogy milyen is ez a blogbiznisz, és kik is tesznek érte, illetve kikből is áll az egész. Persze el lehetne intézni az egészet a cím mondanivalójával is, de akkor nem lenne okom filozofálni a sok marhaságról.

Tehát kritikusok. Kik is a kritikusok? Miért is nevezheti valaki önmagát kritikusnak, vagy miért neveznek valakit kritikusnak? Ugyebár sok gondolat születik bennünk a kritikusokról, mert ők vannak, és mindenbe belepofáznak. Biztos van nekik tudományosan elfogadott közösségük, és annak meghatározása, biztos van papír is kemény pénzért, hogy mások orra alá lehessen dugni, igen, Béla Barnabás kritikus. Mindezek viszont egy végterméknyit sem érnek, ha nincs hozzájuk legalább tehetség, jóravaló tudás, temérdek ismeret, és képességek halmaza, ami a jó íráshoz kell. Ezekkel már el lehet menni magazinhoz, újsághoz, pénzért vagy ingyen, kipróbálni mit tud a kritikus jószág, és éhen is lehet halni, de azt legalább már tisztességgel, és a tudattal, hogy történt valami. Még ez sem elég, ennél megint több kell. Ha az ember fia vagy lánya ír valahová, és kritizál, már félsiker, de ettől még névtelenül, sikerek nélkül tengődhet a horizonton, mint bárki más, hiszen páran elolvassák, a többiek pedig átsuhannak az írások fölött. Itt jön a stílus, és az érzék, amivel a kritikusnak rendelkeznie kell, ha van neki, akkor kelleni fog, előbb utóbb sikere lesz. Ha valakinék mégsincs szerencséje ezekhez a potenciálokhoz még mindig ott van a kitartás és az akarat, amivel lehet fejlődni, és tanulni mindazt, amit mások kisujjból ráznak, de a kettő között már nem lesz különbség: a kritikusok ezen a szinten már meghatároznak. Nem egyszerűen véleményeznek, egy mondatfordulat, egy szó, egy vessző elég lesz, hogy adjanak bármilyen jelentést az írásaikhoz, és a tömegek, akik olvassák, egyből mozdulnak, befolyásoltan, ráhatottan fognak hozzáálni a kritizált produktumhoz. Nem lényeg az sem, hogy milyen irányba hatnak ezek az apró jelek, és a mondanivaló, az a lényeg, hogy az emberünk megmozgat egy csoportot, aminek hagja, véleménye, szaga van, válaszokat, vitát generál, és mindeközben leginkább olyan helyzetben van, mint aki mindezeken felüláll, megteheti, hogy válaszol, és megteheti, hogy nem, lehet kedves és pofátlan, bármit tesz, azzal hatni fog. Na ebből a tehetségből van kevés, Magyarországon talán nincs is igazi kritikus, aki azért kritizál, mert ért valamihez, és van is hozzáértő véleménye. Vagy mégis van? Nem lehet, hogy azok az emberek, akik napokat, hónapokat, éveket ölnek valami hobbiba, és adják elő a maguk véleményét időt nem kímélve, ingyen vagy bagóért, kritikusok, akikre csak célcsoportjuk figyel, vagy még ők sem igazán? Lehetséges, de a lehettel nem érünk ki a takaró végén, nem keresünk pénzt, és csak álmodozunk egy jót, ami arra jó, hogy az éhségre meg a hidegre ne kelljen figyelni.

Persze ezek után ott van az a halmaz, aki kritikus akar lenni. Ez a halmaz keresi az utakat, hogy írhasson, küldözget írásokat ide és oda, dolgozik saját maga megjelentetésén, akár valahol áll a kritikussá válás útján, akár csak annyira jó az egész munkája, hogy billentyűt koptasson, egy közös, ezek az emberek a kritikusságnak azt a végét keresik, amivel hatni lehet, és ezáltal visszakapni elismerést, vagy bármilyen visszajelzést, és akkor boldog ha megkapja az "észrevettünk b@zmeg" üzenetet a világtól. Az internet egyik fele, a szubkultúrák köré csapódó oldalaké, hangos ezektől a srácoktól, írnak és folyamatosan tesznek valamit a többiek orra alá, és amikor elmész mellettük az utcán, akkor észre sem veszed őket. Persze ez a szénné használt fordulat sem jöhetett volna létre a világ viselkedése nélkül, mégis mond valamit nekünk. Ha a kritikus-wannabe áll a pultnál egy kocsmában, és egy barátja bemutatja valakinek, egy ismerős lesz a sok közül, de ha az illető megkérdi, hogy "az a bizonyos?" akkor egy kicsit változik a világ, és egy újabb kézfogás és egy beszélgetés után író hősünk el tudja könyvelni magának a véleményeket, a választ másoktól. És persze ilyenkor változik a legtöbbet. Ha valamit az emberek nem szeretnek azt mellőzni fogja, mert egy élő, egy hús és vér ember is megmondta, nem kell, illetve ha valami megy, ahhoz még több kedvet kap majd. És ezek után megint csak elmennek mellette az utcán, ő meg észre sem veszi ezt, sőt örül neki és élvezi. A tök normális ember, aki jól megvan, és közben legalább három helyre ír, és az imént egyetlen ember, aki ismeri az írásait, körülbelül fanatikus lelkesedést gerjesztett benne. Persze, tök jól, csak nehogy busz elé lépjen a nagy szemfedésben, mert másnapra még írnia kell.

A harmadik csoport lenne, akik minden fantázia nélkül akik nem címkét kaptak tőlem. Ők azok, akik nem akarnak kritikusok lenni, nem akarnak maguknak nevet, sem mindenféle pozíciókat, és egyébként sem érdekli őket, hogy hatnak-e vagy sem. Akkor minek írni? Minek kell éveket egy blog írásával tölteni, látszólag tartalom nélkül, de végülis tele ötletekkel, fenomenális meglátásokkal, hatalmas hangulatszövegekkel, igaz darabokban, elszórva, de kétségtelenül egyre és egyre sűrűbben, ahogy telik az idő, amíg már egy "Leszarlak titeket" kezdetű bejegyzés után is olyan pár sor keletkezik, amiért az olvasótábor szereti várni a következőt. Persze minderre ugyanúgy akad magyarázat, mint másokra; a népek jönnek és mennek, akinek megtetszik az marad, az nézi, és újságolja és pár év elég egy hangos csoport kialakulásához, ami úgy néz ki mint valamiféle közvélemény, mintha hatnánk valamit, de ez igazából nem az, amitől az ember kritikus lesz, vagy lehet. Persze ez csak "a load of bullshit", ahogy Joe bácsi mondaná, mert akármilyen kvázi is, csakúgy ahogyan a kritikus-wannabe, a bloghuszár is hat, az olvasói figyelnek rá, miatta néznek, vagy nem néznek meg valamit, mert azok a kis brilliáns csillámok a szövegben a sok kurvaélet ellenére is átjutnak, és elérik azt a hatást, amit egy kritikus véget nem érő szövegelése szokott kelteni. Tehát az egész "én nem akarok" biznisz büdös, az egész csak kifogás. Hogy miért? Hogy ne kelljen helyesen írni, hogy ne kelljen szépen fogalmazni, hogy ne kelljen stílusokat utánozni, hogy rendszert se kelljen tartani, hogy minden maradhasson úgy ahogy van, vagy éppen még ezer meg egy oka lehet. Egy biztos, a bloghuszár általában mindannyiunknál többet látott és többet is tud, ez látszik is, de felelősségre vonni senki sem fogja, mert ha akar akkor ír, ha meg nem akar, akkor szépen leanyáz mindenkit, és elvan pár napig a blogja nélkül. Mert ő megteheti.

Tessék, kiraktam elétek a terméket, lehet belőle szemezgetni, mint kacsa a moslékból, de komolyan most sem kell venni, mert nekem sincs papírom arról amit csinálok. Magamat sem sorolom be, mert az a ti dolgotok, és nem is fogok neveket sorolni, mert még a végén az az aljas rágalom érne, hogy hatni akarok rátok. Bármi féle egyezés és hasonlóság valós személyekkel és felhasználókkal természetesen a véletlen műve, ha bárki mégis magára ismer vegye magára nyugodtan, úgysem neki szántam.

komment
2008. október 06. 15:00 - Khaos

Fangirl, a jelenség

Jelenségnek is hívják sokan, de inkább beillik egy, vagy több természeti katasztrófának a mai fangörlök áradata, ami most, hogy a leglepusztultabb rendszerű blogszolgáltató is gyakorlatilag az ember segge alá rakja a kétlépéses reg után a kész oldalt, napi szinten egy vagy több (tucat) fangirl motiváltságú, vagy értelmi szintű oldalnak ad kérdéses hoszszúságú  és értelmű életet, természetesen attól függően, hogy az adott napon hány tizenéves depis Japán kultúra, anime vagy manga, desznótü és yuri/yaoi imádó lesz elég erős, hogy le is írja mindazt, amiért él és hal, átvitt értelemben persze, fülrepesztő visongással, általában csoportosan, azonnal felismerhetően, kifejezetten artikulálva a kawaii~, suki~, baka~, mitte~, chu~, ara~ és hasonló magasröptű jövevényszavakat önállóan, avagy random sorrendben.

És ami mindezeknél is hihetetlenebb, az a hév és lendület, amivel belevetik magukat az internetes közösségekbe, és amivel védik pozíciójukat és saját kis világukat gyakorlatilag mindenki ellen. Minden újonnan született oldalon, vagy profilban megtalálható azok sorrendje akiket és amiket útálnak ezek a lánykák, márpedig ez a lista általában általános és egyetemes érvényű, míg a szeretetlistán csak az anime, manga, yaoi, yuri, dorama és a bishi szerepelnek biztosan. Nomeg a többi fangörl, ők is mind név szerint, ábécé vagy érzelemmérce szerint sorban, mintha a hosszú névlista ellensúlyozná a világon minden mást tartalmazó nemszeretemlista összes többi elemét.
Mondjuk a barátnők névlistája általában a linksoron is kinn van, mert ugye mindenkinek kell egy oldal ahová kiírhatja hogy ő is mit miért szeret illetve nem szeret és persze a többiek nevét, ahelyett, hogy unatkozna otthon.
Hogy miért nem elég egy oldal, amit közösen csinálnak meg jó minőségűre, vagy megközelítőre, illetve miért kell naponta írni a semmiről, azt is ötvenöt szmájlival két mondatban, szintén rejély.

Folytassam? Inkább nem akarom, de, hogy ti se maradjatok ki a jóból, mutatok nektek is pár kiemelkedő darabot abból, amit lehet látni az interneten szerte:

Jrock Fangirl Dühöngő - A MiniTokyo alfóruma. Itt az értelmi szint, és a hsz számláló ütötte ki a biztosítékot. Hogy ennyi ideje és energiája legyen a lányoknak, no azt sose hittem volna. Kár hogy következetesen mindet hülyeségbe fordítják. Akiben élénk a mazochista jellem az nyugodtan nézegesse meg az irogatók profilját is.
Frissítés: Sajnos azóta megszűnt, de kár lenne a hírét veszteni.

yuri fangirl bázis - Az éppen részletezett oldalak egyik mintapéldánya, méghozzá a friss fajtából. Jó, hogy elkaptam az oldalt, mert érdekesnek ígérkezik. A bemutatkozó írás és a "hasznos linkek" naggyon sokat mesélnek.
Frissítés: Az évek és a tapasztalat pedig segít, a hölgy is sokat langyult.

SwEeTeSt.CoMa - Fangirl fél-másféloldalak, köztük meg fel-felbukkanó yaoi szerelmes-ágybabújós novellácskák, formára meg nem adunk. <3
Frissítés: Van ami nem változik, ez a blog sem tesz ilyen butaságot.

Kaika blogja - Bejáratott egysorosos pink izé. Talulmányanyag lehetne. Természetesen pszichológiai.
Frissítés: Nyüsz-nyüsz.

Junjou Romantica - Cuki Kawaii képecskés pasztellszines lágy oldal, amitől a nem ultraszoft yaoikulthoz szokott szemek könnyezni, gyomrok bukfencezni kezdenek. A közösség érdekében időt, vesződséget nem sajnáló blogolók - igen még több (én itt untam meg) - ide rakják le az árukapcsolási linkeket, hogy a szegény fangirl egyszerűen érje el napi betevő animációit/képeit. Mindez angolul. Internesönöl.

Moments... - Veterán oldal, szép, fanos külsővel, de formabontás azért itt sincs. Egyetlen dolog hiányzik, a fangörlös picsogás a kedvencről, amiért azonban bőséggel pótol a barátnők linkbokra. Ez lenne a posztfangörlizmus?

omoi.freeblog.hu - Ha az előző volt a poszt, akkor ez biztos az értelmiségi fangörl, egyenesen a felsőoktatásból. Minden korosztályosnak ismerős a freetalk, szokásos egyetemista nyavajgás, de a fangörl téma valahogy itt is ösztönszerűen mélyről tör fel, emellé nyomokban még értelmiségi szövegkörnyezetből kiemelhető szófordulatokat is tartalmaz. Majdnem ideírtam hogy szánalmas. Hoppá, sikerült.
Frissítés: Még mindig, de egyre inkább használunk angol szavakat is.

Oh My God, You Guys - Ha tudnám, hogy a gazdája minek indította, talán tudnám, hogy szimplán útálja a csápolós, viháncolós és büszke yaoi és yuri fanokat, vagy velük együtt magát is. Így az egyetlen terjedelmes írás megmarad kifejezetten tanulságos viselkedéstani értekezésnek. Kötelező mindenkinek.

Terebi Bakari Miteruno Baka ni Naru - Picsogás. Szó szerint. Na jó, bővebben: teljesen kaotikus szófosás arról, hogy kit, mennyire, hogyan, miért, meg amúgy is és kawaiii meg íííííííí. Totál agyvérzés minden csoporton kívül esőnek.
Frissítés: Még mindig csak nézni tudok értetlenül. Ezt miért kell tudnunk?
 

Ti mind, okuljatok!
Ti meg szidjatok!

komment
2008. október 04. 15:00 - AnimeComment

Arany Pikacsu díj 2008

Az ingyenes tárhelyek és a blogok elképesztő terjedését látva az AnimeComment új díjat alapít az animével vagy mangával foglalkozó oldalak  számára. Az Arany Pikacsu díjat több kategóriában ítéljük oda.

Mai kategóriánk: Legáttekinthetőbb anime-oldal

Zsűrink fáradtságot nem kímélve kutatta fel az óriási mezőny kiválóbbnál kiválóbb site-jait. Bizony, nem volt egyszerű dolgunk. A G-portál futurisztikus szögletes, háttérben repülős megoldásaitól kezdve a blog.hu alapértelmezett zöld menüjéig a mezőny elképesztő skáláját nyújtotta a kellemes és kezelhető felület példányainak. Egyszerűen imádtuk, ahogy Inuyasha szereplői menüt harminc oldalon is megtekinthettük harminc különböző Inuyashás háttérképel.

A fenti felhozatal legkiválóbbja a zsűri egyhangú határozata alapján mégis az AnimeFever lett, ami azóta sajnálatosan - vagy éppn sokat mondóan - elhalálozott. Gratulálunk! Az oldal sikerrel egyesítette a magyar népművészet által nyújtott olvasható karakterkészlet és a html előnyeit, főlénye dizájnban és érthetőségben vitathatatlan. Kedvencünk a derékszögben görbülő, írott karakterkészlettel felturbózott menü, amit a fansubokhoz szokott szokott szeműek akár percek alatt képesek elolvasni.

Külön szerettük, hogy minden egyes link [ide katt] taggal lett ellátva, amit csakis a progresszióként, a színnel való primitív megkülönböztetés meghaladásaként tudtunk értelmezni. A nyelvi lelemények ezzel természetesen nem érnek véget a főoldalon. Mi sem zseniálisabb megoldás annál, hogy az uncsi "linkek" vagy "rovatok" szavak helyett a tekercstár illetve szentély kifejezéseket használjuk a főmenüben?

A nyertesnek még egyszer gratulálunk. Nyereményét, az Arany Pikacsut, és a Hello Kitty ajándékcsomagot postán küldjük. Pika-Pika!

komment
2008. szeptember 17. 18:00 - public hikikomori

Kritikaírás

A blogon elvben "kritikákat" írunk, mégis baromi erőltetett ez a kifejezés, arra, amit csinálunk. Kritikaírás az lenne, ha hozzáértő emberek elmélyednek valamilyen művészetben, és jól az arcába vágják az olvasóknak, mi az, amire egyáltalán érdemes szót vesztegetni. Mi nem ezt csináljuk, ahogy a többi sorozat-, anime- és zeneblog sem.

Először is nem vagyunk szakérők, ugyanúgy csak nézők vagyunk, mint az olvasóink. Legfeljebb nagyobb a pofánk, és begépeljük az időnként elég sarkos véleményünket. Erre elég sokan vevők, főleg, hogy ebben a formában a magyar nyelvű weben mi vagyunk a legérdekesebbek (Ha ezzel nem értesz egyet, akkor sajnálom). De nincsen erről végzettségünk, juttatást nem kapunk és nincsen szisztematikus tudásunk sem a témában, csak amit a neten összeolvasgattunk (Újabb bálványok omlanak le). Ugyanolyan nézőként pedig az érdekel bennünket, amit nézünk, az mennyire élvezhető. Olyan az egész, mint a popzene; nem azt várod egy animétől, hogy leképezzen egy világot, csak azt, hogy átadjon egy hangulatot, amire vágysz. Ebben persze benne van, hogy ez legtöbbször úgy történik, hogy egyedül ülsz egy szobában a számítógép előtt, és azt bámulod, nem viszed le a Balcsira, mit az MP3-lejátszódat.

Ahogyan viszont a legtöbb oldal ír, az végtelenül unalmas. "Csak nehogy mesértsem azokat, akiknek ez mégis tetszik" - ugyan már. Ha valami szar, akkor azt leírjuk, lehetőleg minél kevesebb felkiáltójellel, hogy megkülönböztessük magunkat a G-portál neonszínű oldalaitól. Éppen ezért unalmas a magyar web: mindenki arról ír, amitől elájult. Ha csak olvasnék, azt hinném, hogy Japánban minden animátor egy kibaszott zseni. Pedig nagyon nem. Az animék nagy része otakuk számára sorozatgyártott termék, akkor is, ha sokaknak tetszik. 

Ahhoz persze nagyon kevesen elég tökösek, hogy ezt le is írják. Ezért minden tiszteletem Patkánynak - aki bevalottan bababuzi - és le meri írni, hogy Japánban az általa nézett animéket antiszociális elemek nézik úgy éjféltában. Ez már valami, és ő még japánul is tanul.

***

Ha érdekel, amit írunk, azért komolyan ne vegyél minket, mert nem érdemes. Nem vak vezeti a világtalant a helyzet, hanem itt vakok közt félszemű a király. Mi tippeket adunk arra, mit érdemes megnézni, és mondjuk ezt, mint sokat látott rajongók.

Persze, hogy konstruktív legyek: ha többre vágysz, az ELTE-n van anime-kurzus is, egy haverom a Black Jack-ből viszgázott tavaly. Nem tetszett neki túlzottan, gagyi volt a történet, és szarul volt megrajzolva.

komment
2008. július 10. 20:55 - public hikikomori

Blogjaink

M@D_FiSt kolléga legutóbbi bejegyzése elég részletesen írt az eddigi anime blogokról. Különös egy műfaj ez - annak ellenére, hogy sokan bűvöljük - nincsen ugyanis igazi tér arra, hogy igazán kreatívak legyünk. Adott egy messzi ország, rajta mindenféle kretén népség, akik felnőtteknek (is) készítenek rajzfilmeket, mi pedig azokon csámcsogunk naphosszat. Tulajdonképpen ez még rosszabb hozzáértés "szempontjából", mint amerikai sorozatokat nézni. Nem elég, hogy baromira semmi közöd ahhoz, hogyan készülnek a filmek, még a saját életeddel sem tudsz annyi párhuzamot összehozni, mint Taki bácsival a Szomszédokból - Taki bácsi egyébként is végtelenül unalmas.

De azok a színes aizék! Az már valami. Letöltöd, és már megy is, illetve ha beszerezted a megfelelő codec-et. Maga a közös hobbink kb. ennyi, ami így leírva baromi kiábrándító. Ehhez jön a többi hasznos találmány, a különböző Meet-ek, Con-ok, és a blogírás, ahol egy kicsit összekötve érezheted magadat a többi debillel, aki még akár húszonévesen is képes animációt nézni.

Hogy miért írok akkor blogot? Az írás összeköt azokkal, akiket ugyanaz megfogott. Legfeljebb kiderül, hogy őt igazából más fogta meg. Vagy igazából nincs is több beszédtémátok. Annyira lényegtelen, egy blog kilépés a jómagam-számítógép-letöltés tengelyből, egy közösségalkotó valami, ami kézenfekvően adódik ahelyett, hogy személyesen is ismernénk egymást. Szóval királyság.

komment
2008. június 22. 15:00 - Erda

Zéró tolerancia

„Hát így első pillantásra elég nagy gyökérség ez az anime...btw melyik anime jó?( najó az Avatar* kivétel:) A szám viszont qrva jó”

„Idióta japcsi rajzfilmmel elrontani ezt a gyönyörű számot, nem valami jó ötlet!”

Csak két komment egy magyar zenére szerkesztett Fullmetal Alchemist amv mellől. Az amv alatt vannak sokkal durvább és sokkal kedvesebb hozzászólások is, de az alaphangulat ugyanaz. Valaki vagy szereti az animét, vagy rühelli, és úgy érzi, ezt minél előbb meg kell osztania a világgal. Tényleg nem szoktam fennakadni az amv kommenteken, mert szabad országban élünk, de az ellenségeskedést akkor sem szeretem.

Az anime-kultúrának Magyarországon van egy olyan szerencséje, hogy viszonylag háttérbe húzódik, kis létszámú, laza közösség. Mindezek ellenére sokszor tapasztalom az ellenségeskedést és a nagyon negatív hozzáállást a dologhoz. Az emberekkel az a baj, hogy általában nem szívlelik azt, ami távol áll tőlük, és ha ismeretlen dologgal találkoznak, akkor támadnak, ahelyett, hogy megpróbálnák objektíven szemügyre venni a jelenséget. Nem hiszem, hogy egy animékkel foglalkozó blogon különösebben érvelnem kéne az anime létjogosultsága mellett, nem is az a célom ezzel a bejegyzéssel, inkább a szubkultúrákat érő atrocitásokra szeretném felhívni a figyelmet.

Kérdésem a következő lenne: Miért kell valakire azonnal ugrani, ha valami olyat szeret, amit mi nem?
Ha egyesek ellenségesen állnak hozzá egy témához, csak azt érik el, hogy a támadott fél ugyancsak ellenségesen kényszerül válaszolni, hiszen csak így tud érvényt szerezni véleményénk. Nekem is nehéz volt nyugodt hangvételű kommentel válaszolnom a fentebb idézett hozzászólásokra. Az agresszióra általában agresszió a felelet, viszont ha támadunk máris igazoltuk a tényt, hogy a japán rajzfilmek habzó szájú őrültté változtatják az embert.

*Az Avatar technikailag nem anime, mivel japánok nem dolgoztak rajta. Amerikai-kínai együttműködéssel készült, a legtöbb nemzetközi oldal nem is tekinti animének.
komment