2012. február 09. 15:00 - morwen

A distancia pátosza - Byousoku 5 cm fanfic

631135473.jpg

 

- 1 -

 

Öt éves lehettem, mikor először találkoztunk a játszótéren egy meleg tavaszi délután. Egyrészes piros ruhájában, kezében egy kis zöld lapáttal olyan daccal állt a homokozó közepén, mint egy elkényeztetett hercegnő. Mégis sírva futott el, mikor néhány fiú megdobálta vizes homokkal. Attól a naptól fogva nem játszottam a többi nagycsoportossal az óvodámból, viszont minden hétvégén találkoztam a velem egyidős lánnyal, Eszterrel a játszótéren. Az oviban még nem igazán csúfoltak emiatt, általános iskolában már igen. Egyszer szünetben a táblára egy nagy szívet rajzoltak, benne a nevemmel és alatta Eszterével. Mikor a büféből felértünk a terembe rajtunk nevettek és mutogattak ránk. Eszter mérgesen rárivallt az osztályra, hogy ki volt az. Fogtam a rongyot és gyorsan letöröltem a táblát, majd látva, hogy Eszter szemében már gyűlnek a könnyek, kézen fogtam és kirángattam a teremből. Arról az óráról hiányoztunk, sétáltunk a folyosókon és beszélgettünk.

Tovább
komment
2012. február 06. 15:00 - morwen

Fanartist: Mikoshiki

catgirl_by_anglorya-d47uvm9.jpg

Egy 22 éves lány, aki látványtervező szakon végzett a Kaposvári egyetemen, szeret gyűjteni mindenféle apró mütyürt, és természetesen imádja az animéket, a mangákat és a japán kultúrát úgy általában. Milyen lehet animékkel foglalkozni és a szünetben manga-stílusban rajzolgatni egy művészeti iskola hallgatójaként?  Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a rajongást a szürke hétköznapokkal és az animés szubkultúrát érő negatív sztereotípiákkal? Ezekről a témákról és még sok minden másról kérdeztem Mikoshikit vele készült online interjúmban.

Tovább
komment
2010. április 09. 15:00 - Khaos

BLEACH s 2 ep 1 - Az új világ

A nap magasan áll, és a környéken meghitt csend honol. Közel, s távol, az egyetlen dolog, ami civilizációra utal, egy kunyhó, igaz ez is kerítés és bármilyen melléképület nélkül. Kéményéből néha éppen kivehető füst távozik, és éppen ez az, ami magához vonzza az unott, létezését nem értő lelket. A napok óta bolyongó, már-már kérdéseibe is belefeledkező alak, amint látkörébe kerül a háznak, megszaporázza lépteit; végre van miért mennie, és reméli, végre megkérdezheti valakitől, hol is van éppen. A házban egy öreg, és egy másik, hozzá hasonlóan elrongyolt ruhákban, zavarodottan nézelődő alak ül. Az öreg az ajtó felé se fordul, de hellyel kínálja az érkezőt.

-Akkor itt az ideje, hogy elkezdjem. - Az öreg, amint mindkét jövevény előtte ült, közöttük a pislákoló tűzzel, és a kis fekete kancsóval, töltött egy újabb csésze teát, majd szakállát simítva mesélni kezdett. -Ez az a hely, ahol a legvadabb történések is játszva esnek meg, és a legvadabb fantáziátok is csak gyerekjáték. Hogy igazoljam, elmondok nektek egy történetet, amelynek a hőse egy olyan fiú, aki az életében folyamatosan önmagát kötötte meg a kötelességeivel és a titkaival. - Az öreg a két férfira nézett, akik az 'életében' szó óta meredtek rá. Egyikük sem volt meglepett, mindössze a biztosság hiányzott. - Még az életben, amin már ti is túl vagytok. A fiú viszont tapasztalt valami olyat is az életében, amit ti még csak most fogtok. Ő túllátott az életen, és szépen lassan rájött, hogy egyedül van ezzel a képességével, de továbbra sem ez volt, ami igazából visszafogta a szabadságától. Ő maga volt az. Azzal törődött, hogy mit szólnak mások az életének hitt munkához, amit nyíltan soha, senkivel nem oszthatott meg senkivel. Az elrejtett munka és az eltakart való soha senkinek nem mutatott semmit magából. A változás pedig egy különös napon jött el a fiúért. Ráébredt, hogy mi is az igazán lényeges, amit addig egyszerűen elkerült.
-És mi volt az? - Kérdezte az egyik férfi. Az öreg elmosolyodott.
-Biztos, hogy tudni akarod? - A kérdést hosszú-hoszú, érdeklődéstől fűtött csend követte. -Hogy mire is talált, az talán nem is olyan fontos, számotokra. A választ megtalálni mindenkinek magának kell. Ami akkor történt, amikor megtalálta a saját válaszát, az az igazán fontos. - Az öreg leállt, és új teát töltött. Csendben iszogatott, már-már egyértelműen arra várva, hogy kérdezzenek tőle.
-És mi történt? - Megint a szemüveges szólalt meg elsőnek. Vékony volt; az a típus, aki irodában dolgozik, és életére hatással van a nap-mint-nap végzett munka.
-Elfogadta a változást, ami addig megbújt benne.
-És...
-Megérkezett ide. Ő már akkor más volt, mint ti. - A hosszú csendben, ami a mesét követte, a két férfi csak némán ült, néha összepillantva, pár szót egymáshoz szólva. Végül a másikuk, egy jóval vállasabb, tagbaszakadt férfi, pár kérdés után felállt és kérdőn nézett a másikra.
-Most, hogy tudom merre kell menni, inkább elindulok. Ha valahol megtudhatom mi történik velem, akkor kár itt vesztegetnem az időmet. - A szemüveges férfi is felállt, és kimentek a kunyhóból. Az öreg az ajtóig követte őket, és elmutatott az egyik irányba.
-Arra kell mennetek, és végül eléritek a célotokat.

Az út lassan kezdődött, és úgy is folytatódott a zöld erdőségekben. Étlen és szomjan, de nem éhesen vagy akár szomjasan, csak mentek. Az új világ zöld volt, tele madarak hangjaival, és a lombok között zúgó széllel. Ezekkel, és mással semmivel, még hosszú napokon át.

Címkék: bleach
komment
2009. szeptember 23. 15:00 - Khaos

Fanartist: Ellinor

Ellinor, azaz Nóri a maga leplezetlenségével, és elfedhetetlen életrevalóságával napjaim egyik fénypontja lett, és csak vigyorogni, ámulni tudtam személye és munkája előtt. Olyan lányt ritkán találni az ember útja mentén, aki szereti a csigákat és útálja a mazsolát, sapkákat gyűjt, és imád rajzolni. Pedig ezt így lehet egyszerre, a manapság megszokott gép előtt ülő stílusban is. Habár nem láthattam élőben, és nem beszéltem vele úgy, ahogyan igazán szeretek megismerni valakit, az írott sorokból is át sütött az élet az interjú kérdéseire adott válaszokat olvasva.

 

Lássunk neki. Anime-, mangafan vagy ugyebár, mik a kedvenceid?
Az első anime az életemben a Dragon Ball volt, de ebből inkább a manga verzió tetszett jobban. A Lupin III manga-anime verziója egyaránt tetszik, a One Pieceből és az Axis Powers Hetaliaból inkább a manga verzió. De nagyon szeretem még a Cowboy Bebop-ot, a Samurai Champloo-t, Nadia: The secret of Blue Water-t, az Árnybírót, a Baccano! című animét, és azt hiszem ennyi, vagyis ennyi jut most eszembe így hirtelen.

Bizonyára tudod, a világon már mindenütt vannak animés-mangás boltok, amik mindenféle holmit árulnak a fanoknak. Vettél már hasonló dolgokat?
Szoktam interneten vásásrolni, de eddig még csak Magyarországon belül tettem ezt meg. Inkább mangákat veszek, a különböző figurák és csecsebecsék nem igazán érdekelnek.

Ugyanúgy, mindenütt vannak fanklubok, de akárhogy is hívhatjuk őket. Valahol tagságod, fanlicenszed van?
Egy két fanklubhoz csatlakoztam, de annak sem vagyok a legaktívabb tagja. Livejournal, deviantART azon helyek egyikei, ahol fanklubok tagja lettem.

Mondj nekünk valamit a kezdésről. Mikor találkoztál először az animékkel, és mik voltak az első sorozatok, filmek?
11 éves lehettem, mikor az agysorvasztó kereskedelmi adók utat törtek maguknak a televízió képernyőjén. A délutáni matiné keretében előszeretettel néztem a Dragon Ball-t, bár akkor még nem tudtam, hogy az anime műfajával van dolgom. Végül is 4 éves fejjel a Moomint és a Kimbát is néztem, odáig is visszavezethetjük a kezdeteket.

Emlékszel még mi fogott meg az animékben? Mi volt az, ami miatt onnantól kezdve a képernyőre tudtál tapadni?
A Dragon Ball betiltását követően cikkeztek az újságok az animékről, innen kezdtem el jobban megismerkedni a műfajjal. Nem igazán emlékszem már, mi fogott meg benne, azt viszont tudom, a manga mindig is jobban lekötött.
És mi a helyzet most?
Azt hiszem, változatlan.

Tovább haladva - vannak kedvenc stílusaid? Esetleg kedvenc alkotók, stúdiók?
Eiichiro Oda, Akira Toriyama és Monkey Punch egyedi stílusa, humora és történetei mind nagy kedvenceim. A Ghibli Studionak pedig nincs olyan filmje, amit ne szeretnék. Más kedvenceim inkább nyugatról és a művészeti korokból származnak, de szerintem őket nem sorolom fel, nem a témához kapcsolódnak.

Milyennek találod az animék humorát – azaz mit is gondolsz a Japán humorról?
Számomra a humor kétféle: Valakinek van, valakinek nincs. Szerintem a japánoknak van humora, olyasmi, mint az angol humor. Nagyon fáj és kell hozzá egy „agyi szint” hogy élvezd.
Bing-bing-bing-bing-bing! Telitalálat!

Mi a helyzet az erőszakkal?

Úgy gondolom, ez az animén belül műfajfüggő. Egy gyerekeknek írt sztoriban valószínű a cuki „Hello Kitty sablon” kiscica nem fogja a világ meghódítása céljából macs-mechákkal lerombolni Cicavárost. Bár ki tudja…
Ezt sikerült nagyon megkerülni, de a macs-mecha kifejezés nagyon megtetszett.

És persze ez sem maradhat le – szexualitás? Ecchi? Hentai?
Hát inkább ecchi. Nem vetem meg a szexualitást a mangákban, ha a természetes erotikán vagy vicces körökön belül marad – nekem a hentai kicsit már túllépte ezt a kört.

És a végére pár csípős kérdés: Tízes skálán mennyire ítélnéd magad elborult rajongónak? Mennyi időt töltesz animék mellett? Vannak problémáid a fan-lét miatt?
Hmm… Hát, régebben 5 és 6 között mostanában inkább 2-4 között tengek. Manapság egyre kevesebb időt töltök anime-manga dolgok mellett, ami inkább az idő hiányának köszönhető. Persze az a tény is közre játszik egy kicsit, hogy az érdeklődésem is más felé kezdett el irányulni. Sosem zárkóztam el ugyanis más vizuális műfajoktól. A fanságomat egyes helyeken viszont nem is árt, hogy leplezzem, mert pl. a művészeti szakokon ezt nem igazán preferálják.
Hát igen, itt jön el az a pont, ahol kedvem lenne feladni. Már nem az interjút, mert az persze megy tovább. Kicsit komolyan.

Mit hiszel az animék ellen gyakran felvonultatott előítéletekről?
Amit minden más előítéletről. Abba kellene hagyni az általánosítást és előbb megismerkedni azzal, amit általánosítunk. Bár isteníteni nem akarom a műfajt, mert nem az. Itt is van jó és rossz alkotás, csak meg kell válogatnunk ezeket. Így máris élvezhetőbbé válik az egész.J

Ezek után rátértünk végre a fanartisták igazi témáira, és lám, előbújt Ellinorból a zsargon is. Profi!

Menjünk vissza a kezdetekhez. Tehetséges gyerek voltál? Alkottál annak idején?
Amióta az eszemet tudom, szeretek rajzolni. Bár a szüleim valószínűleg nem preferálták annak idején, hogy a hófehér falon és a drága könyvekben próbálom ki a sötét zsírkrétáimat. De azt hiszem, lényegében tetszett az embereknek, amit csinálok. Az óvónénik és általános tanáraim dicsértek, én meg ezt jó jelnek vettem.

Bárhogy is történt, mostanra már igazi fanartista vált belőled. Tanultad, vagy magad fejlesztetted a tudásodat?
Úgy mindkettő. 8 évesen a Garfield hatására kezdtem el képsorokat alkotni, amiket aztán a hosszabb kimenetelű sztorik váltottak fel. Paneleket másoltam, de saját karaktereim voltak.J Később szakközépiskolában kezdtem el professzionálisan is rajzolni, ahol OKJ-s vizsgát szereztem alkalmazott grafikából. Jelenleg pedig a fősulin folytatom mindezt, elektronikus ábrázolás szakon. Bár szerintem a fejlődés leginkább csak önmagunktól függ, ha tanuljuk, ha magunk fejlesztjük.

Hogyan dolgozol? A hagyományos vagy az elektronikus alkotást kedveled? Milyen eszközöket használsz?

Mindkét alkotási formát szeretem, gyakran vegyítem is a kettőt. A digitális még közel sem megy olyan jól, és a kezem is gyorsabban elfárad a digitalizáló táblán. Rotringot, Copic filceket, tűfilceket, akvarellt, a digitális programok közül Photoshop, ArtRage, Open Canvas, amiket előszeretettel használok.
 
Hogyan lettél az a művész, aki vagy most? Már az elején a rajongás vitt rá az alkotásra, vagy máshonnan kezdted?
Bár mindig is szerettem alkotni, azt hiszem inkább a rajongás vitt rá a rajzolásra. Ha nincs Garfield vagy Moomin magazin, lehet, hogy sosem fog érdekelni ennyire a képregények világa.

Végülis majdhogynem átugrottam egy fontos kérdést: Melyik anime volt az első, amiről rajzoltál?
A Dragon Ball J. Megvettem a magyar kiadású mangákat – a fenébe, már akkor is olyan drága volt…

Mostanság mik ihletnek meg?
Saját webképregényen dolgozom, leginkább ahhoz gyártok ötleteket. Fanart terén az Axis Powers Hetalia inspirál mostanság, bár ez inkább hangulatfüggő. Volt úgy, hogy Dr. House-t firkáltam.

Huh, folyton csak animékről kérdezek. Vannak más forrásaid is?
Volt sok más kedvencem is, ami nem anime volt. A Dragon Ball után például a Harry Potter-láz kapott el utána pedig a Tini Titánok. Két éve tértem vissza újra az anime világa felé.

Ha már itt vagyunk, beszélhetünk egy kicsit a szerelemről. A világhálón hatalmas a felhajtás mostanában a fanok között a különböző párosítások ügyén. Mit gondolsz ezekről? Vannak kedvenceid?

Nem kéne komolyan venni, végül is fiktív karakterekről beszélünk. Bár sokszor nyilvánulok meg szarkasztikus módon, sosem kötök bele vagy indítok anti-fanklubokat senki kedvencei ellen. Mindenkinek megvan a maga ízlése, még ha az általam nem igazán kedvelt yaoi-yuri körökből származik is. Büszkén felvállalva a heteroszexualitást, igen, akadnak kedvenceim pl. Sanji és Nami, Zoro és Tashigi (One Piece) Magyarország és Poroszország, Németország és Belgium (Hetalia). Első kedvencem meg azt hiszem Vegeta és Bulma volt a Dragon Ball-ból.JMeg még pár fickó és csaj a felsoroltakon kívül, akik most nem jutnak eszembe.

Még tovább gázolva a témában, mit gondolsz a szexuálisan túlfűtött képekről?
A hentai-ecchi témánál már beszéltem a természetes erotikáról, itt sincs ez másképp.

Túljutva a forró témán, vannak saját karaktereid, sztorid, amiről alkotsz?
Igen, a már említett webképregény, ami maffiózókról szólna. A sztori bizonyos részei még elég homályosak, de a karakterek már egész jól kialakultak a fejemben és a skicceimben.

A kreativitásnál járunk. Mit szólsz a neten fellelhető fanart-ellentáborról, akik azt hangoztatják, hogy a fanartokban nincs kreativitás és eredetiség?
Meggyőződésem, hogy lehet fanart terén is egyedit alkotni, főleg ha az embernek van egy olyan sajátos ábrázolásmódja, amit bárhol felismernek vagy megfogja az embert. Azt már én sem tartom nagy cuccnak, ha elsajátítunk létező karaktereket rajzolni úgy, ahogy az eredeti alkotó. Persze általában mindenki így kezdi, de sajnos akadnak olyanok, akik nem is törekszenek arra, hogy utána esetleg valamit változtassanak az úgynevezett „stílusukon”, mert tudják, hogy ezt keresik, ez a populáris, minél jobban hasonlítani az eredetihez. Azt hiszem pont ettől lett a fanartnak olyan negatív visszhangja.

Biztos vagyok benne, hogy nem egy kellemetlenség akad egy tehetséges ember számára, amire mások nem is gondolnának. A saját rajongóid nem okoztak még bosszúságot neked?
Elég kettős érzéseket vált ki belőlem a rajongói tábor. Persze, szeretek pozitív visszajelzéseket kapni – végül is ez adja az erőt a további képekhez – de a túlzott rajongás már kicsit zavaró. Például mikor egyesek istennek hisznek és mindenféle tekintet nélkül sürgetnek, hogy mikor készülök már el a képregény következő oldalával, vagy a másik hátulütője a popularitásnak – mikor engedély nélkül felhasználják a munkáidat. Nem igazán tudok ezek ellen mit kezdeni, ez is egyike azoknak, ami a hírnévvel jár, és meg kell próbálni kezelni valahogy. Bár én még közel sem vagyok olyan hírhedt, mint más fanartisták, de azért örülök, hogy sikerült idáig is eljutnom.
 
Végezetül pedig majd el tudtam olvadni, amikor még írt is nekünk, nektek pár sort - valami csodálatosat, ha már itt tartunk.
Minden fanartos számára üzenem, hogy nyugodtan próbáljon meg saját stílust, érzelmeket belevinni a munkáiba, mert attól lesz egy kép jó, ha látni rajta, hogy élvezettel, görcsösségek és gátlások nélkül csinálták. Valamint dolgozzatok eredeti, saját dolgokon is – elvégre, ha tényleg rajzzal akar az ember foglalkozni, egy idő után saját dolgokkal kell előállnia. A fanart számomra remek inspiráció, jó gyakorlás, azonban nem az egyetlen dolog, amivel foglalkozni akarok. Remélem, ezzel nem vagyok egyedül. És sose a popularitás legyen a cél, hanem csak az a szimpla érzés, hogy mennyire szeretem csinálni azt, amit csinálok. Amíg a rajzolás iránti szeretet megvan, addig gond nem lehet.

 

Ennyit tudtam kihozni a kérdéseimből, illetve Ellinor pompás válaszaiból, de azt hiszem elégedettek lehetünk, hiszen nem minden amatőr blogfirkásznak sikerül tollvégre kapnia egy ilyen stílusos, okos, két lábbal a földön álló lányt. A legtöbben elmegyünk mellette, tehát határozottan haladok a jó irány felé, és kenyérre lehet kenni, amióta valaki megköszöni a lehetőséget a mi kis oldalunknak.

Szerelmes vagyok. Ááhhh~

komment
2009. március 04. 15:00 - Khaos

BLEACH ep 6 - A nap lemegy

A lemenő nap narancsvörösre festette a várost, s amint távozott elvitt magával még valamit. Egy napot az életből, abból, amiben az emberek, az utcákon, az autókban hangyaként rohangálnak végig. Ryuken soha nem gondolta végig ezelőtt, hogy mire is mentek el a napjai. A házikó a város felett, a vidék nyugalma fél órányira egy buszmegállótól, amivel bármikor visszatérhetett volna a régi életébe, most a mindennapjait jelentették. Nem volt már napról napra kötelező feladat, nem volt több kötelezettség az iskola, a szülők felől, és nem is okozhatott senkinek gondot. Szülei tudták jól van, erre mindig ügyelt, de ezen túl egyre kevésbé akart visszatérni oda, ahol egy hangyányinak tűnő élet várja.

A mindennapok rutinja egyre békésebb és megszokottabb lett, és habár senkinek sem volt igazán a nyelvén, mindannyian tudták, hétről-hétre, napról-napra lettek erősebbek, már nem volt szükség útmutatásra, már nem kellett egymást ütniük az eredményekért, és már mindannyian tudták, valamikor eljön az a pont, amikor egy másik világ felfedezi, ők itt vannak, idillien töltik az időt egy apró kis földön, Japán egyik legnépesebb városa fölött, kiirtva mindent, ami a hangyákért, vagy éppen őértük tör elő a semmiből.
A napok, amik egyre lassabban telnek, a napok amikben már mesterüket sem kell látniuk, vagy érezniük a rutin pontos tartásához, a napok, amikben nincs már semmi sietés, rohanás elmosódott célok és képzetek felé gyakorlatilag naplementékké váltak. Ryuken számára minden csak apró pont lett, főképp saját létezése, ami értelmét veszti, hiszen egyszer meg kell halnia, s minden újraindul majd, úgy, ahogy mindenki másnál, vagy talán úgy sem, és elveszik, örökre.

Ez a naplemente túl hosszú volt, túl hosszan állt a narancsszín korong teteje a horizont szélén, hogy természetes legyen, túl soká maradt vendég a nyári nap melege, és túl kevés volt a csönd, hogy szép és békés legyen. Amikor Ryuken végre felállt, már észlelte, társai is ugyanúgy a horizont apró csíkját nézik, mint ő. Mindannyian egy apró rezdülésre vártak.
-Jönnek. - A régen látott arc, a régen hallott hang, a flegma tartás, a hal és dohányszag újra mindenki figyelmét felkeltette. Mesterük más volt mint addig, tekintete most nem követelt, nem várt, szemöldökei nem húzódtak össze, és nem lehetett érezni a gyomrot-lelket szorongató aurát. Helyette valami teljesen mást, lüktető izgalmat, pattanásra kész dugóként feszülő erőteljességet, és bizalmat éreztek. Elsőként, és teljesen megbabonázóan.
A gyönyörűvé váló, vagy csak idáig, érdemtelenül nem észrevett női vonások megütötték a környezetet, ahogy a nyúzott kimono leesett a vékony vállakról, csakhogy pár pillanat múlva a testre csavarodjon, feszes eleganciával a halálistenekre jellemző fekete és fehér mindig tökéletes ruha, a kard pedig, ócska fa hüvelyét lecserélve smaragd és borostyánszínekben tündöklő hibátlan külsőt kapott.

A négy alak a domboldalon és a repedés az ég kellős közepén egyszerre törték meg a nap utolsó pillantásának csendjét. Kardok suhantak ki hüvelyükből, ordítások rázták meg a levegőt, és robbanások hevítették fel az éjszakát.

Ezegyszer utoljára.
 

Címkék: bleach
komment
2008. december 25. 15:00 - Khaos

BLEACH ep 5 - Család

Karácsonykor mindig történik valami szép. Már az ébredés is sokkal jobb, mint máskor, ilyenkor anya kedvesen mosolyogva noszogat amíg fel nem kelek, és egész nap mindenki más, mint a rohanó mindennapokon. Nézegetjük a régi fényképeket, nézünk pár családi videót, anya sütit készít, apa meg itthon van egész nap, és mesél.
Szeretem hallgatni az át nem élt emlékeket nálam jóval idősebb évek távolságából, és jó belegondolni, hogy régen mennyivel lassabb és nyugodtabb volt minden.
Amióta munkám van, és írnom kell, igaz néha csak ott vagyok a kis sürgés közepén, dolgozok, de legalább van valamiféle családi hangulat.
Anya szól, a konyhában kell segíteni. Megyek. Felkelek. Robbanás...

Ahogy felrobbant, Ryuken még azt sem tudta megmondani, mi, de már ugrott. Álmában éppen feltápászkodva érte a meglepő támadás, ami már nem is volt olyan meglepő. A kegyetlen edzés egyik első kialakult reflexe a minden pillanatban, akár eszméletlenül is, robbanásszerű állapotváltás volt. Ugrásában, a támadója, az elhordott köpenyt viselő női alak alatt nyúlt ki gondolata a házikó elé, majd a pillanat tört része alatt a háztetőn huppant meg, csakhogy újra eltűnhessen, de a csúszásban látott kép elterelte a figyelmét, így szánalmas véget ért, induló orrvérzéséről elfeledkezett, amikor orra apró darabkákra tört a nő ökle nyomán, ő maga pedig a háztetőn keresztül  újra a koszos kis lyukban landolt, ezúttal saját testével képezve lenyomatot a talajban.
-Legközelebb jobb útvonalat válassz, akkor talán elismerem, hogy az első mozzanat jó volt valamire - szólt a nő a lyuk felett állva, és eltette a kardját. -Először a házat tedd rendbe, utána gyakorolj tovább.
Ryuken áldotta törött orrát. Az előbbi pillanattöredék után a mostani látvány bizonyára durvított volna helyzetén, ha nem vérzett volna romos állapotban levő orra amúgy is megállíthatatlanul. Az elhomályosuló világból még kihallotta a medveszerű halálisten hangját.
-Ezt is nekem kell rendbetenni...

Legalább kaptam valamit. Egy aprócska elismerést.

A fiú sebét tisztító halálisten felnézett az ajtón éppen betekintő, hatalmas, robotszerű alakra, majd értetlenkedve folytatta a foldozást.
-Ez meg minek mosolyog megint...

 

Folytatása következik...

Címkék: bleach
komment
2008. november 27. 15:00 - Peorth

Fanartist: Kana-ME

Amikor először találkoztam a DeviantArton a galériájával, egyedi stílusa és nagyszerű (valamint azóta is irigyelt) színezési technikája rögtön megfogott: mai bejegyzésünk főszereplője, Kana 2008 nyara óta működteti manga galériáját, de természetesen az ő története sem csak odáig nyúlik vissza...

Ha valaki figyelmesen megnézi a DA-s oldaladat, azonnal feltűnhet neki, hogy egyszerre két képtárnak is büszke tulajdonosa lehetsz - de mindegyikhez rajzokat töltesz fel. Mi e kettőség oka?
Amikor regisztráltam a DA-ra, akkor a suli és a felvételik miatt csak hagyományos stílusban rajzoltam, mert másra már nem jutott energiám. Aztán nemrég - pár éves kihagyás után - visszatértem a manga stílushoz. Úgy éreztem, hogy ezek a képeim nem igazán illenek bele az első galériámba, ezért csináltam nekik egy újat, s most mindkettőt párhuzamosan használom.

Mióta rajzolsz amúgy? Honnan ered ez a hobbi?
Már az ovit és az általános iskolát is végig rajzoltam, ez az egyetlen dolog, ami kezdettől fogva le tudott kötni. Egyébként nálunk a rajzolás családban maradt, ez amolyan öröklődő dolog. :D

Miket szeretsz elsősorban rajzolni, mik a kedvenc témáid?
Mindig is az emberi alak érdekelt a legjobban - a manga pedig szinte csak figurák ábrázolásából áll, úgyhogy ezen a téren kiélhetem magam. :)

Milyen technikával készülnek a munkáid?
Szeretek új dolgokat kipróbálni, de valószínűleg a színes ceruza lesz az örök kedvenc. A digitális rajzoláshoz szinte egyáltalán nem értek, úgyhogy nálam minden hagyományosan, kézzel készül.

Mióta érdekel a manga-anime világ, mi volt az első élményed ezzel kapcsolatban?
Körülbelül 9-10 éves koromban kezdtem el nézni a Sailor Moont - akkor még németül, úgy, hogy egy szót sem értettem belőle. De ez volt az első meghatározó, ebből tudtam meg, mi az az anime és innentől kezdve rajzoltam az első fanartokat.

Kedvenc animék?
Örök kedvenc a Digimon első és második szériája, mostanra viszont már leszoktam a népszerű, inkább kisebbeknek való animékről. Olyanokat szeretek nézni, amiknek kicsit bonyolultabb a története, részletesebb a kidolgozása, pl. Escaflowne, Samurai Champloo, Cowboy Bebop.

És kedvenc figuráid?
A Sailor Moon és a Digimon I. karakterkészletét nem lehet felülmúlni, úgyhogy nekem egyértelműen ők a kedvenceim.

Vannak saját sztorijaid, szereplőid?
Annyi saját történetem és karakterem van, hogy lassan már én is el fogom veszteni a fonalat. XD

Mesélj róluk pár mondatban!
A történeteim inkább novella- és regényjellegűek, mind hosszúságban, mind pedig témában. Mindenféle műfajt próbáltam már a fantasytől a sci-fin át a hétköznapi témájú novelláig - nyolcadiktól kezdve már elég sok mindent írtam, csak nehezen jutok a dolgok végére.

Mik a terveid a jövőre vonatkozólag a fentieket illetően?
Mivel elég ritka az, hogy valaki prózaírással foglalkozik, és emellett illusztrálni is tudja a saját írásait, ezért valami olyasmivel szeretnék próbálkozni, ami a novellát és a mangát ötvözi. Tehát adott egy hosszabb, kidolgozottabb szöveg, ami tele van saját készítésű, inkább manga-stílusú képekkel (mivel most ezekből rajzolok többet), s a szöveg mellett ugyanakkor vannak teljes képregényoldalak is. Szóval valami ilyesmit szeretnék a jövőben megvalósítani.

Sok szerencsét és kitartást hozzá!

Kana-Me alkotásai:
Manga rajzok
Egyéb témájú rajzok


 

komment
2008. november 18. 15:00 - Peorth

FanArtist: Namiren

Hosszabb szünet után a Fanart rovat ismét szeretne bemutatni két tehetséges alkotót, de kissé rendhagyó módon: elsősorban egyikük sem fanartokkal foglalkozik, viszont folyamatosan alkotnak a japán stílus jegyében, mindazonáltal pedig saját történetekkel, karakterekkel is büszkélkedhetnek. Első beszélgetőtársunk Namiren.

Mióta szeretsz rajzolni?
Amióta csak az eszemet tudom. :D Pontosabban legkorábbi emlékem is az, amikor az óvónéni megdicsért, mert tetszett neki, amit pingáltam. XD

Csak hobbi szintjén űzöd vagy komolyabban is foglalkoztat a rajzolás?
Komolynak nem nevezném azt, amit "grafikus szak" címen művelünk a suliban, de minden álmom, hogy valami hasonlóval foglalkozhassak a jövőben is - pl.: plakát-lógótervezés, weblaptervezés, stb.

Melyiket részesíted előnyben: a hagyományos technikát vagy a számítógépeset?
Az utóbbi képeknél kipróbáltam egy-két hagyományos technikát (és nagyon bejött, szóval lesz még ilyen), de inkább gép-beállítottságú vagyok (olcsóbb, meg ugye ott van az a drága 'visszavonás gombocska.' ^_^ )

Mik a kedvenc témáid?
Anime-mangán belül? Jó kérdés... konkrétan nem tudnék most egyet sem megnevezni. Kísérletező típus vagyok, így csak nagyon ritkán sikerül két kép ugyanolyanra.

Vannak példaképeid, kedvenc stílusod?
Megint nem tudok pontos választ adni. Rajzstílus terén nem tudok egyet sem megjelölni, mert egynek sem tudom a nevét. XD
Amúgy meg nem szeretem a nagyon nagy szemeket... meg a túlgyúrt izmokat, kockahajat, erős színkontrasztokat.
Példaképnek pedig talán Katsura Hoshinot (D.Gray-man), Yun Kougat (Loveless) és egy-két doujinshi rajzolót tudnék megnevezni.

Hogy kerültél kapcsolatba az animékkel, mangákkal?
Érdekes... Mikor elolvastam a többiek válaszait, mindenki a Sailor Moont vagy a Dragon Ballt említette, mint az a bizonyos 'első'. Nos, én ki fogok lógni a sorból, mert nekem az első a Slayers volt. Ugyan az előtt is láttam egy-két animét a tévében, de nem igazán foglalkoztam velük.

 

Vannak kedvenc sorozataid, karaktereid?
D.Gray-man és abból Allen Walker, ő most az aktuális főkedvenc. Aztán az Ouran High School Host Club (Hikaru és Kaoru) újabban, mert nagyon humoros. A Loveless (Ritsuka) a gyönyörű rajzok miatt, és még: Death Note (Light), Slayers (Xellos), Árnybíró (Adzsite).

Szoktál fanartokat készíteni?
Nagyon-nagyon ritkán... Gyakorlatilag az utóbbi egy évben kb. egy vagy két darabot csináltam. Nem igazán vagyok az a fanartist típus. Csak mostanában a D.Gray-man iránti mániám elhatalmasodásának tüneteiként jelent meg megint a fanart az életemben. De nem is baj, imádok Allent rajzolni! ^_^

A Dharma egy hazai kezdeményezésű mangaantológia. Eddig két kötetet jelent meg, s nemrég került ki a felhívás a harmadikra. Az eddig kiadott gyűjteményekben te is aktívan részt vettél - mik ihlettek meg ezeknek a történeteknek az elkészítésekor?
A Dharma 1.-ben a 'Qwestions' egy kezdetleges kis horrorszerűség volt. Nem igazán ihletett meg semmi, talán csak az, hogy nagyon szeretem a horror filmeket. A 'Morning, my Morning' pedig pont ennek az ellentéte, mivel a jó horror mellett az abszurd, humoros dolgokat is nagyon szeretem, valahogy innen jött ez is...
A Dharma 2-es 'Promise'-zal kapcsolatban pedig nem igazán tudok mit mondani. Tulajdonképpen épp vasaltam. :D Vasaltam és elméláztam egy kis időre - meg is égettem az ujjam, de egy sztorit megért ennyi kis fájdalom. Gondolom, pont ilyen értelmes is lett. *nevet*

Melyik történet, karakter áll a legközelebb a szívedhez a sajátjaid közül?
Van kedvenc. ^_^ Kb. 2-3 hónapos, úgyhogy nem írhatom, hogy újabban, pedig találó megfogalmazás lenne arra, hogy milyen lassan dolgozom. :D
Ő lenne az. Ha a Jóisten is úgy akarja, akkor a soron következő történetem egyik főszereplője (pontosabban a főszereplő öccse) lesz. A neve William.

Hol láthatunk legközelebb rajzokat Tőled?
Jelenleg elég kemény vizsgaidőszaknak nézek elébe, de azért megpróbálok határidőn belülre valami elfogadhatót produkálni a következő Dharmába. No meg ott vannak a weblapjaim. Általában DeviantArton vagyok a legtöbbet, de van egy blogszerűségem is a LiveJournalon, ahová mindenféle vázlataim és félkész bigyóim mennek. ^_^

Köszönöm a beszélgetést!

Namiren elérhetőségei:
Barbicaty a DeviantArton
Strange dreams...strange world

komment
2008. november 09. 15:00 - Khaos

BLEACH ep 4 - Új arc

Ryuken éppen legszebb álmaiban járt, amikor a szokásos reggeli ébresztés, a kunyhót megrázó szigorú üvöltés, helyett, még legmélyebb éjközepi álmaiból robbantotta ki az az erőhullám, ami éppen csak pár méternyire legalább öt méteres krátert ütött a földbe. Ahol addig kegyetlen mesterük ágya feküdt, most csak perzselődött szilánkok és föld hullott a levegőből. Ryuken és Zatan  a kráter szélén találták magukat, és a kegyetlen tréningnek köszönhetően, alvásból minden átmenet nélkül voltak képesek rendezett menekülésbe váltani, azaz pár másodperc múlva már a kráter, és az egykori kunyhó területének szélén álltak. Körülöttük mindenhol deszkák és egyéb háztáji anyagok maradékai hullottak a földre, a kráterben pedig egy furcsa, robotszerű alak feküdt, mozdulatlanul és eléggé töredezett állapotban.

Mesterük a kráter fölött lebegett pár méterrel, és a szokásosnál is félelmetesebb arcot vágott, kezei ökölbe szorítva, elfehéredve, mindennél félelmetesebb pontot jelentettek a két fiatal számára, akik éppen pár reflex-szerű hátralépést produkáltak. A kráter alján az alak megmozdult, mire a mester arcán aljas vigyor jelent meg.
-Nem sok olyan őrült volt még, aki éjnek idején megpróbált megfogdosni. Úgy látom te is itt akarsz maradni, igaz? - Azonban az alak nem mozdult tovább, amint leolvadt róla a furcsa külső, csak egy srác maradt a helyén. Az ájult testet a mester kidobta a kráterből, és odavetette a másik kettőnek, hogy reggelre újra látni akarja a kunyhót, majd eltűnt.
Az ájult test láttán Ryuken leült a földre. Az egyik iskolatársa arcát vélte felfedezni a hold fényénél, és az sem változtatott semmit a képen, hogy ez a fiú is ugyanolyan hányingerkeltő goth-punk fuhákat hordott, mint amilyeneket az a bizonyos srác szokott.
Ahogy a révület alábbhagyott, Ryuken látta, ahogy Zatan már pánikszerűen vagdossa a fákat az erdő szélén, és ő is felállt, hogy otthagyja az ájult testet, és elgondolkodva, aggódva segítsen a társának a kunyhóépítésben.

 

Folytatása következik...

Címkék: bleach
komment
2008. július 21. 15:00 - Khaos

BLEACH ep 3 - Elrabolták?!

Ryuken szülei értetlenül és rémülten ültek a rendőrség épületének egyik folyosóján.
Mindkettejüket munkahelyükön értesítették, hogy Ryukent elrabolták. Egy titokzatos üzletasszonyként felöltözött nő szó szerint berombolt a dojoba ahová az apja vitte Ryukent minden héten, és mindenkit helyben hagyva magával rángatta Ryukent valahová.
A furcsa jelentés úgy folytatódott, a szülők mély meglepődésére, hogy mindegyik szemtanú úgy nyilatkozott, Ryuken láthatólag ismerte a nőt; félelemmel telve könyörgött neki, hogy ne vigye el megint.
A rendőrök véleménye szerint, a szívroham közelébe kergetve a már így is nyúzott szülőket, nem ritka azon felnőttek száma, akik fiatalokkal szeretik kedvüket múlatni, és igen nagy az valószínűsíthetőleg szexuális célokra elraboltak száma is.
Onizuka asszony, ahogyan az információk szépen a helyükre kerültek a fejében, egyre kétségbeesettebb arccal nézett a férjére, majd a rendőrtisztre, aztán elájult. Onizuka, amint lefektette az asszonyt, aki eszméletlenül is a démoni nőt emlegette, és feje alá rakta összehajtott zakóját, magából kikelve ordibált a rendőrrel amiért az nem volt tekintettel a feleségére, majd aggódva kérdezte mik a fia megtalálásának az esélyei.

Mindeközben, pár tömbnyire a rendőrség épületétől, egy sötét sikátorból, a rombolás hangjai törtek elő. Közel a bejárathoz egy elegáns ruhákba öltözött nő várakozott keresztbe font karokkal. A közelében egy élettelen test feküdt a falnál, míg bentebb, a sötétben egy fiatal fiú mozgott megállás nélkül, a látszólag folyamatosan kirobbanó falak és talaj elől. A nő folyamatosan és alig láthatóan ingatta a fejét, és néha meg-meg szólalt.
-Miért törődök én velük egyáltalán... Hol a csapatmunka? - Pár perc múltán besétált a sikátorba, és pár robbanó hang kíséretében szélvészgyorsan összeszedte a fiút. Kifelé úgy jött mint aki két bőröndöt cipel, azonban csak az egyik kezében volt valami, az eszméletlen, vérfoltoktól felismerhetetlenné vált fiú. A nő odament a másik, fekvő testhez, majd pár a levegőt avagy a semmit toló mozdulat után annak is megragadta grabancát, és egyik pillanatról a másikra eltűnt, mintha csak kikapcsolták volna a kivetítőt ami addig odavarázsolta a képét. A szirénázó rendőrautó ebben a pillanatban forult be a sarkon.

A város külső területein, egy poros kis tanya, ha lehet annak nevezni, fakunyhója előtt a következő pillanatban feltűnt egy oda egyáltalán nem illő személy. Csomagjait, két embert, ledobva a földre belépett az ajtón, majd bevágta azt, és pár pillanat múlva már egy hagyományos, de leginkább elnyűtt ruhában jött ki a kabinból.
-Takarítsátok be magatokat, és kezdjetek valamit a sebeitekkel, mert holnap korán kezdünk. Amíg nem tanuljátok meg mi az a csapatmunka itt maradtok. - Azzal, egy szedett-vedett horgászbottal a kezében elindult a közeli patak vize felé...

 

Folytatása következik...

Címkék: bleach
komment
süti beállítások módosítása