2012. szeptember 17. 15:00 - morwen

Ano Natsu de Matteru

ano-natsu-de-matteru.png

Aki azt hiszi, hogy ez az anime a szerelemről szól, annak csak részben van igaza. Aki azt gondolja, hogy a felnőtté válásról van szó, az sem lehet teljesen biztos az állításában. A hiba nem a nézőben van, de még csak nem is az animében. Ez egy igen jól felépített sorozat, a tömör formátum miatt – 12 rész – tömör, lényegre törő kifejléssel, és a történethez illő szereplőkkel. A baj a műfajjal van. Nem csak nekem személy szerint, de szerintem a korosztály, aminek készül, nem igazán profitál ebből a műfajból. Bár talán ez éppen így van rendjén. A megfelelő élettapasztalat és érettség nélkül amúgy se tudnának semmi komolyabbat felfogni a fiatalok a párkapcsolatok természetéről, ezért fölösleges próbálkozás volna tanítani őket. Úgyhogy a példamutatás helyett marad a szórakoztatás. Ezzel már csak az az egyetlen probléma, hogy aki már tudja, mi minden következhet azután, hogy valakivel megbeszéli, hogyan érez iránta, annak már nem sok érdekességet jelent nézni fiatalokat, akik hónapokig szenvelegnek amiatt, hogy nem merik elmondani, hogy tetszik nekik az adott lány vagy fiú. Sőt, kifejezetten idegesítő tud lenni, azoknak, akiknek ez egy teljesen természetes mozzanat, és nincsenek olyan komoly önértékelési és érzelmi problémái, hogy ne tudjon természetesen kommunikálni másokkal. Mert itt erről van szó, a természetes emberi kommunikációról, aminek része az is, hogy tisztázzuk másokkal mi a véleményünk, mit gondolunk róluk, és ha szeretnénk tőlük valamit, akkor azt is értelmesen meg tudjuk fogalmazni. Aztán mások reakciójával törődni már a következő lépés, de ide már nem nagyon megy tovább a sorozat.

Tovább
komment
2012. szeptember 06. 15:00 - morwen

Heroic Age

images.jpg

Ez egy érdekes anime, amolyan szentimentális-mitologikus sci-fi/akció keverék. Leginkább azt nevezhetnénk egyedinek benne, ahogyan a sci-fi elemek keverednek a mitologikus és fantasztikus elemekkel. A sci-fi részt nem csak az űrutazás meg a testhezálló overallok képviselik, hanem hogy lényegében egy utópiát vázol fel, amiben az emberiség nem csak a technikát fejlesztette, hanem biológiai és mentális képességeit egyfajta felgyorsított evolúció segítségével. Tehát kiborgok helyett szuperképességek vannak, ami még simán elmegy sci-finek, bár szerintem mi nem ilyen irányban fejlődünk, vagy legalábbis mostanában inkább az implantátumok meg a számítógépek fejlesztésével foglalkozunk, és a telepátia meg hasonlók kutatására nem fordítunk annyi figyelmet és pénzt. Viszont a távoli jövőben még minden lehetséges. A robotok meg a lézerfegyverek azért erősen megtámogatják a hagyományos sci-fi oldalát az animében.

Tovább
Címkék: é:7 heroic age
komment
2012. július 16. 15:00 - Fenrir23

Angel Beats!

Angel Beats.jpg

 Tudni lehet rólam, hogy van egy téma amiről ha kérdeznek sose tudok egyértelműen nyilatkozni. Ez pedig nem más mint a halál utáni élet lehetősége, valamint az ehhez kapcsolódó témák, mint amilyen a reinkarnáció, vagy a pokol és menny létezésének feltételezése. Amikor megkérdezik, hogy miért nincs állásfoglalásom ebben, csak annyit tudok mondani nekik, hogy én megpróbálom először a tudomány oldaláról megközelíteni a dolgot, de ott mindig kudarcot vallok, a vallásos teréről nézve pedig nem vagyok semmilyen hit elkötelezettje. Mégis, valahol én is reménykedem , hogy az életünk halálunkkor nem a vég, hogy van valami azután... ha más nem is, egy új élet lehetősége. Ebben szívesen hinnék, de mindig felmerül a kérdés, ha újjászületünk akkor vajon ugyan azok az emberek leszünk, vagy valaki más? Még sose volt senki aki bebizonyította volna, hogy ez lehetséges.

Tovább
Címkék: é:9 angel beats
komment
2012. július 08. 15:00 - ElisB

Shiki

Corpse.Demon.486375.jpgAzzal a megállapítással talán mindenki egyetért, hogy a vámpírtémáról újat mondani szinte már lehetetlenség, hiszen ezekről a titokzatos, vonzó, halhatatlan lényekről már annyi mindenki próbált mesélni, mindenféle stílusban, néha jobb, de sokkal gyakrabban inkább rosszabb darabokban. Hol évszázadok nyomása alatt görnyedező, bölcs, megkeseredett teremtmények (Interjú a vámpírral), hol emberségüket „lelküket” elvesztő gonoszok (Buffy), hol pedig sajnos picsogó, vegetáriánus emó hősök (Alkonyat, Vamipre’s diary), akik fényes nappal sétálnak, iskolába járnak, megfejthetetlenül kusza kaszt és családrendszerben élve (Vampire Knight), hogy csak párat kiragadjak az elmúlt évtizedekből. A vámpírok népszerűek voltak mindig, és pont ezért szinte mindent elmeséltek már, amit lehetett. Így a Shikinek is elég nehéz dolga volt abban, hogy valami újat, valami olyat meséljen, ami még leülteti az embert és nem lép tovább, amikor meglátja, hogy a téma újra a vámpírok lesznek. Bár az újat mesélést nem sikerül maradéktalanul megvalósítaniuk, de minden hiba ellenére mindenképpen egy emlékezetes, elgondolkodtató végeredmény született.

Tovább
Címkék: shiki é:8
komment
2012. július 04. 15:00 - morwen

Eyeshield 21

24792.jpg

Amerikai foci, ahogy a japánok látják. Mint tudjuk rengeteg focis anime van, mert japánok szeretik a focit. Most azonban megtudhatjuk, hogy az amerikai focit is szeretik. Mondjuk számomra nehéz elképzelni ezt élőben, mivel ha általában nézzük, a japánok termete, természete, és kultúrája nem igazán illik ehhez a sporthoz. De hát ez anime itt lehet groteszk méretű és testarányú szereplőket behozni. Az azonban tény, hogy tényleg játszanak amerikai focit Japánban, csak kevésbé népszerű, mint az európai változat.

A rokonság a focis animékkel és általában véve a sport műfajú végtelen hosszúságú sorozatokkal rögtön szembeötlik. Aki szereti az ilyen animéket, az egy dinamikus, könnyed humorral fűszerezett, rendesen összerakott sorozatot kap. Megtalálhatjuk a legtöbb, a műfajban megszokott sablont: a kezdetben elég nyegle, de aztán rohamosan fejlődő főhőst, aki ezúttal – egy kis csavar – egyfajta álarcos hős szerepet vesz fel. Aztán ott van a sokszínű csapat, amibe mindenki megkapja a kis epizódjait. Aztán vannak riválisok, akik először ellenfelek, aztán barátok lesznek, és persze van a főhősnek személyes riválisa is, aki a motivációt nyújtja az egyre keményebb edzésekhez. És persze ott vannak az effektek, színes aurák, belső monológok futás közben és az emberfeletti fizikai képességek stb. Persze becsúsznak fillerek is, amik nem viszik előre a történetet, de ez elkerülhetetlen egy több mint száz részes sorozatnál. A többi rész viszont általában hozza a színvonalat, az edzés részek is ugyanolyan érdekesek, mint a meccsek. Mégis a fő hangsúly a sorozatban a szereplőkön van, a legtöbb rész célja, hogy új helyzetek elé állítsa a szereplőket, próbára tegye egyéni nézeteiket és a játékosok csapatként való összetartását is.

Sajnos azonban az összes szereplőnek hasonló lelki bajai vannak. Sena önbizalomhiánya ugyanúgy megvan Kuritában, a Ha-ha testvérekben, Yukimitsuban és Montában is, csak más-más formában. Szóval lényegében ugyanaz ismétlődik meg a sorozatban több szereplővel is: valamilyen téren kudarcot vallanak, csalódnak saját képességeikben, ezért fel akarják adni, de aztán – általában baráti segítséggel – rájönnek, hogy csak keményebben kell küzdeni, és képesek lesznek elérni az álmaikat. Persze elég unalmas ugyanezt végigszenvedni 5-6 szereplővel, max annyiban érdekes, hogy mindenkinek más az élethelyzete. Míg Yukimitsu önbizalomhiánya saját testi korlátoltságaiból fakad, addig Juumonji esetében az apja elvárásainak való megfelelés okoz gondot. Nyilván a válasz mindenre a sport és a csapattársakba vetett hit és bizalom lesz, ahogy az elvárható a műfajban.

Mindenesetre a sorozat kifejezetten élvezhető, és ha odafigyelünk, akkor elég sokat megtanulhatunk a sport szabályairól is, szóval aki szereti a sportos shounen animéket, azoknak biztos befutó ez az anime.

Értékelés: 7,4

Címkék: é:7 eyeshield 21
komment
2012. július 01. 15:00 - morwen

Kurogane no Linebarrels

25929.jpg

Egy tipikus „tizenévesek óriásrobotokban harcolnak más világból érkező fenyegetés ellen” anime, néhány csavarral. Az indítás kicsit meglepő lehet, mivel a főhős effektíve egy elég szemét karakterként kezd, aki gyávaságát és önbizalomhiányát úgy igyekszik kompenzálni, hogy hőst játszik újonnan szerzett óriásrobotjával és erejét fitogtatva száll szembe bárkivel, akit ellenségnek gondol. Persze eközben nagyobb károkat okoz, mint amennyit használ, ezért hamar meg is bűnhődik, és kezdetét veszi a rehabilitáció, aminek során sajnos nem lesz semmivel sem érettebb, csak etikusabb megfogalmazás születik benne az „igazság bajnoka” fogalmáról.

Tovább
komment
2012. június 21. 15:00 - morwen

Fate/stay Night: Unlimited Blade Works

gekijouban_fatestay_night_unlimited_blade_works.jpg

Néhány anime sorozatból 1-2 évvel a sorozat vetítése után készítenek egy filmet is, ami tömören meséli el a sorozat történetét. Esetleg kicsit el is térhet a történet, mert ezúttal jobban akarják követni a mangát, ami alapján az anime készült. Az UBW esetében nem erről van szó, hiszen az anime sem manga alapján készült. A film egy másik route történetét követi végig, ami a sorozattól eltérően Tohsaka Rin-re összpontosít. Ezen túl a cselekmény is máshogy alakul, hiszen a szereplők más döntéseket hoznak néhány ponton, de az alaphelyzet és a szereplők változatlanok.

Tovább
komment
2012. június 08. 15:00 - morwen

Noein

230px-Noein.jpg

 A kvantumfizika már legalább több évtizede az egyik legnagyobb felfedezésre váró területe a fizikának, és idővel természetesen belopta magát a populáris kultúrába is. A klasszikus sci-fi regényektől és novelláktól a mozifilmeken át egészen a délutáni sorozatokig ma már elég sok sci-fiben találkozhatunk a kvantumfizika elméleteivel, pl. párhuzamos világokkal, kvantumszámítógéppel, szubatomi részecskékkel, amiknek még nem bizonyították a létezését stb. A Noein is ebből a cilinderből húz elő hangzatos elméleteket, csak persze itt animéről van szó, ráadásul erősen shounen szagúról.

 Ha most egy skálát kellene felállítanom sci-fi animék kapcsán a minőségük alapján, és ez a skála mondjuk a Steins;Gate-től az Element Hunters-ig (különösen ajánlom figyelmetekbe az ending nótáját, mindent elárul a sorozatról), akkor azt kellene mondanom, az utóbbihoz vagyunk közelebb a Noeinnel. Az alaphelyzet nagyon is érdekes, párhuzamos világokkal és egy titokzatos erővel, ami elpusztítja/egybeolvasztja őket, a világok közötti utazás kifejezetten jól eltalált, Lacrima világát a cyberpunk mintájára kvantumpunknak nevezhetnénk, vagyis fejlett technológia + nyomor, szenvedés és tényleg egy haldokló világ érzetét kelti. Az animáció minőségének változása akciójelenetek közben, és a szereplők sziluettjének plasztikussága jól kifejezi azt a bizonytalanságot, amivel szubatomi szinteken küszködnek a fizikusok. Csak persze itt a legtöbb elmélet, ami elemi részecskékre igaz csak, működik a makró szinten is. Tehát pl. a Schrödinger kapcsán ismerté vált macskás kísérlet is elvégezhetővé válik, csak persze macska helyett az egyik szereplővel.

 A sorozat előnyére válik, hogy nem próbál megmagyarázni mindent, inkább csak megmutat dolgokat. A megfigyelő kérdése így egy ismeretelméleti problémából a történet egy elemévé lép elő. Ennek persze megvannak az előnyei és hátrányai is. Jó dolog abból a szempontból, hogy felkelti az érdeklődést, és nyilván nem fogjuk azt gondolni, hogy a valóságban is így működnek a dolgok, viszont ha utánanézünk, akkor láthatjuk, hogy az animében mindössze egy lebutított változatát kaptuk az aktuális elméletnek magyarázatul. És persze a híres utalások is útba igazítanak minket (pl. „Isten nem nem játszik kockákkal” - Albert Einstein levele Niels Bohr-nak). Tanulni nem sokat fogunk, mert annyira nem mélyülnek el a dolgokban, de ha utánanézünk a dolgoknak, akkor már gazdagodtunk valamivel a szórakozáson kívül. A hátrány természetesen a felületesség, és a lebutítás, de egy animének nem az elméleti fizika oktatása a legfőbb szerepe, szóval legfeljebb annyit várhatunk el, hogy ne sületlenségeket kapjunk. A történet pedig jól megállja a helyét, könnyen követhető, egyszerű, nincsenek benne éles kanyarok és fordulatok, hozza a délutáni sci-fi sorozatok szintjét.

 Tehát ha nem várunk többet a kelleténél, akkor nem csalódhatunk, a saját műfajában – és itt shounen animére gondolok, nem sci-fire – egész jó a sorozat, a tudományos csavarok pedig érdekesebbé és kicsit „okosabbá” teszik a robotos meg szuperképességes animéknél.

Értékelés : 7,7

Linkek:
Wikipedia
ANN
Animeaddicts
Animeweb

Címkék: é:7 noein
komment
2012. június 04. 15:00 - ElisB

Ai no kusabi


 A yaois kalandozásomat egy kicsit „hard” vizeken folytattam, egy igazi retro különlegességgel. Az anime úgy került a látókörömbe, hogy valami klasszikust és „kihagyhatatlant” kerestem a stílusban és legtöbbször ennek az animének a címébe futottam bele. A két részes OVA 1992 és 1994-ben jelent meg, sokáig úgy volt, hogy kap egy 13 részes friss változatot, de aztán végül – sok év halasztgatás után - 2012-ben csak négy OVA lett belőle. Az utolsó rész körülbelül a kritika megjelenésekor megy majd le Japánban. Igyekszem majd írni arról is, összehasonlítva a retro változattal. A cím valami olyasmi magyarra fordítva, hogy „Szerelmi ék”

Tovább
Címkék: é:6 ai no kusabi
komment
2012. május 30. 15:00 - Takumi84

Usagi Drop

  2011 általam egyik legjobbjának tartott sorozatáról lesz most szó, cím szerint az Usagi Dropról, amely több szempontból is kellemes meglepetés volt számomra. A sorozat egy elég komoly témát, a gyerekvállalást és a családi élet bonyodalmait járja végig, amik, lássuk be, üdítő színfoltnak számítanak az egyre inkább ellaposodó és kommerszé váló évadok felhígult kínálatában. Megijedni azért mégsem kell, ugyanis az Usagi Drop találó poénjaival és szívmelengetően aranyos jeleneteivel jól megoldja, hogy ne legyen túl tolakodó, vagy elvontan filozofikus a társadalomkritikaként is értelmezhető történet.
 
 Kawachi Daikichi, a harminc éves üzletember, és Kaga Rin, a hat éves kisiskolás történetét 11 rész és eleddig három OVA erejéig élvezhetjük, de a sorozat valamennyi perce szívmelengető szórakozást nyújt a nézőnek. Teszi mindazt úgy, hogy a globálisan egyre inkább előtérbe kerülő problémák: a csonka családok és az árvaság problémáját állítja a középpontba, és szembesíti a közönségét ezek visszásságaival.
Legfontosabb mondanivalója talán az, hogy a felnőttek, bár kiemelten fontos felelősséggel tartoznak a gyermekek iránt, mégis sokszor önzően, a maguk érdekeiknek megfelelően alakítják saját, és családjuk sorsát.
 
Tovább
Címkék: é:9 usagi drop
komment
süti beállítások módosítása