És ez is elérkezett! A One Piece-nek a listákon, minden listán rajta kell lennie, több okból is. Kezdjek neki az adatoknak? Nincs értelme, hiszen aki eddig sem hitt neki az ezután sem fog, aki meg nézi az úgy is egyetért. Japán jelenleg is egyik legnézettebb, hetente futó sorozata egyértelműen jelen volt a shounenek újkori térhódításában, jókora szereppel.

A történettel talán már boldog-boldogtalan tisztában van, egy kis kalózcsapat járja a vizeket és folyton belekötnek valakibe illetve beléjük köt valaki, a végcél pedig a One Piece, az a kincs, ami a birtoklóját a kalózkirállyá teszi. Egyszerű és még sem, a világ pedig a történet bogozódásának 11 éve alatt egyre csak mélyül és mélyül. Oda zsenije nem csoda, hogy leköti a mai Japán fiatalságot, míg máshol a világon mondhatni alig vannak olyanok, akik ráveszik magukat hogy belekezdjenek egy akkora sorozatba, ami négyszáz rész után csak most ér el a legjobb feléhez...

A One Piece-ről sokat írtunk.

Makoto Shinkai még csak négy filmet tett le a világ elé, de ez elég volt, hogy sokak az új Miyazakinak nevezzék. Shinkai neve és jelenléte bizonyítja, hogy az animeipar tartogat meglepetéseket még, és van olyan alkotó Japánban, aki a már-már túlzottan beskálázott és rendszerezett animék közül is ki tud ugrasztani olyan képsorokat, amik elsöpörnek maguk körül minden korlátot.

Hogy miért nem csak egy film címe került ide? Nem lenne igazságos, de nem is lenne igazi, ha egy Shinkai filmre akarnánk rátukmálni a legjobb címet, hiszen mindegyik olyan film, amiből leginkább maga az alkotó és a stílusa világít ki és teszi azzá a filmet ami. Makoto Shinkai tehát nekünk afféle kis ajándék, valami, amitől még sokat várhatunk, egy sorozat, aminek minden epizódja borzongatóan szép, és egyszerre szomorú.

A Kanojo to Kanojo no Neko elbűvölő egyszerűsége és pillanatok alatt beomló fájdalmas életképei, a Hoshi no Koe tehetetlen, semmibe vesző értelmetlensége és a mindent elválasztó távolság szimbolikus képe, a Kumo no Muko, Yakusoku no Basho felejtésbe merülő ígérete, és a küzdelem azért, amit a világon egyedül értéknek lehet nevezni, és a Byousoku 5 Centimeter szívet tépő lassú utazása a sosem felejthető fájdalommal egy életen át megér minden egyes pillanatot, amit a képernyők előtt töltünk, nem is mellesleg többet ad, mint sok-sok órányi egyéb film és anime együtt véve.

Pár írás és gondolat Makoto Shinkai műveiről.

Golden Boy, avagy a csoda már elkezdődött, és biciklivel járja Japán útjait az élet igazi tanulságait keresve. Nem meglepő, akinek 200 körül áll az IQ-ja annak túl sok mindenre jut ideje gondolkodni, főleg ha az illető még képes is elmenni értük bárhová.
A Japán-járó észlény pedig nem rest, és mindenütt megold minden problémát, mert tanulni jó, és minél többet tanul az ember, annál inkább döbben rá, mennyit nem tud, de ebben az érdekes esetben az anime szerethetősége nem abban van, hogy a nemtudás olyan magas szintű amilyennek az akadémikus réteg láttatni szereti, hanem abban, hogy a hétköznapibbnál hétkönapibb dolgok felé halad. Az aranysrác, akinek meggyűlik a baja mindenfél problémával, ami Japánban jelen lehet, még meg is nevettet, és nem felejti ki a fanszervízt sem előlünk. Az évszázad legpikánsabban legperverzebben csattanó poénjaira ki ne lenne kíváncsi, még akkor is, ha a pár rész már kamaszkorban jár. Pont jó kor; ami minden korban/korra hat.

Golden Boy. Educational!
 

FLCL - azaz a Fenomenálisan Lökött Citromízű Lapkomédia, mert az egésznek körülbelül ennyi értelme van. Mégis, valahogy az egész hasonlít az élet egy érdekes korszakára, amin mindenki átesik egyszer, mert ki ne érezte volna magát elhanyagoltnak, feleslegesnek, elveszettnek, és ki ne érezte volna magát teljesen egyedül ebben a hatalmas világban. Mindenki volt már kiskamasz, és mindenkinek vannak róla érdekes emlékei.
Kinek szebbek, kinek kevésbé, de az FLCL valamit visszahoz az akkori világ körülöttünk forgó furcsa kegyetlenségéből és érdektelenségéből, még a nagy változásokat is megkapjuk, és szerelmesek is leszünk, vagyis azt hisszük, de aztán mégsem, és mégis, csak másba és máshogyan. Persze mindig vannak mások, csak ők kívül állnak, vagy éppen nem vesszük észre őket, mint ahogy a világot is csak úgy vettük észre, ahogyan mi láttuk és látni akartuk. Na az FLCL ilyen komédia, és mégsem. Mi sem vettük észre, hogy benne vagyunk a cikkben, igaz-e? Pedig a filmben is benne voltunk.

Tudattódulatok tőlünk az FLCLről.

Genshiken, avagy az elvetemült otakuk vs. mindenki, mindenkit pedig itt Saku-channak hívják. Hogy miért érdekes ez a sorozat, és miért kerül bele egy ilyen listába? Az akart-akaratlan csatározás az otakuk és a normális ember között annyi ismerős pillanatot, elhangzott mondatot, és megérthetetlen gondolatot tartalmaz, amennyivel mindannyian évek alatt kerülünk szembe, de egy mindenképpen közös, szembekerültünk velük, akár erről, akár arról az oldalról közelítjük meg az animét, mindenhonnan megkapjuk a magunk pironkodtató dezsavűit.
És hogy ez miért jó? Ki tudja, talán azért mert lényegében megtanulunk saját magunkon nevetni, vagy éppen belelátunk abba, amit nem értünk meg annyira, hiszen mindazok mellett, amik mindenkivel előfordulnak, amire mindannyian ráismerünk, bizony rengeteg olyan dolog van, amire korántsem, de talán pont ezért leszünk egy kicsit toleránsabbak a végén, mert őrültek, agyalágyultak és idióták vannak, tudjuk, az emberi hülyeség határtalan, és időtlen. Az otakuk is azok, hívjuk őket akár kockának, akár függőnek, akár ... (és ide jöhet a te, vagy a barátod neve is).

Aki egy ilyen oldalon olvas egy ilyen írást, annak biztosan nem kell többet mondanom arról, miért is szeretjük a Genshikent, persze ha ez még nincs így, akkor már meg is van a célirány: irány a képernyők elé!

Genshiken írásaink.

Ki ne tudná, hogy az AnimeComment jelképe, a borús képű faszi honnan származik. Hát persze, hogy a Welcome to the NHK cím sorozatból. A  számunkra Minden Idők Legjobb Animéit felvonultató listán helye van akkor is, ha nem elmondható, hogy új korszakot nyitott volna.

A lényeg nem is a művészi hatásában van, hanem abban, amit a nézőre gyakorol. A sorozat egy szuggesztív sokkterápia arról, hogyan kerülhet valaki szociálisan a perifériára. A műfaj vígjáték, de ez senkit se tévesszen meg. A sorozatban felsorokoztatott motívumok, ha így egyben meg is fekszik az ember gyomrát, maró stílusban fogják meg a perifériára sodródott fősősünk mindennapjait. Ami kiemeli még a sorozatot, az a teljessége. A témát tökéletesen körüljárja, a gyerekkori élményektől a befelé fordult meber képzeletvilágáig minden részlet bántóan hiteles.

Itt nincs ajánló. A lista valamennyi animéje kötelező az összes rajongónak. A Welcome to the NHK sem kivétel. Egy igazi különutas seinen vígjáték, amit egyszerűen látnia kell annak, aki meg akarja érteni a "ciki" embereket.

Kritikáinkat itt olvashatod: Welcome to the NHK

Mindenhol léteznek listák, sok-sok minden alapján, így nekünk is illik kitenni egyet az ablakba; bizonyára így volt vele Public Hikikomori mester, amikor meghirdette közöttünk a számunkra legjobb animéket felsorakoztató listát.

A hosszú szavazásnak pedig vége, hamarosan elétek tárjuk, hogy számunkra mik voltak a legjobb, legszebb, legtökéletesebb animék, amik kijöttek az alkotók kezei alól.

Persze azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a lista igen szedett-vedett, hiszen hat ember véleményét takarja, akik korántsem fedik le az összes animét, ami készült, illetve nem is törekszenek rá. Másrészt pedig gyakorlatilag azon a ponton vagyunk, ahol egyre inkább érezni, valahol elértük a filmjeink legjavát, megvannak azok, amik még sokáig fognak meghatározni minket, illetve érdeklődésünket, és ki tudja mennyi anime fér még bele ebbe a szűkös kis keretbe, a mai, igen nehéz és sűrű élet, rohanó világunk keretei között.

az AnimeComment csapata