ost


2010. január 28. 15:00 - Khaos

Ghost in the Shell OST

A Ghost in the Shell, mint azt mindenki tudja, és még az is unásig lehet vele aki nem látta, nagy robbanás volt, ami a születése óta nem szűnik meg ikonnak, szimbólumnak lenni, kinek-kinek a maga okai szerint. Egyesek a cyberpunk igazi éledését látják benne, mások szerint az animék egy teljesen új korszakának legjobbjai közé való. A film sokoldalúsága persze koránt sem írható le ilyen könnyen és röviden, de ez egy ilyen volumenű filmnél nem is meglepő. Akár jó a véleménye az embernek róla, akár negatív, a tények azok tények; a film eszközeit teljesen irányításuk alatt tartó készítők mind a film üzenetének szolgálatába fektették.

Az OST szempontjából ez annyit jelent bizonyosan, hogy a marketing-szempontból bekerült zenék (egy sajnos kivétellel) ki lettek űzve a soundtrack lemezről, ezzel megadva a film zenéinek az általános vontatott, makabrikus jegyet, amit ma a gótikus cyberpunk saját jellemzőinek mondanánk. A film minden pillanatát átszelő hangulathullámot azonban ebbe az elnyújtott végtelen folyamba beültetett három kánta teszi igazán azzá a pulzáló és borzongató egyveleggé, ami miatt az egy életre az agyunkba ég. Egy, egészen addig a világ nagy része számára nem létező stílus, a bolgár melankólikus népzenei motívumok, Kenji Kawai kezei alatt, a mindig ínyencszámba menő japán hangszerelés és népi kórus hangjain szólaltak meg, és ezzel a szokatlanul összehangzó összeolvasztással a zeneszerző végleg letette névjegyét a Japán filmiparban, ami számomra talán a világon egyedüli kiemelkedő tendenciaként még készít igazi filmzenét, és nem csak marketingfogásként pakol bele minden olyan zenét a filmjeibe, amik elnyerték a produkció válogatásának financiális tetszését. Ha a film óta még nem is szereztétek be, itt az ideje meghallgatni, már csak azért is, hogy az üresnek ható számok közben rájöjjetek, a film, vagy annak szemeinkbe égett képei nélkül ez a zene is csak félkarú és féllábú óriás.

Link:
Youtube playlist

komment
2008. december 10. 15:00 - Peorth

Omedetou Christmas!

Talán boldog karácsonyt kívánni még korai, de akárhogy is: lassan december közepénél járunk, s mi lehetne vidítóbb egy otaku számára annál a gondolatnál, hogy az ilyenkor annyira hangulatos ünnepi dalokat is japánul hallgathassa?
Mivel azonban - ahogy azt már korábban is olvashattátok - a karácsony nem egy tradicionális ünnep a Földnek ezen a részén, nem egyszerű vállalkozásra adja az a fejét, aki egy hosszabb listát szeretne összeállítani ilyen zenékből. Ellenben nem lehetetlen a dolog, hisz néhány animéhez nem csak x-mas specialokat, de külön albumokat is készítettek. Ilyen például a Love Hina, de szintén beszélhetünk karácsonyozásról az egy időben nagyobb sikereknek örvendő sorozatok esetében is, mint például a Pokémon vagy a Digimon.

Én, némi keresgélés után is csak három sorozatnál találtam konkrét karácsonyi CD-ket, de természetesen a lista bővíthető, ha van miből...
 

Sailor Moon Sailor Stars - Merry Christmas!
Azt hiszem, felszínesebb vagy alaposabb mértékben mindenkinek volt már szerencséje a Sailor Moon c. sorozathoz saját anime-történelme során. Miután egy klasszikus animéről beszélünk, több évaddal és még több zenei albummal, természetes, hogy a készítők egy karácsonyi összeállítással is megörvendeztették az embereket. Az a CD, amiről írok, nem az első ilyen, de rajta vannak a korábban rögzített dalok, és újabbak is. Az énekeket a seiyuuk és a belőlük verbuválódott Peach Hips nevű formáció adja elő, a legtöbb szám pedig sokunk számára ismerős, hisz többnyire amerikai dalok feldolgozásáról van szó (Jingle Bells, I saw Mommy kissing Santa Claus), de egy saját szerzemény is felkerült a listára (Sailor Moon Christmas).
Link
 

Card Captor Sakura - Tomoeda Christmas Concert
Az egyes évadok hanganyaga és a Vocal Collection mellé a Card Captor Sakura sorozathoz szintén kiadtak egy karácsonyi válogatást, ami azonban a fenti SM-hez képest merőben más stílust képvisel: többnyire oratorikus, kórusjellegű dalokról van szó, melyeket a sorozatbéli Tomoeda Iskola énekkara énekel fel, a Tomoyot szinkronizáló Iwao Yunko vezetésével. A hét dal között vannak eredeti művek is (olyanok szintén, amiket az anime folyamán hallhattunk, tehát eredetileg nem erre az alkalomra készültek), de meghallgathatjuk akár a Joy to the world-ot vagy a kifejezetten vidám, nyugati hagyományokat megidéző Yorokobi no Carolt.
Link
 

Di Gi Charat - White Fantasy
Listámban az utolsó szereplő a Di Gi Charat-féle White Fantasy. Ahogy kutakodtam, kiderült, hogy a sorozat soundtrackjei mellett több karácsonyi dalkoszorú is napvilágot látott, ehhez képest én szégyentelenül keveset tudtam csak beszerezni, összesen három dalt. Ennek fényében szentségtörés lenne az egész albumot megítélni, így maradjunk csak a hallott anyagnál. A három szám közül az egyik a Welcome! karácsonyi átirata (ebből kétféle is létezik tudtommal), míg a másik kettő inkább pörgősebb, partizósabb, s igazából ha nyáron hallanám, tóparton heverészve, nem feltétlenül tűnne fel, hogy épp karácsonyi zene duruzsol a fülemben.
Link
 

Mint azt fentebb írtam, a sor gondolom, koránt sem tekinthető lezártnak, ezt bizonyítja az a külföldi blogger által összeállított elég hosszú és változatos lista, amire kutakodás közben bukkantam, s itt lehet megtekinteni: Anime Christmas Songs.

Kellemes zenehallgatást Mindenkinek!

komment
2008. április 27. 16:00 - Khaos

Samurai Champloo OST - Obokuri Eeremui

A már-már hírhedt Samurai Champloo hip-hop tracklistből még ha botfülű is az ember, egyből kiszúrhatja az Obokuri Eeremuit, bár nem feltétlenül kell keresgélni a zenék között, hiszen a részek közül is nagyon kiüt az az epizód, amelyikben a zene felhangzik.
A zongora és a hagyományosan Japán hang kettőse olyan hipnotikus hatást érhet el a fantasztikusan megkomponált, gyakorlatilag a film közepébe ültetett zenei videóval, ami hegycsúcsként emeli ki a sorozat drámai színvonalából Mugen történetét, és később fájdalmassá is teheti azt az elválást, amivel befejeződik a sorozat, miközben észre sem vesszük, hogy valamilyen szinten már kötődünk a film saját Edo korszakába írt Japán képmásainkhoz.

Tény, hogy a zene, a képi világ, sokkal kifejezőbb az anime átlagánál, továbbá a háttérül szolgáló történet is a sorozat egyik legsúlyosabb vonala, de a választás még így is kissé misztikusnak hat.
Sejtésem szerint a hangszerelésért felelős készítő ezúttal szabad kezet kapott, és kihasználta az alkalmat, hogy egy hagyományokat tisztelő előadót válasszon, akinek a zenéjébe a továbbiakban az egész készítőgárda nem mert belenyúlni, hozzá igazodott az animáció készítésével, és hogy nem is választottak rosszul, azt az bizonyítja, hogy az amvnek is beillő jelenetet sokak a sorozat tetőpontjának tartják. Én is.

 

komment
2008. április 27. 14:00 - public hikikomori

Jigokou Shoujo OST

 

Nagyon igaz, hogy a japán animációban mennyire fontos szerepet játszik a zene. Ennek korai gyökerei vannak, szinte minden templomi szertartás alapvető kelléke volt valamilyen hangszer.
A Pokoli lány zenéjét Takahashi Yasumaru szerezte, a két sorozat kísérőzenéje összesen négy lemezen jelent meg. Elemekben valami laza elektropop és néhány klasszikusabb szólam kellemes keveréke, de nagyon sokféle stílust kever a szerző. Szinte mindegyik instrumentális, több közülük az epizódokon belüli visszatérő téma volt, mint a pokol illuziója, a menekülés, a pokol felé tartó evezés, és a többi stáció. Visszanézve utána egy-egy részt, észre lehet venni, hogy a hanganyag - főleg az első lemez - ezeket a stációkat járja végig a prológustól a pokolig.
Nem egy annyira kiemelkedő hanganyag, sokkal inkább a film kísérője. Annak viszont teljesen betölti a funkcióját, kiváló alaptémákat ad az egyes elemekhez és az epizódok visszatérő motivumaihoz.
Ajánlom a sorozat rajongóinak, és tanuláshoz, munkához aláfestő zenének. Annak tényleg hatékony, többször kipróbáltam.

Linkek:

Wikipedia
Music
 
komment
süti beállítások módosítása